Képviselőházi irományok, 1896. V. kötet • 131-152., XXVI-XXXVII. sz.
Irományszámok - 1896-137. Törvényjavaslat az esküdtbiróságokról
150 137. szám. A javaslat húsz korona egyenes állami adót vesz fel minimális vagyoni censusként s felsorolja azokat is, a kik a jelzett vagyoni census nélkül esküdtek lehetnek. Minimális korhatárként mindegyik qualificatióra nézve a huszonhatodik életév betöltését állítja fel. A javaslat nem követte Ausztria, Németország, Belgium s Francziaország törvényeit, melyek a minimalis korhatárt harmincz évben állapították meg. E tekintetben a javaslatot két szempont vezette; egyik a mostani jogállapot, másik az, hogy a törvény az esküdtbiráskodást a közönséges bűntettekre is kiterjeszti. A mi az első jogpolitikai kiindulási pontot illeti, daczára annak, hogy a sajtótörvény már évtizedek óta hatályban van, soha komoly panasz nem hangzott fel, mely azt sürgette volna, hogy a 24 év alacsony korhatár, tehát az, hogy ilyen panasz nem emeltetett, arra mutat, hogy a huszonnégy éves korhatár nem alacsony, következésképen nincs ok arra, hogy az alsó korhatárt 30 évre felemeljük. Ha Angliában a polgárok huszonegy éves korukban esküdtbirói teendőt végezhetnek, nyugodtak lehetünk a tekintetben, hogy a mi esküdtjeink huszonhat éves korukban minden veszély nélkül, az igazsághoz képest s helyesen fogják kötelességüket teljesíteni. A mostani állapotot azonban, vagyis a huszonnégy év betöltését még sem lehetett minimális korhatárnak elfogadni, mert a szakbírói qualificatiónál a betöltött huszonhat év az alsó korhatár, visszás volna tehát, ha az esküdtnél kevesebb érettséggel s élettapasztalattal elégednénk meg, mint a szakbírónál. Hogy a javaslat a minimális korhatár kérdésében miért ment lejebb, mint a kontinentális államok legnagyobb része, annak még egy másik, igen fontos oka is van. Miután jelenleg az esküdtszékek csak a kir. ítélőtáblák székhelyén működnek, tehát az intézmény az egész országban nincs kipróbálva — habár a statistikai adatok igen kedvezőek is — mindazonáltal törvényhozási tekintetek azt parancsolják, hogy olyan intézménynél, a mely még meghonosításra vár, a legnagyobb előrelátással s körültekintéssel járjunk el. Miután egyrészt a 24 éves minimális kor ki lett próbálva, s a huszonhat évre való eltérés minden akadály nélkül megtörténhetik, másrészt az esküdtképesek száma tetemesen szaporodik, ha a minimális korhatárt 30 éven innen állapítjuk meg, ezeket, szem előtt tartva ? a javaslat a gyakorlati élet követelményeinek felel meg, midőn kijelenti, hogy az esküdtképesség minimális korhatára a betöltött 26-ik életév. 2. Általános kellékként felállítja még a javaslat azt is, hogy az esküdtképes egyén as állam hivatalos nyelvét értse, azt irni és olvasni tudja. A javaslat eme rendelkezése új elvet nem sanctionál, hanem csakis folyománya a mostani törvényes állapotnak, mely szerint »a bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar« (1848. XLIV. 44. t.-cz. 13. §). A nemzetiségek egyenjogúságáról szóló emez alaptörvényt tartja a jövőre nézve fenn a javaslat; melynek megváltoztatására semmi politikai ok nincsen, ellenkezőleg minden a mellett van, hogy ez fentartassék. Gondoljuk meg, hogy mi lenne a következménye annak, ha az esküdtektől nem kívántatnék meg a magyar nyelv tudása. Ez — nyelv tekintetében — az igazságszolgáltatást széttagolná és pedig minden irányban, mert ez nem azt jelentené, hogy itt-ott egy-két esküdt kedvéért tolmács segélyével kellene tárgyalni, egyik helyen németül, máshol tótul vagy oláhul, hanem azt, hogy az esküdtbiróságok hatáskörébe utalt ügyekben a törvénykezés többnyelvű lenne, mig a polgári s csekélyebb súlyú bűnügyekben az megmaradna magyar; sőt még messzebb menő következményei is volnának annak, ha az esküdtektől nem kívántatnék meg a magyar nyelv tudása. Miután hazánk déli és északi részeit több nyelvű nemzetiségek lakják, bekövetkezhetnék az is, hogy az esküdlek kedveért a tárgyalást két-három nyelven kellene megtartani. Ha szem előtt
