Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről

1049. szám. 183 esetben — tehát az 1876 : XIII. t.-czikkbe ütköző kihágásokra nézve is — a főkapitány járjon el; a közigazgatási útra tartozó összes többi kihágásokra nézve pedig—épen úgy, mint kis- és nagyközségekben mindenütt — elsőfokon a főszolgabíró, második fokon az alispán ítélkezzék. A harmadfokú hatóság természetesen itt is az illető minister. Olyan halmazatok esetén, a midőn a kihágások elbírálása a kerületi kapitányság és a főszolgabíró között megoszlanak, itt is a kerületi kapitányt hozom elsőfokú kihágási biróul javaslatba. Az emiitett bifurcatio logikai összefüggésben áll azzal a rendezéssel, melyet a székesfővárosra nézve a 15. §. javasol, okai és előnyei ugyanolyanok s igy indokolásául csak az ott mondottakra utalhatok. 17—20. §. Büntető parancs. A törvényjavaslat 17—20. §-ai a büntető parancs intézményét, mely a kir. járásbírósághoz utalt kihágási ügyekre nézve a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896 : XXXIII. t.-cz. 532—535. §-ai értelmében már életbe van léptetve, a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágásokra nézve is meg akarják honosítani. Az 1897 : XXXIV. t.-cz. 28. §-a felhatalmazta a belügy- és igazságügyministert, hogy a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekre vonatkozó eljárási szabályzatot megállapíthassák. A büntető parancs kérdése tehát, mint az eljárás körébe tartozó kérdés, esetleg e szabályzat keretében, rendeleti utón is megoldható lett volna. A büntető parancs azonban — melynek lényege abban áll, hogy a terheltre, ennek meghallgatása és előzetes tárgyalás nélkül szabható ki büntetés — az elsőfokú rendőri büntető bíráskodással megbízott közigazgatási hatóságok büntető hatalmát némileg kiterjeszti. Épen ezért szükségesnek tartottam, hogy a büntető parancsnak legalább alapelvei, köztük kibocsátásának feltételei, melyeknek szigorú és tüzetes megállapítása az intézménynyel járható sérelmek megakadályozása szempontjából főfontosságú, törvényben nyerjenek szabályozást. A büntető parancs intézményének életbeléptetése teljesen beleillik az egyszerűsítésre vonatkozó törvényhozási munkálat keretébe. Lényege — a fentiek szerint — abban áll, hogy a büntető hatóság bizonyos, a törvényben megállapított feltételek mellett, előzetes tárgyalás nélkül, csupán a feljelentés alapján állapítja meg a terhelt bűnösségét és büntetését. Főelőnye az a nagyfokú könnyités és egyszerűsítés, mely általa úgy a hatóságra, mint a félre nézve előáll. A hatóságra nézve lehetségessé válik, hogy a kihágási ügyek nagy részét külön tárgyalás nélkül, egy egyszerű s többnyire blankettaszerűen kiállítható írásbeli meghagyás által intézhesse el. Mily megtakarítást jelent ez munkában és időben, nem kivan bővebb bizonyítást. A terhelt viszfint abban az esetben, ha hibásnak érzi magát és a büntetés mértéke ellen sincs kifogása, a kirótt büntetés lefizetése árán szívesen szabadul a tárgyalásra való megjelenés nyűgétől, fáradságától, nem ritkán költségeitől. Viszont a büntető parancs, — ha a megfelelő korlátok között mozog, — az egyéni jogok védelme szempontjából sem adhat okot komoly aggodalomra, mert — bár kétségkívül mindig bizonyos visszásság rejlik abban, hogy a büntetés kiszabását nem előzi meg tárgyalás, — egyedül a terhelt akaratán fordul meg, hogy eleget tegyen a parancsnak, vagy ezt — a tárgyalás megtartását kérve — saját ténykedésével egyszerűen hatálytalanná tegye. A terhelt helyzete tehát a jelenlegivel szemben nem súlyosbodik, mert azt, hogy a hatóság a tárgyalást — épen úgy, mint jelenleg — szabályszerűen megtartsa, mindig elérheti; ellenben mód nyúj-