Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

56 8.70. szám. A. 276. §. első és második bekezdésében körülirt nyolcz napi határidő praeclusiv és jelentősége az, hogy ha a magánvádló illetőleg a sértett e határidő alatt nem teszi meg az előirt nyilatkozatot, t. i. az első bekezdés esetében nem nyújtja be a vádiratot, vagy nem indítványozza a vizsgálat kiegészítését, a második bekezdés esetében pedig nem jelenti ki a vád átvételét: akkor — a vádelv alaptételénéi fogva — vád hiányában, a bíróság megszűnteti az eljárást (277. §. második bek.). E végből a vizsgálóbíró köteles a nyolcz napnak eredmény nélkül való leteltével az iratokat a vádtanács elé terjeszteni. 2. Minthogy a javaslat a köz- és a magánvádlónak perjogi hatásköre közt — a nyomozást, a közvetlen idézést, a perorvoslatokat és az ujrafelvételt kivéve — nem tesz külömbséget: semmi ok sem volt arra, hogy a magánvádló vádirata tekintetében más kellékeket követeljen, mint a melyeket a 255. §-ban a közvádló vádiratára nézve felállított (277. §. első bekezdés.). Magának a 255. §-nak szövegéből világosan kitűnik azonban, hogy e §-nak csak 1—4. pontjai és két utolsó bekezdése terjednék ki a magánvádló vádiratára. A 255. §. második bekezdése kifejezetten csak a kir, ügyészséget kötelezi. Ennek oka az, hogy a 157. §. első bekezdése értelmében, mihelyt a kir. ügyészség a vádat elejtette, a terhelt azonnal szabadlábra helyezendő, s erre nézve a magánvádló indítványa nem szolgál akadályul (160. §. utolsó bekezdés.). A javaslatnak e kérdésben elfoglalt kiindulópontjánál fogva nem volna értelme annak, hogy a magánvádló is mindig tartoznék nyilatkozni az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság elrendelése, fentartása vagy megszüntetése tárgyában. A 255. §. második bekezdése azonban korántsem érthető úgy, hogy a magánvádló, a részéről benyújtott vádiratban nem indítványozhatná a terheltnek előzetes letartóztatását vagy vizsgálati fogságba helyezését. Ellenkezőleg ez határozottan szabadságában áll, csupán nem köteles e tárgyban kifejezetten nyilatkozni. 3. A javaslat szerint a magánvádló vádirata felett is, első sorban a kifogásoló eljárásnak volna helye (278. §.) és csak akkor áll elő a vádirat hivatalból való megvizsgálásának szüksége (279. §.), ha a terhelt nem adott be kifogásokat. Az előbbi esetben az eljárás csak némely apróbb részleteiben tér el attól az eljárástól, mely a kir. ügyészség vádirata alapján teljesítendő. Mindenekelőtt a magánvádló, illetőleg a kir. ügyészség részéről benyújtott vádirat a 256. §. harmadik bekezdésében körülirt értesítéssel kézbesítendő a terheltnek. Ezt két hatóság teheti. A mennyiben az ügyben vizsgálat volt tartva, az értesítésre az a vizsgálóbiró köteles, kinél a vádirat benyújtva volt. Ha ellenben a kir. ügyészség részéről képviselt vád esetében az eljárás vizsgálat teljesítése nélkül volt lefolytatva (254. §. első bekezdés) s a kir. ügyészség a vádiratot a vádtanács elnökénél nyújtotta be, de azután a vádat elejtette, a pótmagánvádló által magáévá tett vagy esetleg módosított vádiratot a vádtanács elnökének kell kézbesíttetnie. A 278. §. első bekezdése akkép értendő, hogy a mennyiben a vádirat előzetes letartóztatásra vagy vizsgálati fogságra vonatkozó indítványt tartalmaz, e felett a vizsgálóbírónak, illetőleg a vádtanács elnökének ez esetben is még a vádirat kézbesítése előtt kell határozni. Magától értendő, hogy a mennyiben összefüggés alapján kivételesen a magánvádló is indítványozhatja a közvetlen idézést és tesz is ilyen indítványt (282. §. 2. bek.), a vádirat nem kézbesítendő a terheltnek, hanem határozat hozása végett a törvényszékhez vagy az esküdtbirósághoz terjesztendő be. A terhelt a kifogásokat vagy írásban adhatja be, vagy jegyzőkönyvbe mondhatja, és pedig annál a hatóságnál, mely neki a vádiratot kézbesítette, tehát vagy a vizsgálóbírónál, vagy a vádtanács elnökénél. Ezek utasítják vissza az elkésett vagy nem a terhelt, illetőleg védője részéről beadott kifogásokat.