Képviselőházi irományok, 1896. XXVI. kötet • 716-760 sz.

Irományszámok - 1896-718. Törvényjavaslat a hazai iparnak állami kedvezményekben való részesitéséről

12 718. szám. De a nagyipari termelés mellett nem szabad elhanyagolni az ipar más tényezőit sem, illetőleg mddot kell találni arra, hogy ez utóbbi is fokozatosan áttérhessen a nagyobb mértékben való termelésre, vagyis a kézműipar azon ágait, melyek a tömegtermelésre utalvák, úgy kell szervezni, hogy a gyáripar előnyeit lehetőleg élvezhessék. A kézműipar fejlesztésére több más eszköz is kínálkozik, mint az erőteljes szakoktatás s a gépek használata, de ezek mellett igen hathatós eszközei a szövetkezetek, melyek leginkább adnak módot nagyobb arányú termelésre való áttérésre. A kézműipar felvétele e törvényjavaslat keretébe tehát a második vezető szempont, melyre itt utalnom kell. A kézműipar rendkivüli fontosságát maga az a körülmény is eléggé indokolja, hogy ez kerek számban félmillió iparost érint, ennyi volt ugyanis a legutolsó népszámlálás szerint a kézműiparosok száma az országban, és nagyobbára városi elemet képezve, fontos a vidéki városok és a mezőgazdasági termények állandó fogyasztása szempontjából. Ugyanezen vezető szempont kívánja a háziipar felvételét is, melynek nagy horderejét különösen az ország túlnyomó agrár jellege adja meg, melynek következtében az összes kereső népesség 7846 °/o-a — mint őstermeléssel foglalkozó — az év nagy részében nélkülözi a rendszeres foglalkozást. Az ipari termelés mindhárom főtényezője között teremti meg tehát — az állami támogatás szempontjából — az összhangot e törvényjavaslat. E mellett érvényesül abban különösen még két elv. Az egyik, hogy az állami eszközökkel való fejlesztésnek csak addig szabad terjednie, mig az ipar — egyes ágait értve természetesen — részben megerősödik, részben a hazai szükségletek fedezésére képes, mert az ezen túlmenő támogatás egyrészről egészségtelen versenyviszonyokat támaszthat, másrészről felesleges túltermelésre vezethet, két oly. hátrány, melyek — a mennyire lehetséges — feltétlenül elkerülendők. A másik, a mi részben ebből foly: a meglévő ipart — ha fontos közgazdasági érdekek kívánják — meg kell védeni újonnan keletkező iparokkal szemben, vagyis addig, mig valamely iparág meg nem erősödött, mig gyökerei nem nyúlnak mélyen az ország talajába, nem szabad annak mesterséges úton versenyt támasztani. Ezen országos szempontból fontos elvek mellett érvényesül a törvényjavaslatban még egy tőbbé-kevésbbé a helyi érdekeket szolgáló rendszabály is: az állam ipari tevékenysége mellett a helyi hatóságok bevonása az iparfejlesztésbe, még pedig tovább menve a kedvezményekben, mint a mennyire az állam mehet. Mig ugyanis az állam csak oly iparágakat kedvezményezhet, melyek országos, illetőleg általános közgazdasági szempontból birnak fontossággal, a helyi hatóságokra és helyi érdekekre nézve minden bárminemű ipari vállalat fontos, minden vállalat növeli a helyi fogyasztást, szaporítja a népesség kereseti forrásait, szóval a helyi közgazdasági viszonyok emelésének tényezőjévé lehet. Mindezek daczára a kedvezmények rendszerén és mértékén még sem tartom szükségesnek változtatni, elegendőnek tartom azokat szélesebb alapokra kiterjeszteni. A meghallgatott különböző szaktestületek ugyan részben messzebb menő kedvezményeket kivántak és pedig egyrészt a tarifák kiterjesztése, másrészt a kedvezmények tartamának meghosszabbítása tekintetében. Ámde mig az előbbiek sokkal czélszerűbben oldhatók meg esetrőlesetre az administráczió keretében, addig az utóbbit nem találtam indokoltnak, mert egyrészt az elmúlt két évtized tapasztalatai — az 1881. évi XLIV. és 1890. évi XIII. törvényczikk alkalmazása — azt mutatják, hogy e tekintetben a jelenlegi kedvezmények okszerű alkalmazása is biztosithat kellő eredményt, másrészt a kincstár érdekei is bizonyos mérséklést javasolnak a kedvezmények megszabásában és pedig annyival inkább, mert ezen törvény-