Képviselőházi irományok, 1896. V. kötet • 131-152., XXVI-XXXVII. sz.
Irományszámok - 1896-137. Törvényjavaslat az esküdtbiróságokról
137. szám. 177 rendelkezéssel azt fejezi ki, hogy a költségeket hivatalból nem kell megállapítani, hanem csakis az érdekelt kérelmére. Nehogy az ily kérelem hetek, sőt hónapok múlva is előterjeszthető legyen, a mi zavarokra adna alkalmat, a javaslat záros határidőt állapit meg. Az esküdtek költsége a bűnügyi átalányt terheli (22. §. ut. bek.). Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a bűnösnek itélt vádlott, eltérőleg a bünv. prts. 480. §-ának rendelkezésétől, ezt megtéríteni nem köteles. Eme rendelkezés indoka a jelzett költség jogi természetében rejlik. A minthogy a bírákat az állam fizeti, ép úgy az államot kell hogy terheljék az esküdtek költségei is, melyek a birák fizetésével azonos jellegűek. Bendbirtágok (23—28. §. és 37. §.). Arra az esetre, ha az esküdtek buzgalma hanyatlanak s abból a czélból, hogy az esküdtbíróság eljárását a tagok elmaradása meg ne hiúsíthassa, a javaslat rendbírságokat állit fel, melyek a mulasztás nagyságához képest fokozatosan emelkednek. Az elmaradás maga után vonhatja a főtárgyalás elhalasztását, vádlottak ós tanuk elbocsátását s újra beidézését. Az ily mulasztás minden érdekeltnek terhét nehezíti, az államnak pedig jelentékeny költséget okoz. Legjobb esetben helyettes esküdtet kell behívni s a mulasztó ily módon kötelességét ennek a vállaira hárítja át. Kell tehát, hogy a rendbírság tágkörű legyen, hogy az esetek különbözősége arányos megtorlásban részesüljön (23., 24. §.). A kötelességszegő esküdtet másutt is szigorúan büntetik. Francziaországban és Belgiumban 1500 frankig (code d'instr. crim. 396., 398. ez. ez.), Olaszországban 1000 líráig (1874. június 8. törv. 44. ez.), Németországban 1000 márkáig (birói szerv. törv. 56. §.), Ausztriában 100 forintig (id. t. 23. §,). A javaslat 100 koronáig terjedhető maximalis rendbirsága tehát sem csekélynek, sem túlságos nagynak nem mondható s a bűnvádi perrendtartásról szóló törvény 195. §-ának első bekezdése rendelkezésével is helyes arányban áíL A javaslat ama rendekezése, hogy ismétlés esetében a birság szigorúbb mértékben alkalmazandó, a büntetéskiszabás általános szabályaiból foly. Az 1874. évi június 8-iki olasz törvény 44. ez. 3. bekezdésének rendelkezését, mely szerint a rendbüntetés ugyanabban az ülésszakban ismételve nem szabható ki, a javaslat abból az okból nem találja átvehetőnek, mert az a rendelkezés ajtót nyit ama visszaélésnek, hogy a vagyonosok az esküdtszéki szolgálat kötelességét mintegy törvényesen megállapított áron megválthassák. A kötelességszegő esküdt, a ki kötelességének nem tett eleget s igy szolgálatot sem teljesített — a javaslat szerint — a következő év évi lajstromába felveendő. Ez nem büntetés, hanem gondoskodás arról, hogy a kötelességszegő esküdt ama polgártársaival szemben, kik polgári kötelességüknek eleget tettek, privilégiumban ne részesüljön, s azon a réven, hogy szolgálattételre kisorsoltatott, azok közé ne kerüljön, kik e czímen a 7. §. értelmében mentességet élveznek. A javaslat megengedi, hogy az esküdt kimenthesse mulasztását s annak sikerülte esetében a bíróság a rendbírságot elengedhesse vagy leszállíthassa; de ezt a javaslat ahhoz a feltételhez köti, hogy a kimentés még ugyanazon ülésszakon történjék. Teszi ezt a rendbüntetés komolysága érdekében, hogy elkerülhesse a visszásságot, melyet Francziaországban az a tény idéz elő, hogy a rendbírság elengedése vagy leszállítása más ülésszaknak más tagokból álló bíróságára marad. Mindazáltal eme szabály alól egy kivételt kellett tenni. Megtörténhetik, sőt gyakran meg is történik, hogy az esküdt arról, hogy megbüntették, csak akkor szerez tudomást, midőn a határozatot kézhez veszi. A méltányosság azt hozza tehát magával, hogy az elmaradás vagy más kötelességszegés kimentése tárgyában előterjesztett kérelmet a bíróság a határozat KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. V. KÖTET. 23
