Képviselőházi irományok, 1896. XXX. kötet • 855-882., CCCXIX-CCCXXIX. sz.

Irományszámok - 1896-857. Törvényjavaslat közérdekű öntöző csatornák létesitése tárgyában

54 857. szám. a legtökéletesebb, a leggyorsabb és legolcsóbban biztosithatják kitűzött közös czéljuk elérését. Természetes, ily autonóm társulatok alakulása esetén nem tételezhető fel, hogy valamely nagyobb öntöző csatorna létesítésekor az összes öntözendő területet az alapitásnál össze lehetne hozni, vagy hogy az öntözés az alakulás után oly rohamosan terjedjen, hogy a tagokra kivetett elviselhető vízdíjak a csatorna létesítés költségeinek kamatját, esetleg törlesztését, s a kezelés és fentartás köllségeit fedezzék, miért is el kell készülve lenni ezeknél is arra, hogy a létesítés utáni első években hiány fog mutatkozni. Ezt a hiányt már most vagy a társulatot alakitóknak kellene öntözési díjukon felül viselni, oly kikötés mellett, hogy ezen összegek nekik későbben meg fognak téríttetni; ez azonban alig képzelhető, ha csak oly jogok nem biztosíttatnának a korábban belépők részére az utóbb belépettek rovására, a mely az öntözés terjedésének akadályát, gátját képezhetné, vagy az államnak kell az időleges hiány fizetését magára vállalnia. A külföldi példák azt mutatják, hogy nagyobb öntöző vállalatok, az állam kezdeményezése, az állam hathatós segélyezése és pénzbeli támogatása nélkül sehol sem keletkeztek épúgy nem tételezhető fel hazánkban ilyeneknek állami segély, támogatás nélküli alakulása a hol pedig a kezdet nehézségei nem kisebb alakban mutatkoznak, jóformán az állam közre, működésére támaszkodik. Az állami támogatás módja sokféle lehet; előmozdíthatja az állam ily társulat működését az interkalaris kamatok elvállalásával addig az időig, mig a csatornák elkészülnek és az öntözés kezdetét veszi. Előmozdíthatja egyes munkálatok elvégzésével, milyenek bukó vagy fenékgátok, a vizfőnél a folyó medrének szabályozásával a vizkiviteli műnél, mely rendezések a folyó medrében esvén, az állami segélynek indokolt módját képezhetik. Az állami támogatás leghelyesebb módja azonban abban állapitható meg, ha az állam viselné a befektetett tőke kamataitiak és törlesztési részletének, egyszóval a társulati évi költségeknek egy részét mindaddig, mig a társulati tagok száma, illetőleg területe az utóbb belépők által annyira felszaporodik, hogy a vizdíjakból és egyéb forrásokból eredő bevétel az összes költséget fedezvén, a társulatnak további állami támogatásra szüksége nincs. Autonóm — életképes — öntöző társulat alakításánál minden esetre meg kell állapítani azt, hogy mennyi az alakuláskor belépett tagok maximalis vízdíja és hogy ennek arányában kilátásba helyezett állami hozzájárulás mikor kezdődjék, illetőleg mikor tekintessék egy társulat megalakultnak és mily módon csökkenjen az állami segély a tagok számával és mikor, szűnjék az meg; ezen kérdések helyes megoldása után előre látható, hogy ezek az érdekeltségi öntöző társulatok bizonyára legjobban fognak beilleni az érdekeltségektői alakított és kezelt ármentesitő és lecsapoló társulatok közé és jobban is beleilleszthetők a vízjogi gyakorlatunkban és törvényünkben megállapított társulati keretbe, mint akár a részvénytársasági, akár az állami öntöző csatornák, a melyek viszonyaink közt épannyira nem fognának prosperálni, mint egyebütt, és meg ellenkező esetben, vagyis állami és részvénytársasági forma mellett az ezen érdekellek és a létező autonóm ármentesitő és lecsapoló társulatok közt a minduntalan fellépő érdekellentét folytán végnélküli ellentétekre, súrlódásokra adnának alkalmat, a melyek nem alkalmasak arra, hogy az öntözések ügyét népszerűvé tegyék és terjedésüket biztosítsák. De oldassék meg az öntöző csatornák és társulatoknak alakja bármiként, főkövetelmény marad az, hogy azok lehetőleg vízjogi törvényünk megszabta keretén belül működjenek, hogy vízjogi törvényünknek általános jogi és szervezeti, rendőri rendelkezései fentartassanak és hogy vízjogi törvényünk rendelkezései csak kiegészíttessenek abban az irányban, a melyben az öntöző társulatok működésének biztosítása ezt okvetlenül megköveteli.