Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.

Irományszámok - 1896-183. Törvényjavaslat a honvéd nevelő- és képző-intézetekről

183. szám. 93 Mivel ennek folytán az utóbbi tanfolyam legalsóbb osztálya az 1898-ik évtől számí­tandó három évig, vagyis 1901-ig még fenn fog állani, az eddigi törvények érvénye ez idő­pontig is föntartatik. Az új intézetek felállítási helyeinek megválasztására nézve kiemelendő, hogy az e tekintetben meginditandó tárgyalásoknál az ország földrajzi, közlekedési és egészségi viszo­nyait, valamint a közös hadsereg hadapródiskoláinak és egyéb intézeteinek elhelyezését is teljes mérvben figyelembe veendem és hogy szándékom mindezeknek szem előtt tartása mel­lett az új iskolákat az ország egyes vidékein megfelelően elosztva, könnyen hozzáférhető egészséges helyeken felállíttatni. Végül megemlítendő, hogy az 1890. évi XXIII. törvényczikk 2-ik és 3-ik §-ának egyes részei, valamint az 5-ik és 6-ik §-a következő okokból hagyatott ki a törvényjavaslatból: Kihagyatott a Ludovika-Akadémián létező felsőbb tiszti tanfolyamra vonatkozólag a 2. és 3. §-ban foglalt szöveg, valamint az 5. §. teljesen, minthogy ezen tanfolyam már czéljának megfelelőleg is nem tartozik a honvéd tisztképző-rendszer keretébe és a tiszti akadémia szer­vezetét, a szolgálat nagy hátrányára, csak complikálná. Azonban az emiitett tanfolyamot, különválva továbbra is fentartani szükségesnek tartom. Kihagyatott a parancsnok, a parancsnokhelyettes és a tanári kar kinevezésére vonat­kozó 6. §., minthogy az ebbeli rendelkezések lényegben már a honvédségről szóló 1890. évi V. törvényczikk 17. §-ában foglaltatnak. Ezek ismétlése tehát e helyütt mellőzhető. A midőn a felhozott indokok alapján ezen, a magyar honvédség és népfölkelés fejlődését és haladását czélzó, azok harczképességének biztosítása érdekében fekvő javaslatomat tisz­telettel előterjesztem, azt felelősségemből kifolyólag teljes bizalommal elfogadásra ajánlom. Budapesten, 1897. évi május hó 26-án. Be a dja: Báró Fqjérváry Géza s. k„ m. Jcvr, honvédelmi minister.

Next

/
Thumbnails
Contents