Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.
Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai
272 1211. sz?m. törvény alakjában kivánt ama garantia a fennálló törvényben már is meg van adva azáltal, hogy a hozzájárulási arány, a melynek a praecipuum csak eltünőleg csekély részét képezi, csakis mindkét állam közös megegyezésével állapitható meg és igy a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok minden károsodás ellen teljesen meg vannak védve beleegyezésük megtagadása által, a mely beleegyezés nélkül a quota a bizottságok által meg nem állapitható. Mindez benne van a magyar bizottságnak 1896. évi április hó 25-én kelt üzenetében és igy előttünk meg nem fejthető talányt képez az a szemrehányás, hogy a magyar bizottság az 1887-iki osztrák bizottság nyilatkozatának ama részét hallgatással mellőzte volna. Egyébiránt ismétli a magyar bizottság, hogy a praecipuum elejtése és a magyar quotával való egyesítése csakis egy anachronismus megszüntetése volna és mint ilyen, magyar szempontból erkölcsi értékkel bir ugyan, de Magyarországra nézve semmiféle anyagi előnyt nem eredményezne, valamint Ausztriára nézve semmiféle anyagi hátránynyal nem járhat, úgy, hogy Magyarország részéről ezen kívánság egyszerűen elejtetnék, mihelyt az osztrák deputatió azt compensationális tárgygyá akarná tenni, a melynek ezímén Magyarország terhére bármely csekély anyagi áldozat kívántatnék. Ugyancsak a határőrvidéki praecipuumra nézve ismételten és legújabban a magyar orsz. bizottság első üzenetében ki lett mutatva, hogy ezen praecipuum csakis a magyar quota felemelésének más formáját képezi, vagyis hogy ez a hozzájárulási arány azon »kiigazítása«, a mely a katonai határőrvidék polgárosítása esetére már az első quota tárgyalása alkalmával kilátásba vétetett. Ki lett mutatva, hogy ezen 2°/o-os praecipuummal a magyar korona országai sokkal nagyobb terhet vállaltak, mint a milyen a quotakulcs szerint megillette volna; hogy az ebbeli különbözet, a mely eleinte l-3°/o-nál többet tett, még a legújabb időben is, daczára a volt határőrvidék örvendetes fejlődésének, még mindig felülmúlja a O6 0 /o-ot, úgy, hogy Magyarország az utolsó 9 év alatt a praecipuum alakjában körülbelül 9 x /2 millióval többet fizetett a közösügyi kiadások fedezésére, mint a mennyi őt quotaszerűen megilletné. Mindezen számszerű adatok helyességét a t. osztrák bizottság egyetlenegy szóval sem vonja kétségbe, csakhogy azon állítás, miszerint Magyarország a praecipuum elvállalása által kötelezettségén túlment, a t. osztrák bizottság szerint »helyreigazításra szorul*, a mely abban állana, hogy a quotánál érvényes kulcs a határőrvidékre nem volt alkalmazható, mert, úgymond a t. osztrák bizottság: »oly kölcsönös egyezkedésnél, a milyen a katonai határőrvidék átadásánál (!) történt, fennálló kötelezettségről általában nem lehet szó, hanem a szerződéses felek (!) szabadon egyezkednek azon feltételek felett, a melyek mellett magukat lekötni hajlandók«. Hát igenis ez áll, midőn valamely jószág eddigi tulajdonosa birtokából más valakinek tulajdonába megy át vagy ha olyan jószág, a mely eddig két egyenjogú tulajdonos közös birtokát képezte, ezek egyikének kizárólagos tulajdonává válik. Ily esetben a felek igenis szabadon állapithatják meg a tulajdonjog átruházásának és a jószág átadásának feltételeit. De ha valaki saját birtokának oly részét, a mely mindenkor az ö kizárólagos tulajdonát képezte, csakhogy külön rendszer szerint kezeltetett, a kezelési módra nézve is többi birtokával egyenlősiti, hogy azután az egészet egyforma módon kezelje, akkor ehhez senki másnak beleszólása nincs és legfeljebb annyi követelhető, hogy a visszacsatolt rész vállalja el az egészet terhelő kötelezettségekből az öt aránylag megillető részt. Ez áll a volt határőrvidékre nézve és ezen álláspontot magáévá tette annak idején maga az osztrák kormány is, miként ez a magyar quotabizottság 1887. február 21-én kelt üzenetében részletesen és okmányilag be lett bizonyítva. Ezek után a t. osztrák bizottságnak ezen felfogással merő ellentétben álló fentidézett
