Képviselőházi irományok, 1892. XXXIV. kötet • 1110-1124. , CCXLIX-CCLI. sz.

Irományszámok - 1892-1110. A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése, a bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyában

72 1110. szám. A büntető eljárás megalkotásánál tehát soha sem volna szabad szem elől tévesztenünk azt a nagy előnyt, melylyel az angol rendszer, az igazságszolgáltatás közvetlen czéljain kivttl általában a közerkölcsök tekintetében, a régi continentális rendszerek felett bír. Bátor kézzel kellene megragadnunk az angol rendszer midazon eszközeit; melyekkel a jelzett eredmények elérve lettek. Tényleg közeledtek is egyes kontinentális államok a század eleje óta az angol rendszerhez. A nyomozó rendszerről átmentek a vádelvre, a védelem szabadságára és a nyilvánosságra; az Írásbeliségről a szóbeliségre; a kötött bizonyítási rendszerről a bizonyítékok szabad mérlegelésére; a szakbiróság mellé pedig a polgári elem lépett. És mégis az igazságszolgáltatási állapotok a continentális államokban általában nem kielégítők. Az újonnan alkotott bűnvádi perrendtartások nem elégítik ki a jogkereső közönséget. Némethonban alig lépett életbe az uj bűnvádi eljárás, nyomban követte és azóta folyton hangosabban nyilvánul a panasz a bíínvádi igazságszolgáltatás bizonytalansága, megbizhatlansága miatt. Könnyen megtalálhatjuk e tünetnek okát. Oka a félrendszabály, az elvek csonka alkalmazása. A bíínvádi eljárás vezéreszméi, ugy, a mint azok Angliában félévezreden át megérlelődtek és csodás hatásukat az igazságszolgáltatásra közszellemre gyakorolták, még nem mentek át a continentális népek vérébe; még csak a megismerkedés, a kísérletezés stádiumában vagyunk velők. Gondolkodásunk sem tisztult még meg egészen saját régi traditioinktól és ezek állják útját annak, hogy az eszmék, a mennyire viszonyaink megengedik, a maguk tisztaságában átültettessenek. Sajnosau észleljük a javaslatban e meghátrálást a polgári elem bevonásánál az igazságszolgáltatásba. A javaslat az esküdtbiróság intézményét kiterjeszti a sajtó utján elkövetett vétségeken kivüli bűnesetekre is. Igen helyesen. Hiszen az esküdtbirósági intézmény ma már valóságos culturális kérdés. A büntető eljárás eszközei közül, az igazságszolgáltatás speciális érdekeinek, de e mellett a közművelődés általános érdekeinek, egyetlen egy eszköz, egyetlen egy perrendtartási intézmény nem tett Angliában és nincs hivatva tenni sehol annyi szolgálatot, mint a polgári elem bevonása a törvénykezésbe. Jelentőségéről a vádlott megvédésénél az örökké elfogult "szakbíróval szemben a beszámithatóság felismerése körül és több más előnyéről, annál inkább felesleges itt szólanuak, mert hiszen a javaslat indokolása kellő alapossággal tárgyalja éppen ezt a kérdést. Fejtegetéseiből azonban csak az esküdtbíróság behozatalára nézve vonja le a következtetést és megáll fél utón. Alkalmazza az esküdtbiróságot a törvényszékeknél, de csak egyes esetekben és kizárja teljesen a polgári elemet a járásbirói eljárásból. Igaz, hogy az esküdtbiróságot az 1888. évi javaslat szerkesztői is még mellőzendőnek mondták. A most tárgyalt javaslatnak volt fentartva aranyhidat készíteni a nagy eszmének, az 1890. évi népszámlálás eredményének kihasználásával. De azon okokat és érveket, a melyek az esküdtszékek mellett döntöttek, döntőknek kell elismernünk a népbiróság intézménye mellett is, sőt amaz okok és érvek a népbiróság mellett még meggyőzőbben szólnak, mint az esküdtbiróság mellett, valamint a népbiróság