Képviselőházi irományok, 1892. XXX. kötet • 923-946. sz.

Irományszámok - 1892-931. A pénzügyi bizottság jelentése „a Közép-Duna egységes szabályozásáról, valamint az ország egyéb jelentősebb folyóvizein első sorban szükséges szabályozási munkálatokról” beadott törvényjavaslat tárgyában

192 931. szám. 931. szám. A pénzügyi bizottság jelentése, „a Közép-Duna egységes szabályozásáról, valamint az ország egyéb jelentősebb folyóvizein elsó' sorban szükséges szabályozási munkálatokról" beadott törvényjavaslat tárgyában. A pénzügyi bizottság ezt, a vízügyi bizottság által egyhangúlag elfogadott törvény­javaslatot kettős szempontból vette bírálat alá. Első sorban nem zárkózhatott el ama parancsoló szükség elől, a melynek felismeréséből folyólag a földmívelésügyi minister ezzel a javaslattal a törvényhozás elé járult. — Mert azt minden tartózkodás nélkül el kellett ismernie, hogy akkor, midőn az ország már évek sora óta közel három millió forintot (és pedig 1895. évben 2,680.000 frt, 1894. évben 2,500.000 frt) bocsát a földmívelésügyi minister rendelkezésére: joggal elvárható, hogy a kormányzat részéről a helyzet hű képének őszinte feltárásával találkozzék. A törvényjavaslat indokolása, főleg abban a részében, a mely a Közép-Duna szabályozására vonatkozik, kimeritő tájékozást nyújt ama feladatok iránt, a melyek úgy folyamhajózási, mint árvédelmi tekintetből lehető rövid időn belül megvalősitandók, hacsak egyrészt a felső Duna és az aldunai szabályozásba fektetett nagy beruházási összegek hasznosításáról lemondani nem kívánunk, másrészt pedig közönyösek akarunk maradni az árvédelmi és ármentesitő társulatok a saját hatáskörükben kifejtett nagy áldozatok és erőkifejtéssel, a mely mindenek daczára az államra háruló mederszabályozás befejezése előtt teljes sikert egyáltalán el nem érhet. Ebből a szempontból a pénzügyi bizottság a javaslatban foglalt amaz intézkedésekre nézve, a melyek ugy a Közép-Dunának, mint az ország többi jelentősebb folyamainak lehetőleg rövid időn belül leendő szabályozására vonatkoznak, a maga egészében magáévá tette a vízügyi bizottság álláspontját. A másik szempont, a melyből e javaslatot a pénzügyi bizottság mérlegelés tárgyává tette, a szabályozási munkákra előirányzott hitelszükséglet és annak fedezési módja. A mi elsőbben is a szabályozási munkákra nézve előirányzatba hozott költségösszegeket illeti — a nélkül, hogy ezekre nézve a bizottság a részletekbe bocsátkozott volna, a mit a dolog természetéhez képest sem tehetett — a ministeri előterjesztésből, az azok támogatására felhozott adatokból meggyőződött a bizottság, hogy a Közép-Dunára kért 20 millió forint hitellel

Next

/
Thumbnails
Contents