Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről

184 1049. szám. tátik neki arra, hogy a mennyiben a tárgyalástól nem vár magára nézve kedvező eredményt, ennek szükségszerű kellemetlenségeit elkerülhesse. A büntető parancs előnyei egyébként már a bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor kellő megvilágítást nyertek. Életbeléptetését a közigazgatási hatóságokhoz utalt kihágásokra nézve — igen figyelemreméltó éívekkel támogatva — a törvényhatóságok nagy része is javasolja. A törvényjavaslat 17. §-a a büntető parancs kibocsátásának feltételeit illetőleg— a közvádlónak a közigazgatási büntető eljárásban ma még ismeretlen szerepétől éltekintve — lényegileg az 1896 : XXXIII. t.-cz. 532. §-át követi. E szerint a büntető parancs kibocsátásának mindenkori (általános) feltételei, hogy az: a) csak az elsőfokú rendőri büntető biró által, b) csak a terhelt letartóztatásával nem járó kihágási esetekben, s végül c) csak akkor bocsátható ki, ha a kihágás miatt csupán pénzbüntetés kiszabásának van helye és ez 40 koronát meg nem haladó összegben mutatkozik kiszabandónak. A kir. járásbíróság a büntető parancsot 200 korona erejéig bocsáthatja ki; a közigazgatási hatóságok eljárásában ezt az összeget azért javaslom 40 koronában, tehát tetemesen csekélyebb összegben megállapitandónak, hogy e felette czélszerű intézménynek a közigazgatási eljárásban való alkalmazása annál kevesebb aggodalomra adhasson okot. • A büntető parancs kibocsátásának különös feltételei — teljesen követve az 1896: XXXIII. t.-cz. 532. § át — különbözők a szerint, a mint a feljelentést hatóság (községi elöljáróság), közhivatalnok vagy hatósági közeg, vagy pedig magánegyén tette. Az előbbi esetben akkor bocsátható ki büntető parancs, ha a feljelentő feljelentését hivatalos eljárása közben szerzett, közvetlen tapasztalata alapján teszi és valósága ellen nem merül fel aggodalom; az utóbbi esetben pedig szükséges, hogy a feljelentő a kihágás megtörténtét köz- vagy magánokirattal valószinűvé tegye és a rendőri büntető biró meg legyen győződve a vád alaposságáról. A kibocsátásnak e feltételekhez kötése ellensúlyozza a büntető parancs lényegében rejlő azt az anomáliát, hogy a hatóság büntetést szab ki, a nélkül, hogy a terheltet meghallgatná, s hivatva van arra, hogy az alaptalan vagy. zaklató eljárásnak a lehetőségig elejét vegye. A büntető parancs kellékeinek, kibocsátásának és kézbesítésének módozatait — az 1897 : XXXIV. t.-cz. 28. §-ában nyert felhatalmazás alapján — a törvényjavaslat 22. §-a szerint kiadandó eljárási szabályzat fogja megállapítani (18. §.); ezért ezekről a törvényben nem szükséges bővebben intézkedni. E módozatokat a kir. járásbíróságok által kibocsátható büntető parancsra vonatkozólag az 1896 : XXXIII. t.-cz. 533—534. §-ai állapítják meg s a közigazgatási hatóságok előtti eljárás szabályozásánál is e megállapítások fognak analógiaként szolgálni. Mindenesetre különös gond lesz e szabályozásnál arra, hogy a büntető parancs tartalma a terhelt személyének, a kihágásnak és a kiszabott büntetésnek pontos és szabatos körülírását magában foglalja s e mellett felölelje azokat a figyelmeztetéseket, melyek a terheltet a parancscsal szemben jogairól és kötelességeiről teljesen felvilágosítják. Ezek közé tartozik mindenesetre az a figyelmeztetés, hogy a terheltnek akkor, ha a büntető parancs végrehajtását nem kívánja, 15 nap alatt az ügy tárgyalását kifejezetten kell kérnie vagy a parancs ellen a 20 §. szerint felebbezéssel kell élnie, minthogy különben ez a 19. §. értelmében végrehajthatóvá válik. Kiváló figyelemmel kell lenni továbbá a büntető parancs kézbesítésének, mint a büntető parancs helyes alkalmazása egyik lényeges biztositékának megnyugtató szabályozására. A kézbesítésnek a törvényjavaslat 25. §-ában emiitett módja, azaz a postai kézbesítés ezekben az esetekben természetesen nem alkalmazható, minthogy a büntető