Képviselőházi irományok, 1896. V. kötet • 131-152., XXVI-XXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-138. Törvényjavaslat a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről

Í38. szám. 223 A szóban forgó esetekben ugyanis a törvényes elégtétel keresése a jelenlegi hatásköri szabályok következtében lényegesen meg van nehezítve. A sértettnek a rendszerint távolfekvő esküdtbirósághoz kell fordulni, tanúit oda vinni; a sajtótárgyalásra, — mely ilyen ügyekben is igen hosszan szokott tartani — a sajtóügyekben jártasabb képviselőt vallani. Mindezek igen jelentékeny költséggel járnak, melynek viselésére a vagyontalan, vagy csak csekély vagyonnal biró sértett gyakran nem képes, miáltal el van zárva a törvényes elégtétel keresésétől, ha pedig arra mégis vállalkozik, kiteszi magát annak a veszélynek, hogy felmentő verdict hozása esetében az igen jelentékeny eljárási költségeket kell viselnie. Más esetekben az tartja vissza a sértettet a bírósághoz fordulástól, hogy a családi élet vagy a női becsület vannak sértve, s a családi becsületét féltő gonddal őrző családtag, vagy a becsületében megtámadott nő inkább némán tűrik a sértést, semhogy a nagyobb nyilvánossággal járó esküdtbirósági tárgyaláson keresvén törvényes védelmét, feltárják szégyenüket szélesebb körben is. Minthogy tehát a sajtószabadság védelmének érdeke nem teszi szükségessé a szóban forgó ügyeknek a szakbiróságtól való elvonását; minthogy továbbá nincs komoly jogi érv arra, hogy ezek az esetek az esküdtbirósághoz utaltassanak; minthogy a magánegyének ellen elkövetett ezen rágalmazási és becsületsértés! ügyek tényállása a lehető legegyszerűbb, az 1878. évi V. t.-cz. 264. §-ának 4. pontja pedig kizárja a családi élet viszonyaira vonatkozó vagy a női becsületet megtámadó állítás vagy kifejezés valődiságáűak bizonyítását: mindezeknél fogva nem igazolt az, hogy ezek az ügyek az esküdtbirósági eljárásnak nagy apparátusával legyenek tárgyalva és visszásnak mutatkozik az állampolgárokat ilyen jelentéktelen ügyek tárgyalásával továbbra is elvonni hivatásuk teljesítésétől. Hazai esküdtbiróságainknak ez ideig is valóságos szerencsétlensége volt az, hogy a szóban forgó ügyek eléjök voltak utalva, mert — kellő ok nélkül — nemcsak jelentékeny munkával terhelik azokat, hanem azzal a veszélylyel is jártak, hogy a magyar sajtóbiróság intézményét depopularizálják. Figyelmet érdemel az is, hogy a magyar közvélemény már hosszú idő óta és pedig ismételve sürgeti a magánbecsületsértési és rágalmazási ügyeknek az esküdtbíróság hatásköréből való elvonását, továbbá, hogy a most előterjesztett javaslat tárgyában beérkezett, véleményeknek túlnyomó nagy száma, a javaslat tárgyalására összehívott szaktanácskozmány pedig, — egy hang kivételével — a javaslatnak szóban forgó rendelkezése mellett nyilatkozott, s hogy különösen a szaktanácskozmányon a magyar igazságszolgáltatásnak kiváló szakférfiai, valamint az országgyűlésnek résztvett tagjai helyeselték a javaslat álláspontját. A 16. §. 2. pontjának eseteiben eljáró szakbiróság (Törvényszék vagy járásbíróság?) Az ok, mely a javaslatot arra indította, hogy a nyomtatvány utján magánegyén ellen elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétségeit a kir. törvényszékek s ne a kir, járásbíróságok hatásköréhez utasítsa, a fokozatos felelősség rendszerében rejlik. A szóban levő vétségek egyikére sem rendel a törvény egy évnél hosszabb tartamú fogházbüntetést, következéskép a javaslat rendszeréhez képest ezek is a kir. járásbíróságok ügykörébe volnának felveendők. Ezeknek a vétségeknek elbírálásánál azonban az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 7. §-ának 2-ik bekezdése szerint az 1848. évi XVIII. t.-cz. 13. és 33. §-aiban felállítva levő fokozatosan kizáró felelősség rendszerét kell alkalmazni, melynek megállapítása oly tüzetesebb vizsgálatot igényel, a minek a B. P. (528. §.) rendelkezései szerint a kir. járásbíróságok előtt indított eljárásban helye nincs.