Képviselőházi irományok, 1896. XIX. kötet • 474-530. CLIV-CLXXIII. sz.

Irományszámok - 1896-CLXXIII. 1898. évi XXXI. törvényczikk a mekkai zarándoklásnál való óvintézkedések és a persa öbölben szervezendő egészségügyi felügyelet tekintetében követendő eljárás szabályozása iránt 1894. évi ápril hó 3-án Párisban kötött nemzetközi egyezmény, valamint az ennek függelékét képező és 1897. évi október hó 30-án kelt "nyilatkozat" beczikkelyezéséről

364 GLXXIII. szám. ügynöke köteles azt, hogy a hajóra zarándoko­kat szándékozik felvenni, legalább három nap­pal az indulás előtt az indítási kikötő' illeté­kes hatóságának 1 ) bejelenteni. E bejelentésben tudatandó az indulásra kitűzni szándékolt nap és a hajó rendeltetési állomáshelye. 6. Czikk. E bejelentés után az illetékes hatóság a kapitány költségére a hajó megszemléléseién mé­retezését foganatosíttatja. E megszemlélésnél azon consulatusi hatóság, mely alá a hajó tartozik, jelen lehet. Ha a kapitány a hazájabeli illetékes hatóság által kiállított méretezési bizonyitványnyal már el van látva, akkor csupán a megszemlélés foganatosittatik, ha csak gyanú nem forog fenn, hogy az okmány többé nem felel meg a hajó tényleges állapotának. 7. Czikk. Az illetékes hatóság nem engedi meg a zarándokszállitó hajónak az elindulást, mig meg nem győződött: a) hogy a hajó teljesen tiszta állapotba hozatott és ha szükséges volt, fertőtlenittetett; b) hogy a hajó az utat veszély nélkül megteheti, .hogy jól van felszerelve, jól beren­dezve, jól szellőzve, elegendő számú csolnakkaí ellátva, hogy rajta semmi olyan nincsen, a mi az utasok egészségére ártalmas és biztonságát veszélyeztető vagy ilyenné válhatnék és hogy a hajófedélzet és a fedélköz fából, nem pedig vasból készült; c) hogy a hajón a hajószemélyzet ellátási készletén kivül czélszerűen tározott élelmiszer, mint szintén tüzelőanyag-készlet létezik, az egész jó minőségű és elegendő mennyiségű valamennyi zarándok számára és az utazás bejelentett egész tartamára; d) hogy a hajóra szállított ivóvíz jó minő­ségű s minden fertőzéstől mentes helyről hoza­') Jelenleg az illetékes hatóság : az Angol Indiákban egy e végre a helyi kormány által kijelölt officer (Native passenger ships Aet, 1887. 7. czikk.); a Németalföldi Indiákban a kikötő­mester ; — Törökországban az egészségügyi hatóság; — Ausztria és Magyarországon az egészségügyi hatóság; — Olaszországban a kikötő-kapitány; — Francziaországban, Tunisban és Spanyol­országban (Filippini szigeteken) az egészségügyi hatóság. rins est tenu de déclarer a l'autorité compé­tente 1 ) du port de départ son intention d'embar­quer des pélerins, au moins trois jours avant le départ. Cetté déclaration dóit indiquer le jour projeté pour le départ et la destination du navire. A r t i c 1 e 6. A la suite de cetté déclaration, l'autorité compétente fait procéder, aux frais du capitaine, a Vinspection et au mesurage du navire. L'au­torité consulaire dönt relévé le navire peut assister á cetté inspectíon. i II est procédé seulement a l'inspection si le capitaine est déjk pourvu d'un certificat de mesurage délivré par l'autorité compétente de son pays, a moins qu'il n'y ait soupcjon que le document ne répond plus á l'état actuel du navire. A r ti ele 7. L'autorité compétente permet le départ d'un navire a pélerins qu'aprés s'étre assurée: a) Que le navire a été mis en état de propreté parfaite et, au besoin, désinfeeté; b) Que le navire est en état d'entreprendre le voyage sans danger, qu'il est bien équipé, bien aménagé, bien aéré, pourvu d'un nombre suffisant d'embarcations, qu'il ne contient rien a bord qui sóit ou puisse devenir nuisible á la santé ou a la sécurité des passagers, que le pont et l'entre­pont sönt en bois et pas en fer; c) Qu'il. existe á bord, en sus de l'approvi­sionnement de l'équipage et convenablement arrimés, des vivres ainsi que du combustible, le tout de bonne qualité et en quantite suffisante pour tous les pélerins et pour toute la durée déclarée du voyage; d) Que l'eau potable embarqüée est de bonne qualité et a une origine a l'abri de toute conta­') L'autorité compétente est actuellement: dans les Indes anglaises, un officer designé á cet effet par le gouvernement local (Native passenger ships Áet, 1887, art. 7); — dans le Indes néerlandaises, la maitre du port; — en Turquie, l'auto­rité sanitaire ; — en Autriche et en Hongrie, l'autorité sanitaire ; — en Italie, le capitaine de port; — en Francé, en Tunisie et en Espagne (iles Philippines), l'autorité sanitaire.

Next

/
Thumbnails
Contents