Képviselőházi irományok, 1892. XXXII. kötet • 1032-1070. , CCXXIII-CCXXXVII. sz.
Irományszámok - 1892-1045. Törvényjavaslat, a házadó-törvények némely intézkedéseinek módositásáról
136 1045. szám. földbirtok és ingótőke, különösen pedig ez utóbbi elég magas kamatokban gyümölcsözik, addig a házakba fektetett tőke a hozadék szempontjából mérsékeltebb kamatokkal éri be. E jelenségnek oka nem annyira az egyes adónemeknél érvényben levő adókulcsok aránytalanságában, hanem inkább az adókivetési eljárásnak azon technicai fogyatkozásában keresendő, mely az adóalapok feltárásánál különböző eszközökkel dolgozván, az egyes adónemeknél majd kedvezőbb, majd mostohább eredményekhez jut. A földadó 25'5°/o-os kulcsa ugyanis az által, hogy az adó alapját a közönséges gazdálkodás mellett tartósan várható átlagos kataszteri tiszta jövedelem képezi, a gyakorlati életben a tényleges jövedelemnek sokszor 12—15°/o-ára devalválódik. Az ingó vagyonra nézve egyenesadó-statistikánk eléggé igazolja, hogy annak mily csekély része vesz részt a közteher viseléséhen úgyannyira, hogy az ingó vagyonnak 10°/o-os adókulcsa a gyakorlati alkalmazásban legalább is annak felére redukálódik. Ez az eredmény azonban a házadónál, jelesül a házbéradónál nem következhetik be, mert a könnyen utóiérhető házbérjövedelem teljes összegében kerül adó alá, sőt annak sokszor nem természetszerűleg, hanem valamely véletlen esemény folytán keletkezett és maradandónak nem tekinthető emelkedését is már nyomon kiséri a házbéradónak többlete. A házbérjövedelem teljes értékéig történt adó alá vonása természetszerűleg azt a helyzetet teremti azután, hogy az a különbözet, mely a ház mint fundált vagyon nagyobb terhe és az ingó vagyon alacsonyabb adókulcsa között elvileg helyesen lett törvényeinkben meghatározva, a gyakorlati kivitelben még nagyobbá válik. A minek következménye ismét az, hogy a házakban fekvő tőkéknek ezen mostohább gyümölcsözése fékezi az építési kedvet, lassítja ez által a népesség, vagyon és ipar tekintetében a gyarapodás feltételeivel különben rendelkező városok területi és anyagi fejlődését; megzavarja a kereslet és kínálat összhangját s több helyen a felcsigázott lakbérekben megnehezíti a megélhetési viszonyokat. Házbéradónk legfőbb baját, annak magasságát sem pénzügyi viszonyainknál, sem pedig általános gazdasági helyzetünknél fogva adóleszállitással ez idő szerint nem orvosolhatjuk. Ennélfogva a vidéki városok fejlődését jelenleg hátráltató nehézségeket csakis bizonyos kedvezményeknek nyújtása által könnyithetjük egyelőre. E kedvezmények nyújtásánál pedig az adott viszonyok között két alapelvet kell szem előtt tartanunk, nevezetesen: 1. hogy a vidéki városoknak nyújtandó további házadómentesség az 1868 : XXII, t.-cz. 24. §-ában a székes fővárosra megállapított házadómentesség mérvét rendes körülmények között meg nem haladhatja; 2. hogy ezen további házadómentesség megadásának feltételét egyedül az általános házbéradó alá tartozandóság állapítja meg. E* a két alapelv képezi a jelen javaslatnak is kiinduló pontját. Az első — azt hiszem -- külön indokolást nem igényel. A második pont alatt emiitett alapelv helyességének megvilágítására nézve a következőket van szerencsém előterjeszteni: Házadótörvényeink — eltekintve a székes fővárosra, Fiumére, Zágrábra és Szegedre vonatkozó különleges intézkedésektől — az ideiglenes adómentességeknek három nemét állapítják meg, u. m.: a) Budapesten — az ó-budai rész kivételével — az adómentesség: teljesen új építkezéseknél 15 év, lerombolt házak újbóli felépítésénél 12 év; b) a székes főváros ó-budai részén, valamint az általános házbéradó alá tartozó azon városokban, melyek legalább 10.000 lakossal és egyszersmind rendes vágányú vasúti állomással vagy gőzhajó-állomással birnak, új épületek 12 évi, lerombolt házak újbóli felépítései pedig 10 évi adómentességben részesülnek; c) egyéb helyeken az adómentesség új épületekre 10 év, lerombolt házak újbóli felépítéseire 8 év.
