Képviselőházi irományok, 1896. XXIX. kötet • 827-854., CCXCVII-CCCXVIII. sz.

Irományszámok - 1896-836. Törvényjavaslat az 1884. évi XVII. törvényczikk 50. §-ának a megrendelések gyüjtésére vonatkozó rendelkezései módositásáról

836. szám. 119 Megakadályozta ez által vidéki városaink fejlődését is, minek az ottani ipar és kereskedés fellendülése szükségszerű és természetes előfeltétele. Végül az utazó kereskedők, ügynökök működése az üzleti tisztesség szempontjából is sok panasz tárgyát képezte, a vevő közönséget sokszor jogosulatlanul megkárosította, ugy, hogy korlátozásának szükségét az utóbbi érdekében is minduntalan hangoztatták. Tizenöt évi megfigyelés és tapasztalat eredményein okulva, iparkodik tehát a jelen törvényjavaslat az erre irányuló mind sűrűbben megismételt kívánalmaknak végre eleget tenni. A megrendelés-gyűjtés korlátozása egyike ama kívánalmaknak, melyeket a csekélyebb anyagi erővel dolgozó és a nagy üzem áltál szorongatott helyi ipar és kereskedés külföldön is megvalósítani törekszik. Korlátozva van a megrendelés-gyűjtés már eddig is Európa több államában, majd külön adóteher által, majd az által, hogy a házaló-kereskedésre felállított korlátokat az üzleti módra is kiterjesztik (pld. Németországban), vagy végre speciális tilalmak által (mint pl. Ausztriában, hol a fogyasztót többek megbízásából utazó vándor ügynökök, vagy külföldi kereskedelmi utazók általában nem kereshetik fel). Több szempont indokolja nálunk is a javaslat által tervezett ily irányú intézkedést. Nálunk ugyanis nem hazai, hanem idegen ipar az, mely vidéki iparunkat és kereskedelmünket veszélyezteti. (A vándor ügynökök s a fogyasztókat felkereső kereskedelmi utazók túlnyomó része külföldi.) A helyi ipar és kereskedés máshol talán vitássá tehető pangása kétségtelen megmegnyilatkozást lel továbbá ama tényben, miszerint vidéki városaink más államok vidéki városainak gyors és erőteljes fellendülésével szemben az ipar és forgalom tekintetében haladást alig mutatnak. Ha csak nem zárkózunk el tehát a kisipar vagy általában helyi ipar és kereskedés társadalmi és közgazdasági jelentőségének elismerése elől, a jelzett körülmények közt alig maradhat kétség az iránt, hogy helyi iparunk és kereskedésünk védelmére meg kell tenni a kívánatosnak mutatkozó intézkedéseket. A helyi ipar veszedelme első sorban a raegrendelés-gyüjtés korlátlan szabadságában rejlik, az állami beavatkozásnak tehát elsősorban ezen a téren kell érvényesülni. Az érdekelt tényezők, a vidéki kereskedők és iparosok, ezek érdekképviseletei: ipartestületek, ezek congressusai, kereskedelmi és iparkamarák s maguk a törvényhatóságok évek óta megújuló panaszai adják meg erre a külső indokot. Tanúsítják e panaszok, hogy a vidéki kisipar és kereskedés a külföldi és a kevesebb külföldi nagy házak versenyével szemben fejlődni nem képes, sőt egyenesen hanyatlik. A vidéki kisiparos és kereskedő, ki korlátlanul ki van téve a nem helybeli ipar versenyének, fennállhalása érdekében szintén kénytelen utaztatni, vásárokra járni s ha az ebből származó üzemköltségeket a fogyasztóra áthárítania nem sikerül, — mi a közönség érdekében bizonyára kívánatos is, — ez alatt versenyképessége okvetlenül szenved. A vandorkereskedésnek fejlődése azonban megbízhatóság tekintetében sem kívánatos, mit tanúsít az is, hogy a gazdasági szükségletek és kívánalmak helyesebb felismerése folytán a vándoripart és kereskedést európaszerte megszorításoknak vetik alá. Nem kívánatos a vándoripar és kereskedés terjedése, mert eltekintve attól, hogy a magasabb fejlődési fokot képviselő, állandó letelepedett ipart és kereskedést károsítja és hátráltatja, e mellett a fogyasztó közönség érdekeit sem elégíti ki. Bíróságaink gyakorlata igazolja, hogy az igy kötött ügyletek a vevőre mily bizonytalanok és mily gyakran vezetnek perre. Súlyosbítja a bajt a közönség szempontjából az is, hogy az ügynök jogállása teljesen szabálytalan és szabályozatlan hatáskörén belül tág tér nyililf a visszaélésekre. Addig is, mig kereskedelmi törvényünk megfelelően kiegészíthető lesz, a fogyasztók szempontjából is elkerülhetetlennek