Képviselőházi irományok, 1892. XXXVI. kötet • 1159-1198. , CCLXXXII-CCLXXXVI. sz.

Irományszámok - 1892-1159. Törvényjavaslat, a kereskedelmi tengerészek rendtartásáról

38 1159. szám. besorozása történt. Méltányosság szempontjából azonban ezen kikötők közti választás a hajóparancsnokra bízatott. A hajó anyakikötője és azon kikötő közt, a hol besorozás történt, gyakran lényeges különbség van és a visszaszállítási költségek a hajó tartózkodási kikötőjéből azon kikötők egyikébe vagy másikába néha tetemesebb összegben eltérhetnek. Ennélfogva a hajóparancsnoknak lehetővé tétetik, hogy az olcsóbb szállítási utat választhassa, mivel a hajólegény vagy hazájába visszajutva vagy azon kikötőbe érkezve, a bol besorozása előtt volt, nem jut roszabb helyzetbe, mint a milyenben hajóra szegődése előtt volt. A 60. §. utolsó bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint a hajóparancsnok az ellátásért, gyógykezelésért és az esetleges visszaszállításért járó pénzösszeget a tengerészhivatalnál, vagy ha ilyen az illető kikötőben nem léteznék, más biztos módon letéteményezni köteles, a hajóparancsnok szóban lévő kötelezettségei teljesítésének biztosítására vétetett fel a törvényjavaslatba. A megbetegedett vagy megsebesült hajólegénynek járó bér fizetése tekintetében a 61. §-ban elvül megállapíttatik, hogy a bér csak addig jár, míg a hajólegény tényleg a hajón van. Ha a hajót elhagyja, a bér fizetésének kötelezettsége is megszűnik és a hajótulajdonos csak az ellátási és gyógykezelési költségeket tartozik tovább viselni. Hogy a hajólegény bérre igényt tarthasson akkor is, ha a hajón betegen fekszik és szolgálatot nem teljesít, méltányosnak látszik, mert egyrészt az utazás kellemetlenségeit viselni tartozik és nem részesül azon gyógykezelésben és elbánásban, melyben beteg ember a szárazföldön részesülhet, másrészt ellátása és gyógykezelése a hajón magán alig számbavehető költségeket okoz a hajótulajdonosnak. Azon intézkedés, hogyha a hajólegény a hajónak háborúban vagy kalózok elleni védelmében sérült meg, a béren felül még megfelelő jutalmat is követelhet, — méltányos, mert a tengerész ily esetben rendesen nem a saját, hanem a hajótulajdonos érdekében küzd. Ezen jutalmat előre meghatározott összegben megállapitani nem látszik czélszerünek, mert a körülmények, melyek közt ily megsebesülés történhetik, igen különbözők lehetnek. Ezért a jutalomra való igény csak általánosságban mondatik ki, annak megállapítása a bírói út fentartása mellett a tengerészhivatalra bízatván. Ha a hajólegény tiltott cselekmény folytán, tehát saját hibájából betegszik vagy sebesül meg, igy pl., ha verekedés közben sebesül meg, a hajótulajdonosnak az ellátási és gyógykezelési költségek, valamint a bér tekintetében a 60. és 61. §§. szerint fennálló kötelezettsége megszűnik, mi a 63. §-ban jut kifejezésre. A hajólegény elhalálozása esetére a bér, ha a hajólegény a hajón halt meg, természetszerűleg halála napjáig, különben a fent előadott elvnek megfelelően addig jár, meddig a hajón volt (64. §.). Hogy a temetési költséget a hajótulajdonos tartozik viselni, az megfelelő, minthogy a gyógykezelési költségek viselése, melytől az elhalálozás következtében megszabadul, szintén őt terhelte. A 64. §-nak azon további határozmánya, hogy a hajótulajdonos a hajólegénynek a hajó védelme közben történt megöletése esetében is tartozik kárpótlást fizetni, a 61. §-ban elfogadott elvnek folyománya. A 65. és 66. §-ok a halálesetek alkalmával követendő eljárást szabályozzák. Ezen határozatok, melyek bővebb magyarázatra nem szorulnak, különösen a tengeri hajókon gyakrabban előforduló halálesetek igazolása szempontjából nagy fontossággal birnak. A 67. §. azon esetről intézkedik, ha a hajólegény szolgálati szerződése oly viszonyok közt szűnik meg, melyek a szerződés megkötésekor előreláthatok nem voltak. Ezen szakaszban tárgyalt esetben méltányos, hogy a hajólegény oda szállíttassák vissza, hol szolgálatba lépése előtt volt, vagy pedig hazájába és hogy az utazás tartama alatt a bér további élvezetében maradjon.