Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.

Irományszámok - 1896-183. Törvényjavaslat a honvéd nevelő- és képző-intézetekről

92 183. szám. vika-Akadémiának átalakítására szükséges 100.000 frt is, összesen tehát 420.000 forint a b) pont alatt emiitett okból a gróf Buttler János-féle Ludovika-Akadémia alapitvány-tőkéjéből kölcsönképen volna fedezendő és anuak törlesztése 4 1 /2°/o-os kamatozás mellett 40 év alatt — a részleteknek a költségvetésbe való beállitása által — eszközlendő. Az intézetek évi rendes fentartási költségei (8. §.) természetszerűen csak fokozatosan az egyes évfolyamok felállításával fognak emelkedni, mig valamennyi intézetben a teljes lét­számnak betöltésével, azaz az 1904. évben a maximumot 983.500 forinttal érik el. Ha ezen összegből a mostani Ludovika-Akadémia számára amúgy is költségvetésileg megállapított 416.400 forint levonásba hozatik, a végeredményben és pedig beleszámítva az építésre, berende­zésre és felszerelésre szükséges költségek törlesztési részleteit, valamint az intézeteknek jöve­delemszaporulatát, egy 513.900 forintnyi maximális költségtöbblet mutatkozik. Az átmeneti idő alatt a szervezés teljes befejezéséig felmerülő összes évi kiadások az alábbi részletezés szerint alakulnának. Rendes fön­tartási költ­ség forin­tokban Ehhez 4y2°/o-os kamatozás melletti tör­lesztési részletek. *) Ludovika-akadémi ára főreáliskolára 2 hadapródiskolára 1898 420.000 60.000 150.000 1899 380.000 86.000 220.000 1900 345.000 106.000 270.000 É v 1901 310.000 121.000 320.000 1902 300.000 121.000 350.000 1903 345.000 121.000 350.000 1904 370.000 121.000 350.000 faz építésre szüksé­ges 2V2 millió fo­rint után 60 évre a berendezésre szükséges 420.000 frt után 40 évre I Mindössze évi rendes kiadás forint: a várandó bevétel- 1 emelkedés í Ibből le { a Ludovika-Akadé­miára most engedé­lyezett költséget Marad maximális tiszta költség emelkedés: minden évben 120.000 forint. minden évben 22.500 forint. 772.500 828.500 863.500 893.500 913.500 958.500 983.500 5.900 17.700 29.500 41.400 53.200 minden évben 416.400 forint. 53.200 53.200 350.200 394.400 417.600 435.700 443.900 488.900 513.900 Kiemelendő még, hogy a Ludovika-Akadémia föntartási költségei közé azon kiadások is fölvétettek, melyek az 1898—1901. évig az addig még fennálló mostani tisztképző tanfolyam föntartásából erednek, továbbá azon évi 31.323 forint 74 krajczár is, mely a Ludovika-Aka­démia czéljaira a törvényhozás engedélye alapján a megelőző években felvett 540.000 forintnyi kölcsön törlesztési részletei fejében költségvetésemben eddig is előirányozva volt. A 8. §. megfelel az eddigi törvény 7. §. első bekezdésének! A 9. §-hoz. A mennyiben a hosszú átmeneti időre való tekintettel a javasolt tiszt­képző-intézetek végleges és teljes hatása a honvédcsapatoknál csakis az életbeléptetésüktől számítandó 6-ik év eltelte után lesz érezhető, a tiszti hiány pedig igen nagy, a magyar honvédség érdeke feltétlenül megkívánja, hogy az új intézetek mihamarább életbe lép­tettessenek. Ezen körülmény indokolja a 9. §. bevezető részét, mely már az 1898/99-iki tanév kezdetére rendeli azok megnyitását és a Ludovika-Akadémia mostani tisztképző tanfolyamának fokozatos megszüntetését. *) A 4V«%-nyi kamaton felül esedékes tőketörlesztési hányad — az előtüntetett annuitási részletbe — be van számítva.

Next

/
Thumbnails
Contents