Képviselőházi irományok, 1896. XXXVI. kötet • 1040-1056., CCCLXXIII-CCCLXXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-1049. Törvényjavaslat a közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről

154 1049. szám. A minister felülvizsgálati hatáskörének terjedelmét a törvényjavaslat az 1886 : XXI. t.-cz. 10. §-ának második bekezdésében megvont határok között kívánja megállapítani. E szerint a minister a megtámadott határozatot csak megsemmisítheti és új eljárást rendelhet el; érdemleges határozatot azonban felülvizsgálati kérelem folytán sohasem hoz. Természetes, hogy a mennyiben a kérelem alaptalannak mutatkozik, azaz illetéktelenség vagy a törvényben megállapított jogszabályok megsértésének esete fenn nem forog, a minister a felülvizsgálati kérelmet a törvényre való hivatkozással egyszerűen visszautasítja. 4. §. A felebbviteli jog terjedelme. A törvényjavaslat 4. §-a a felebbvitelre vonatkozólag két olyan lényeges szabályt tartalmaz, melyek az eljárás gyorsítására és egyszerűbbé tételére alkalmasak, a nélkül, hogy a felek valamely lényeges jogát sértenék vagy korlátoznák. Az első szabály az, hogy felebbezésnek és felülvizsgálati kérelemnek csak véghatározat ellen van helye; a második, hogy e jogorvoslatokkal csak érdekeltek élhetnek. A felebbezésnek és felülvizsgálati kérelemnek a véghatározatokra való korlátozását, — melyhez hasonló korlátozás eddig csak elszórtan állott fenn egyes törvényekben (pl. 1877: XX. t.-cz. 205. §-ában), — főként az a szempont teszi szükségessé, hogy ez által az ügyeknek a felek részéről való mesterséges elodázása megakadályozható legyen. Az esetben ugyanis, ha a felebbviteli jog az u. n. közbeneső intézkedésekre nézve (minők pl. a hatósági idézések, a tényállás egyes részelnek felderítésére, vagy bizonyos adatoknak, okiratoknak stb. pótlólagos előterjesztésére vonatkozó felhívások) szintén megadatik, az ügyeknek oly elnyujtása áll elő, mely egyfelől tetemesen lassítja az ügymenetet, másfelől mértéken túl szaporítja a hatóságok teendőit, Véghatározat alatt a törvényjavaslat oly hatósági határozatot ért, melylyel az illető első vagy másodfokú hatóság az ügyet a maga részéről véglegesen befejezi. Az ügynek ily befejezése történhetik vagy az ügynek érdemleges eldöntése által, vagy pedig úgy, hogy a hatóság az ügy tárgyalásába nem bocsátkozván, azt magától elutasítja; véghatározat tehát más szóval annyi, mint ügydöntő vagy az ügydöntés mellőzését kimondó határozat. Korábbi törvényeink, a mennyiben ilyen korlátozást ismertek, a felebbezést az »érdemleges« határozatokra szorították. A törvényjavaslat tehát szabadelvűbb álláspontot foglal el, midőn a »véghatározatok* alatt nem csupán az ügy érdemében döntő, hanem az érdemleges döntést mellőző határozat ellen is módot nyújt a jogorvoslatra. Arról, hogy a véghatározatot megelőző eljárás során szenvedett sérelmek orvoslásának útja se legyen elzárva a felek elől., a §. második bekezdése gondoskodik, mely — az 1877: XX. t.-cz. 205. §-ához hasonlóan — kimondja, hogy az ily sérelmek orvoslása a véghatározat ellen irányuló felebbezésben vagy felülvizsgálati kérelemben kérhető. A §-ban javasolt második rendelkezés, a mely szerint felebbezésnek és felülvizsgálati kérelemnek csak érdekeltek részéről van helye, nem követ más czélt, mint annak megakadályozását, hogy a magánosok ügyeiben hozott határozatokat olyanok, a kik sem jogaikbari, sem érdekeikben sértve nincsenek, pusztán a hatóság zaklatása czéljából vagy beavatkozási viszketegből megtámadhassák. A felebbvitelnek az érdekeltek körére való szorítása eddigi közigazgatási törvényeink egy részében is előfordul (V. ö. 1876 : VI. t.-cz. 59. §., 1877 : XX. t.-cz. 205. §., 1879 : XXXI. t-cz. 152. §., 1890 : I. t.-cz. 102. §. stb.); egyes törvények azonban nem tartalmaznak e tekintetben rendelkezést, úgy, hogy a nem érdekelt személyek beavatkozása épen nem ritkán tapasztalható.