Képviselőházi irományok, 1896. XXX. kötet • 855-882., CCCXIX-CCCXXIX. sz.

Irományszámok - 1896-857. Törvényjavaslat közérdekű öntöző csatornák létesitése tárgyában

857. szám. 51 És itt fel kell emliteni, hogy folyóink vizeinek kihasználása szempontjából különösen fontossággal bir, a mikor az öntözést terjeszteni akarjuk, két körülmény szabatos ismerete, t. i. mennyi viz kell klimaticus viszonyaink között egy rétterület kat. holdjának kellő nedvesí­tésére és mennyi a nyári kisebb és őszi kis viz idején főfolyóinkban lefolyó vizmennyiség, a mely öntözésre egyáltalában rendelkezésünkre áll. Tisztábau kell lenni ezekkel, a mikor az öntözés nagyobb arányú fejlődésének alapját vetjük meg. Ép ezért intézkedtem és utasítottam a vízrajzi osztályomat, hogy hazai öntözéseknél közvetetlen vizméréssel puhatolja ki azt a vízmennyiséget, a mely egy kat. hold rét meg­öntözésére különböző talajnemek mellett és az év különböző szakában szükséges, és állapítsa meg hasonlóan közvetetlen méréssel azt a vízmennyiséget, a mely 1000 holdat is meghaladó rizstelepeink vizzel való ellátására kat. holdanként és másodperczenként szükséges, hogy mindkét esetben ne legyünk kénytelenek csak külföldi adatokra alapítani vizszükségleti számításainkat, a mikor ezentúl öntözések berendezéséről, nagyobb vidékeket felölelő öntöző csatornák tervezéséről lesz szó. A vízrajzi osztály e tekintetben múlt évben 10 helyen folytatott méréssel már értékes adatokat gyűjtött, s munkálatait ez évben is folytatni fogja. Hasonlóan méréseket eszközölt már két éven keresztül a vízrajzi osztály folyóink nyári kis vízmennyiségének megállapítására, hogy a két adatot számba véve tájékozottabban állapithassuk meg azt a területet, a melyre folyóink természetes állapotában más különleges intézkedés nélkül nyári időben az öntözés kiterjeszthető lesz, mert előrelátható, hogy ha a hajózás fokozódó fejlődése és jelentőségének emelkedése mellett valamikor hazánk, különösen Alföldünk, népesedési viszonyai az öntözésnek nagyobb arányokban való alkalmazását fogják követelni, alig marad más hátra, hogy az öntözés és a hajózás igényeit egyaránt kielégítsük, minthogy a vizeket tározzuk, a hegyek közt víztartók építését vegyük majdan czéiba, mint ez Francziaországban, Spanyolországban, Algirban, ludlában történt és a mint ezt ez idő szerint az angolok Egyptomban megcselekszik, a hol a Nilus vizét a II. katarakta feletti völgyben, a folyamatban levő munkák segélyével tározni fogják, hogy a Nilus gazdag völgye az öntözés jótéteményeiben részesíthető legyen akkor is, a mikor a Nilus tavaszi árvize és ezzel a völgy természetes elárasztása elmarad. Ez természetesen nálunk egy távolabbi jövő teendője, a melynek egészséges irányban való fejlődését azonban már most kell biztositanunk, és ebből a szempontból különös fontos­ságot tulajdonitok azon tanulmánynak is, a mely a Temes-Béga völgy vizbajainak elhárítása érdekében az 1897. évi XXI. t.-czikkben nyert felhatalmazás alapján a két folyó felső völ­gyében folyamatban van abban az irányban, hogy a folyók árvizei a hegyekben tartassanak időszakosan vissza, mert ezen eszme sikeres keresztülvitele a bégamenti területek öntözését is nagyobb arányokban fogná biztosithatni. Ezeket elörebocsátva, mielőtt a törvényjavaslatra magára térnék át, fel kell még egész terjedelmében két kérdést vetni, nevezetesen vájjon gazdálkodási viszonyaink indokolttá teszik-e az öntözések terén nagyobb szabású tevékenység megindítását, és vájjon a nagy öntöző csa­torriák, a melyek hivatva lesznek a folyók vizét azoktól távolabb vidékekre elvezetni, mily alapon létesüljenek? Nevezetesen az állam, részvénytársaságok, vagy maguk az érdekelt bir­tokosok építsék-e ki azokat? Könnyebb a második kérdés felett dönteni és határozni, mint az első kérdésre a határozott választ megadni. Az okszerű gazdálkodás, nevezetesen az állattenyésztés biztosítása szempontjából az öntözéseknek minél nagyobb keretben való létesítése feltétlenül helyes és közérdekű követel­mény, a mennyiben hivatva van hazánk mezőgazdaságának jelentékeny részét biztosabb ala­pokra fektetni, azt úgyszólván reformálni. És itt el kell készülve lennünk, hogy a haladás 7*

Next

/
Thumbnails
Contents