Képviselőházi irományok, 1896. XXXII. kötet • 909-928., CCCXXXVIII-CCCXXXIX. sz.

Irományszámok - 1896-919. A pénzügyi bizottság általános jelentése az 1901. évi állami költségvetésről

919. szám. 63 kedik 3171 fővel. Ennek az emelkedésnek csekélyebb része (174 egyén) esik a pénzügyministeriumra; megokolja az, hogy a határvonalakon a pénzügyőri szolgálatot szorosabbra kellett vonni a végből, hogy az adóköteles fogyasztási tárgyaknak becsempészését meggátoljuk. Ez tehát oly kiadás, mely a fogyasztási adóknak nagyobb hozadékában meg fog térülni. Az új személyzetnek egy része (567 egyén) a földmívelésügyi ministeríum keretébe tartozik; maga az állategészségügy államosítása 535 egyénnek új alkalmazását és több mint egy millió korona új kiadást vont maga után. Ez a kiadás azonban a jelen költségvetésben a pénzügyministerium költségvetésébe a bélyegilletékek czíme alatt beállított új bevételekkel egyensúlyozva van. Túlnyomó része a személyzet-szaporításoknak (összesen 1847 egyén) esik a kereskedelemügyi ministeriumra, a mennyiben az ezen tárcza kezelésében levő két nagy üzem közül a posta, távíró és távbeszélő 424 személynek és az államvasutak 1394 személynek újabb alkalmazását tették szükségessé. Ezek a személyszaporitások restben a postaintézmény kívánatos terjedése, részben az*államvasuti üzemnek biztonsága és az alkalmazottak erejének kímélése által is vannak megokolva. Az eddigi tapasztalatok után feltehető, hogy mind a két üzemeknek emelkedő jövedelme az új költségeknek ellenértékét meg fogja hozni. Tetemes új személyi kiadásokat mutat fel a közoktatásügyi ministerium is, a mely az elemi népiskoláknál 350 új tanerőnek alkalmazását rendszeresiti. A további újonnan rendszeresített hivatalnokoknak nem csekély része eddig is az állam szolgálatában volt és az állampénztárból húzta fizetését, a mely fizetés azonban nem azon a helyen volt elszámolva, a hol az illető szolgálatát teljesítette, vagy pedig, ha a kellő czímnél volt is elszámolva, de nem elkülönítve és nem a megfelelő rovatban, így például az állami vasgyáraknál régebben 143 ideiglenesen alkalmazott egyén szolgált, kiknek illetménye az üzem terhére lett elszámolva. A pénzügyminister a helyes budgetirozás szempontjából az utolsó három költségvetésben (az 1899-, az 1900- és az 1901-ben) összesen 83 ily állást rendszert sitett és az új állásoknak költségeit a költségvetésben az állami vasművek személyi kiadásai közé állította be. Magától értetődik azonban, hogy ugyanily összeggel az üzemköltségek apadnak. Ezen eljárás természetesen szintén hozzájárul a személyi kiadások felszökkenéséhez, de viszont lehetővé teszi, hogy az államnak ezen czímen eddig is történt megterheltelése pontosan megállapítható legyen. De bár a személyszaporitásoknak tetemes részét ezúttal kellően megokoltnak mondjuk, mégis nyomatékosan tartozunk hangsúlyozni, hogy a személyi kiadásoknak, nyugdíjaknak, útiköltségeknek és pótlékoknak emelkedése arra inti a törvényhozást és a kormányt, hogy teljes számot adjanak maguknak és az országnak arról, hogy a gazdasági fellendülés éveiben máris mennyire terjesztettük ki az állami alkalmazottaknak körét. A költségvetések tanúsága szerint az 1890. évtől az 1900. évet bezárólag, tehát tiz év alatt a tisztán administrativ személyzet (csendőrség, fővárosi rendőrség, népiskolák, polgári szolgálatban álló katonai személyek nélkül) emelkedett 29.224 főről 40.540 főre, a költségek pedig emelkedtek 49s millió koronárál 80

#

i millió koronára. Ha ezekhez még az államvasutakat és egyéb üzemeket számitanók, a létszám, valamint a költség aránylag még nagyobb mértékben emelkednének. Az állami alkalmazottak számának ezen rohamos növekedése (a melynek megállapításánál eltekintünk attól a szintén tekintélyes számától a polgároknak, kik állami segélyre törvényen alapuló igényt tarthatnak, pl. a különböző felekezetek lelkészei) kötelességünkké teszi, hogy óvakodjunk minden oly intézkedéstől, mely nem feltétlenül szükséges és sürgős új intézményeket létesít és ezekkel kapcsolatosan az államkincstárra nézve maradandó terhekkel és kötelezettséggel járó új hivatalokat teremt, vagy a mely bármely más utón növeli a hivatalos eijárásoknak :számát és complikált voltát, valamint az alárendeltebb ügyeknek is a központban való szoros centralisatióját, a mely centralisatio még közvetve is az államkincstárra, azaz az adófizetők összeségére többféle terheket ró. Ennek tudható be nagyrészt a