Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.
Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai
248 1211. szám. Itt tehát az osztályoknak elláthatatlan sorát kellene felállítani s minthogy az egyes részeknek anyagi jólléte időről-időre változik, egyes vidékek például egy új vasút építése által meggazdagodnak, mások elszegényednek, ezen vagyonossági skálát időrőlidőre revisió alá kellene venni, még pedig közös egyetértéssel és akkor megszázszorosodnának azon küzdelmek, a melyeket a t. osztrák bizottság már a jelenben is oly károsoknak tart. A magyar országos bizottság tehát legnagyobb sajnálatára ninc3 azon helyzetben, hogy a hozzájárulási arány kiszámításának alapjául oly módozatot fogadhatna el, a mely ezen arányt a népesség számával akarná kapcsolatba hozni. Nem kevésbé helytelennek tartaná a magyar országos bizottság azon, a nagybecsű izenetben egyébiránt csak mellékesen érintett módozatot, a mely szerint a bruttó-kiadások képezhetnék a teherviselési képesség megítélésének alapját. Mert ha például valamely állam, a mely azelőtt kedvező pénzügyi viszonyoknak örvendhetett, nagymérvű elemi csapások vagy egy szerencsétlen hadjárat következtében most évenkint milliókkal többet kénytelen kiadni, ebből senki sem fogja azt következtetni, hogy ezen állam vagyonossága és lakosságának teherviselési képessége fokozódott volna. Helyesen mondja a tisztelt osztrák bizottság, hogy az állami élet egyetlen ágában sem lehet az egyszer elért vagy megállapított összegre szorítkozni, de Magyarország nem is előre megállapított fix összeggel járul a közösügyi kiadásokhoz, hanem százalékos arány szerint, úgy hogy minden forint után, melylyel a közösügyi kiadások emelkednek, Magyarország 3 í A krral többet fizetni köteles. A t. osztrák bizottság e pontnál idézi egy tudósnak azon kijelentését, miszerint »kifejlett államokban a bevételeknek a kiadásokhoz kell alkalmazkodniok, a kiadásoknak pedig a szükséglethez és a meglevő erőhÖz«. Csakhogy a szükséglet és a meglevő erő nem mindig fedezi egymást; vannak szükségletek, melyeket minden körülmények közt ki kell elégíteni, még akkor is, ha erre a meglevő erő nem elegendő és igy a quota megállapításánál, melynek alapját a teherviselési képesség, tehát a meglevő erő képezi, a szükséglet egymaga nem szolgálhat mértékül. Itt helyén levőnek találja a magyar országos bizottság néhány szóval reflectálni a tisztelt osztrák bizottság nagybecsű üzenetének azon részére, mely feltünteti, mily nagy mértékben emelkedtek az utolsó 30 év alatt azon összegek, melyeket Magyarország belszükségleteinek kielégítésére fordít, hogy az igazságügyi kiadások 14 millióval, a vallás- és közoktatásügyiek 11 millióval, a közigazgatásiak 5 millióval szaporodtak. A tény maga minden kétségen kivül áll, hanem két fontos körülmény lett itt figyelmen kívül hagyva : Az egyik az, hogy nemcsak azok az összegek mutatnak tetemes emelkedést, melyeket Magyarország saját belügyeinek költségeire fordított, hanem épen oly nagy, talán még nagyobb mértékben emelkedtek azon összegek is, melyekkel Magyarország a közösügyi költségek fedezéséhez hozzájárult és minthogy ezen közösügyi költségek, nem is szólva a minden évben követelt póthitelekről, ma 50 millióval magasabbak, mint voltak 30 évvel ezelőtt, daczára annak, hogy az arány nem változott, az összeg, melylyel Magyarország részint közvetlenül, részint a vámjövedelem őt megillető részének alakjában hozzájárul, 32.2 millióról 49*3 millióra emelkedett, tehát nem kevesebb mint 17*i millióval nagyobb az akkorinál. De figyelembe veendő még más nem kevésbbé fontos körülmény és ez az : hogy Magyarország aránylag rövid idő alatt kénytelen volt helyrehozni azon mulasztásokat, a melyek e térén nem az ő hibája által történtek és egészen újból teremteni oly intézményeket, a melyek Ausztriában régóta léteznek és a melyek részünkről jövőben még nagyobb áldozatokat fognak igénybe venni. Hogy ezen kiadási többleteket Magyarország nem saját megtakarításaiból fedezhette és hogy e szerint ilynemű kiadási többletekből az ország vagyonosságának fokozódását következtetni nem lehet, mutatja — eltekintve a Magyarországon behozott sok új
