Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.
Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai
1211. szám. 271 tott bevételeivel és kiadásaival össze akarja hasonlítani. De viszont Magyarországnak bruttó eredményeinél a földiehermentesitési pótlékok összege a bevételből, valamint a földtehermentesitési adósság szükséglete a kiadások végeredményéből levonandó, minthogy ezek az összegek, a melyek épen úgy, mint Magyarországon, Ausztriában is beszedetnek, tehát ott is valóságos bevételként szerepelnek, az osztrák zárszámadásban nem fordulnak elő. A magyar országos bizottság kísérletet tett megejteni a számítást ezen helyesbítések szemmel tartása mellett, de ennek részleteivel nem akarja terhelni a jelen átiratot, mert, miként már előre bocsáttatott, nézete szerint a közösügyi járuléknak a két állam összes bevételeihez és kiadásaihoz való aránya a jövőbeli quota meghatározásánál semmi jelentőséggel nem bir, azzal semmi összefüggésben nincs. Csak két rövid megjegyzést a bizottság nem engedhet el magának. Ha még a helyesbített számítás szerint is áll az, hogy 1868—1893-ig Ausztria bevétele csak 89°/o-kal, Magyarországé pedig 265°/o-kal növekedett, ez csak újabb megerősítése annak a már előbb hangoztatott körülménynek, hogy Magyarországnak fejletlen, néha-néha szándékosan is elhanyagolt állapotánál fogva azon szükségletek, melyek e királyságtörvényes önállóságának helyreállása után minden irányban nyilvánultak, a jövedelmek erőszakosabb növelését is követelték; hogy pedig ezen szükségletek kielégítésére' még a 265°/o-kal felemelt bevételek sem voltak elegendők, igazolja azon tény, hogy Magyarország államháztartásában az 1868—1894. években együttvéve 691,950.000 forint hiány állapíttatott meg, a mely összeget kölcsönökkel kellelt fedezni, holott Ausztriában ugyanazon idő alatt csak 296,405.000 frt hiány merült fel. Általában pedig, ha az összes bevételekhez viszonyítva Magyarországnak közösügyi járuléka kisebb százalékot mutatott fel, mint Ausztriáé, az, egyebek mellett abban is találja magyarázatát, hogy nálunk magasabbak az adók, sőt oly új adók is lettek behozva, mint, hogy csak egykét példát emlitsünk: a szállítási adó, az italmérési jövedék és ezzel kapcsolatban a kiadásoknál a regálekártalanitási adósság, a mi Ausztriában elő sem fordul. De ha a mi hozzájárulási arányunk ekként kiszámított, a magyar bizottságnak ismételten kifejezett nézete szerint azonban semmit sem bizonyító és semmi gyakorlati jelentőséggel nem biró százaléka kisebb is Ausztriáénál, tagadhatatlan, hogy nálunk viszont az államadósságok aránylag sokkal nagyobbak, minthogy az államadóssági szükséglet (az 1893. évet véve alapul) Ausztriában az összes kiadásoknak csak 24'5°/o-át, Magyarországon pedig azoknak 288 0 /o-át teszi ki. Áttérve már most a t. osztrák bizottság nagybecsű válasziratának részleteire, még pedig első sorban a határőrvidéki praecipuum kérdésére, a magyar bizottság őszintén bevallja, hogy e tekintetben nem volna képes olyat mondani, ami már 20 és 10 év előtt és ezen bizottság első üzenetében el nem mondatott volna. Szorítkozik tehát a bizottság két megjegyzésre. Az egyik az, hogy merőben érthetetlen előtte, miként állithatja a t. osztrák bizottság, hogy a magyar bizottság nem idézte teljes terjedelmében azon nyilatkozatot. a melyet az osztrák quota-deputatió az 1887. évi április 20-iki közös ülésben tett. és hogy a mostani magyar bizottság »hallgatással mellőzte azt, miszerint az akkori osztrák bizottság részéről törvény alakjába öltött biztosíték kívántatott arra nézve, hogy a praecipuum elejtése által a birodalmi tanácsban képviselt királyságokat és országokat nemcsak a legközelebbi 10 év alatt, hanem általában nagyobb terheltetés nem fogja érni«. Ezen nyilatkozat, melyet a t. osztrák bizottság részünkről elhallgatottnak állit, szőról-szóra idézve van első üzenetünk első lapja 21—23. soraiban (a német fordítás első lapjának 40. és következő soraiban), sőt épen ezen nyilatkozatra vonatkozólag ugyancsak abban az üzenetünkben részletesen ki van mutatva, hogy a