Képviselőházi irományok, 1896. VII. kötet • 163-194., XLIII-LIII. sz.

Irományszámok - 1896-166. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése "az esküdtbiróságokról" szóló törvényjavaslat tárgyában

való alkalmazásánál az individualisálásra törekedett, mi nem egyéb, mint a méltányosság elvének bevitele a büntető jogszolgáltatásba. Az igaz értelemben vett méltányosságnak feladata, kapcsolatot létesíteni a büntető törvény és a nemzet jogérzete között. Ezen faladat teljesítésére, a bizonyítékok szabad mérlegelésére és a fenforgó bűneset egyéni körülményeinek méltatására legalkalmasabb az esküdtbíróság és ez magyarázza meg, hogy világszerte minden alkotmányos nemzet az esküdtbiróságban találja fel nemcsak a politikai szabadság, hanem a jogbiztonság és a jó büntető igazságszolgáltatás hatalmas biztositékát is. A jogügyi bizottság eddigi traditióihoz hiven örömmel üdvözölte a beterjesztett törvényjavaslatot, melynek czélja és rendeltetése, az eddiginél jobb és egészségesebb alapon szervezni az esküdtbiróságot, bemélyeszteni annak gyökerét a társadalom jogérzetébe, hogy onnan új erőt merítsen azon feladat teljesítésére, melyet neki a törvényhozás akarata birói szervezetünkben ezentúl kijelölt. Az igazságügyi bizottság, midőn a beterjesztett törvényjavaslat főbb elveinek bírálatába bocsátkozott, nem zárkózott el azon tapasztalatok elől, melyeket részint a nálunk eddig fennálló sajtóesküdtszékek működéséből, részint más államok történetéből merített s a melyek egyszersmind kijelölték azon hibákat, melyeket az esküdtbíróság szervezésénél kerülni kell. A bizottság ez okból oda törekedett, hogy úgy az esküdtképesség kellékeinek megállapításánál, mint a szolgálati lajstromok összeállítására hivatott közegek meghatározásánál, a kormány- és pártpolitika hatalmi érdekeinek befolyását a lehetőségig kizárja, hogy az esküdtbíróság szervezetét úgy állapítsa meg, hogy az a magyar állam eszméjének és a jogszolgáltatásnak teljesen megbízható közege legyen. Ezen szempontból kiindulva, osztatlanul helyeselte a bizottság azon intézkedést, hogy esküdt csak az a magyar honos lehet, a ki bizonyos életkor betöltésén felül az állam hivatalos nyelvét érti s azt irni és olvasni tudja. Eltekintve attól, hogy ezen intézkedés természetes folyománya a törvény azon rendelkezésének, hogy a bíróságok nyelve kizárólag a magyar, az állam teljes joggal követelheti mindenkitől, a kit területén birói functió teljesítésére hiv fel, hogy az állam hivatalos nyelvén beszéljen és irjon. Az irni és olvasni tudás egyszersmind biztosíték arra nézve, hogy az esküdti functióból ki lesznek zárva azok, kik az elemi ismeretek legalacsonyabb mértékét sem sajátították el. Az esküdtképesség második feltétele húsz korona évi egyenes állami adó fizetése. Ezen pontra nézve már elágazók voltak a nézetek; a bizottság egyes tagjai magasnak tartották az adó-censust és annak tiz koronára való leszállítását indítványozták; szóba került másrészről, nem volna-e helyesebb az esküdtképességet a választási jogosultságra alapitani és a választók állandó névjegyzéke alapján készíteni az esküdtek alaplajstromát. A bizottság, midőn a húsz korona adó-censushoz hozzájárult, azon nézetből indult ki, hogy az esküdtbirói functió teljesítése s az azzal járó anyagi áldozatok viselése méltányosan csak azoktól követelhető, kik bizonyos mérvű gazdasági függetlenséggel bírnak. Évi húsz korona adó nagy összegnek egyáltalában nem mondható s alig létezik önállósággal biró családfő, a ki föld-, ház-, vagy kereseti adó fejében, — különösen midőn mind a három adóczím összegezhető, — évenkint húsz koronát nem fizetne. Nehogy azonban az értelmi qualificatio bizonyos fokával biró állampolgárok, kik még húsz korona állami adót sem fizetnek, az esküdtbirói functióból kirekesztessenek, a bizottság a műveltségi fokon alapuló qualificatiót a javaslatnál szélesebb alapokon érvényesítette, úgy, hogy a módosított szöveg szerint minden, az értelmiség bizonyos színvonalán álló férfiú, tekintet nélkül az általa fizetett adóra, az esküdtek alaplajstromába felveendő lesz. A bizottság osztotta a javaslat azon álláspontját, hogy az esküdtbirói képességet a választói jogosultsággal nem azonosította. Eltekintve attól, hogy a választói jogosultság alapjául szolgáló vagyonkulcs vidékenként nagyon eltérő, a bizottság más államok, különösen Franczia-