Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről

218 1049. szám. körülmény természetesen a pénzkezelés szakszerűségét gyakran csökkenti. Ezt a hibát még fokozza, hogy az ellenőrzés terén is a szükséges szakértelemnek több-kevesebb hiányával találkozunk. A kellő szakértelem hiánya és a helyi szokások befolyása azután azt eredményezte, hogy az 1883. évi 37.169. számú belügyministeri rendelettel kiadott vármegyei pénzkezelési és számviteli szabályzatnak sok és igen lényeges rendelkezése több vármegyében ma sincs végrehajtva, s igy az egyes vármegyékben — az érvényben levő egységes szabályzat daczára is — különböző eljárási szabályok mellett különböző gyakorlat fejlődött ki. Pedig ha valahol, ugy a pénzkezelés terén az egységnek, az egyöntetűségnek feltétlennek kell lennie. Ehhez járul még, hogy az időközben változott viszonyoknak maga az emiitett egységes szabályzat sem felel meg, melynek — a többek között — sarkalatos hibája, hogy a megelőző és folytonos ellenőrzés egyik legfőbb biztositékát, a főkönyvek vezetését nem az ellenőrzésre hivatott számvevőkre, hanem a pénztári tisztviselőkre bizta, vagyis a számadóknak kezében hagyta. Azt, hogy a pénzkezelés mai. rendszere nemcsak a hivatásszerű szak- (pénztári és számvevőségi) tisztviselőket veszi teljesen igénybe, hanem a többi, különösen pedig a vezetésre hivatott főbb tisztviselőket is mennyi munkával terheli meg, a következő adatok bizonyítják; Az 1883. évi pénzkezelési és számviteli szabályzat 39. §-a szerint „minden, a központba bármi czímen beérkező hivatalos pénz csakis az alispán vagy annak törvényszerinti helyettese által vehető át". Ennek gyakorlati megvalósítása azonban a vármegyei pénztárak forgalmának fokozatos növekedése folytán mind nagyobb nehézségekkel jár, különösen azért, mert a postai szabályok értelmében a helybeli, valamint a kézbesítési kerületbe eső községek és hatóságok pénzküldeményei postai utón nem továbbithatók. Áz alispánnak tehát nemcsak a postáról kell naponta többször átvennie pénzküldeményeket, hanem azonkívül napközben is folyton jönnek mennek nála az egyes küldönczök és magánfelek, kiktől a pénzt külön át kell vennie, jegyzékbe vezetnie és a pénztárnak átadnia. Kisebb vármegyékben is 4 —5 ezerre, nagyobbakban pedig 15—20 ezerre felmegy az igy átveendő pénzküldemények száma, melyekből kivált az őszi időszakban, midőn a pótadók behajtása miatt a pénzküldemények sűrűbben érkeznek, néha 200—300 is jut egy napra. Ilyenkor az alispánnak nincsen nyugodt percze s gyakran igen fontos és sürgős teendőket kell félbeszakítania, hogy ezeket a néha csak fillérekre menő pénzküldeményeket átvegye. Továbbá a szabályzat 81. §-a értelmében az alispánnak kötelessége havonkint legalább egyszer a számvevő, tiszti ügyész és árvaszéki elnök közbejöttével váratlan pénztárvizsgálatot foganatosítani. Mivel pedig ennek a vizsgálatnak nemcsak a készpénz, hanem a pénztárban őrzött összes értékek és kötvények számbavételére, sőt a könyvek és naplók vizsgálatára is ki kell terjednie: az rendesen hosszabb időt, legalább is egy egész napot vesz igénybe, még pedig ugy, hogy a vele foglalkozó tisztviselők az alatt semmi más munkát nem végezhetnek. A főszolgabirákra pedig a szabályzat 100. és következő §-ai alapján egész sorozata vár a pénzkezelési teendőknek, melyeknél az előirt szabályok szigorú betartása a gyakorlati életben alig leküzdhető nehézséggel jár. Igy a 103. §. szerint »a főszolgabirák felelősség terhe alatt tartoznak a hozzájuk befolyt hivatalos pénzt a beérkezéstől számított 48 óra alatt rendeltetési helyére elküldeni... Ha pedig valamely beérkezett pénz bármi okból rendeltetési helyére elküldhető vagy kézbesíthető nem volna, köteles a főszolgabíró azt a 48 óra leteltével letétbe helyezés végett a központba megfelelő jelentés kíséretében beküldeni.« Továbbá: »azon eljárás, hogy az egy czímen beérkező pénzek hosszabb időn át felgyüjtessenek, szigorúan mellőzendő.«