Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása
78 870. szám. ha az elrendelés joga közvetlenül a vádtanácsra bízatnék. Teljesen elegendő biztosíték az, ha az elnöknek nincs hatalmában elutasító határozatot hozni, mert az indítvány elfogadása miatt jogsérelem alig érhet valakit. Az accusatorius rendszer követelményeinek, hacsak a czélszerűség fontos okai az attól való eltérést nem követelik, a javaslat az eljárás egész vonalán igyekszik megfelelni. Ezért á franczia jognak azt a rendelkezését, mely szerint a főtárgyalás elnöke hivatalból is elrendelhet a per e szakában vizsgálati cselekményeket, általában mellőzi (288. §.), mert csakugyan nem alap nélküli az az aggodalom, hogy ily jogkör mellett valóságos uj vizsgálati stádiumba kerül a vádaláhelyezéssel befejezett ügy. És nem szabad azt sem szem elől téveszteni, hogy az ítélőbiróság vezetőjét lehetőleg meg kell óvni attól az elfogultságtól, melytől menten aligha maradna, ha a főtárgyalás előtt hivatalból lenne kénytelen vizsgálóbírói hatáskört gyakorolni. Az általános szabály azonban nem volt kivétel nélkül hagyható. A kivétel mellőzhetetlen volt abban az esetben, ha a főtárgyalásra bejelentett bizonyíték meghiúsultától kell tartani. Ekkor a főtárgyalás előkészítésével megbízott elnöknek közbelépése, a főtárgyalásra valószínűleg meg nem jelenhető tanúnak vagy szakértőnek kihallgatása nemcsak indokolt, hanem szükséges is (287. §. 2. bek.). Az intézkedés kivételes, természete és tüzetes föltételekhez kötött volta kizárja egyúttal azt az aggodalmat, hogy a főtárgyalás elnökének adott felhatalmazást kiterjesztőleg értelmezni és közbenső vizsgálati eljárás meghonosítására felhasználni lehetne. A javaslat tehát, az érintett kivétellel, a pernek e szakában pusztán a felek indítványától teszi függővé a vizsgálati cselekményeknek elrendelhetését. Az indítvány előterjesztésének idejére és az ellenfél értesítésére vonatkozó rendelkezés azonos a tanuknak és a szakértőknek a főtárgyalásra idézése tárgyában tett intézkedéssel és így elég lesz az ott érintett indokokra utalni. Az indítvány tartalma természetes külömböző lehet. A vádiratban megjelölt bizonyítéknak bármi kiegészítése és bármely uj bizonyítéknak előkészítése, tárgya lehet az indítványnak. Ama controversiát, mely Francziaországban ma sincs eldöntve, hogy a már kihallgatott tanút szabad-e a per e szakában előbbi vallomása tárgyáról újra kihallgatni, a javaslat kizárja, mert ha a tanúvallomás bizonyítéka kiegészíthető az uj kihallgatás által, akkor annak mindenesetre helye van. Megengedi ezt az 1850-iki osztrák perrendtartás is, és hasonló állásponton áll az 1873-iki osztrák törvény. Az indítvány tüzetes indokolása ajánlatos, hogy módjában legyen az elnöknek megítélni: valóban szükséges-e a kívánt kiegészítés. De ha kimerítően nem is volna indokolva az indítvány, az elnök azonban meg van győződve annak helyességéről, az indokolás hiánya nem fogja a vizsgálati cselekmény elrendelését gátolni. Az indítvány megítélésében a főtárgyalás elnökét mindig ama szempont vezérelje, hogy a főtárgyalás előkészítése czéljából mellőzhetetlen-e a kívánt vizsgálati cselekmény; ha ilyennek találja, akkor azt haladék nélkül el kell rendelnie és akár maga teljesítheti a szükségesnek talált vizsgálati cselekményt, akár megkeresés útján intézkedhetik foganatosítása iránt. Az utóbbi alatt nemcsak amaz eset értendő, midőn a birói cselekményt a főtárgyalásra hivatott bíróság székhelyén kívül kell teljesíteni, hanem az az eset is, midőn a székhelyen teljesítendő ; mert éppen nem kívánatos, hogy esetleg nagyobb kiterjedésű vizsgálati cselekményeket az ítélőbiróság vezetője teljesítsen. E czélból azonban nem az ügynek vizsgálóbirája keresendő meg, mert nemcsak ennek hiányos eljárása miatt szükséges legtöbbször a kiegészítés, hanem még látszatát is el kell annak kerülni, mintha az lenne a czél, hogy az ügy vádaláhelyezés után ismét a vizsgálat stádiumába lépjen vissza.