Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

188 870. szám. január 3-iki rendelet és az 1852. évi május 3-iki törvény, melyek a felebbezést csak a járásbíróságokhoz és a törvényszékekhez tartozó ügyekben és csak uj bizonyítékok, illetve a bizonyításnak a főtörvényszék előtt történt ismétlése alapján engedték meg.

! Az ujabb tartományok részére 1867. évben kibocsátott perrendtartás ezt a rendszert megtartotta, azonban a bizonyítékok felvétele tárgyában részletesebben intézkedett. A franczia rendszert követték az ujabb időkig a thüringiai herczegségek, Hessen és Bajorország. Braunschweigban az 1832. évi törvény szerint csak a vádlott élhetett felebbezéssel. Az 1849-iki törvény a felebbezést eltörülte és az összes bíróságok ítéletei ellen CSÍ k a semmiségi panasz perorvoslatát engedte meg. Hasonértelmü rendelkezéseket tartalmaz az 1858-iki perrendtartás. Szászországban az 1855-iki perrendtartás a kormány javaslata ellen a felebbezést törvényszéki és járásbirósági ügyekben fentartotta. Ellenben az 1868. évi törvény azt már csak a büntetés kiszabása tekintetében engedte meg. Az 1845. évi badeni bpts., mely szerint kizárólag állandóan alkalmazott birák működtek, a felebbezést Recurs név alatt az ügyek súlyosságától eltekintve fenhagyta. Az esküdtszékek életbeléptetésével (1851.) a felebbezést a járásbíróságok és törvényszékek által elintézendő ügyekre szorították. További megszorítását a járásbíróságok elé tartozó ügyekre az 1864. évi perrendtartás eredményezte. Württembergben az 1843-ik évi perrendtartás szerint hasonlókép kizárólag állandóan alkalmazott birák működtek, kiknek ítéletei ellen »Recurs« nevet viselő felebbezéssel lehetett orvoslást keresni. Az 1849. évi törvény, mely az esküdtszékeket felállította, eme bíróságokhoz tartozó ügyekben már csak a semmiségi panasz perorvoslatát rendszeresítette. Az 1868. évi perrendtartás ezt a megszorítást az összes bűnvádi ügyekre kiterjesztette. Az utóbb megnevezett államok példáját követve, a felebbezést még Oldenburg, Waldeck, Hamburg és Altenburg is eltörülték. Eme eltérő törvénykezési szabályokba a birói szervezésről szóló 1877. évi törvény és a birodalmi perrendtartás hoztak egyöntetűséget. Ezeknek a szövetségi tanács által elfogadott tervezete szerint a kisebb és közép jelentőségű bűnvádi ügyeket »Schöffen« bíróságok, a legsiílyosabbakat az esküdtszékek intézték volna el és ítéleteik ellen felebbezésnek nem lett volna helye. A birodalmi tanács módosításokat tett; csak a járásbíróságokra (Amstgerichte) nézve fogadta el a »Schöff«-ök közreműködését, ellenben a törvényszékeket (Landgerichte) egyedül állandóan alkalmazott birákból alakította és csak az utóbbiak, valamint az esküdtszékek ítéleteire nézve kívánta a felebbezést kizárni. Ily értelemben létesültek azután a törvények (b. szerv. törv. 25., 58. §§. bpts. 354., 374. §§.). Németalföld törvényhozása a franczia code d'instruction criminelle átdolgozása alkalmával az esküdtszékeket megszüntette. Ennek daczára az esküdtszékek elé tartozott ügyekben a felebbezést kizárta. Ezen az anomálián már csak az 1874. évi törvény segített, mely óta a járásbíróságok és törvényszékek hatásköréhez tartozó bármely bűnvádi ügyben lehet felebbezéssel élni. Monarchiánk másik felében an 1803. évi büntetőtörvény csak a vádlottat ruházta fel a felebbezés (Recurs) jogával, a mellett azonban számos esetét állapítja meg a hivatalból való fölülvizsgálatnak. Az 1850-iki perrendtartás a franczia rendszert követte, az egyes bíróságok (Bezirksgerichte) és a társas bíróságok (Bezirks-Collegialgerichte) ítéleteire nézve megengedte a felebbezést, az esküdtszékek ítéletei ellen azonban kizárta. Gyökeres rendszerváltoztatást jelez az 1853. évi perrendtartás, mely kizárólag állandóan alkalmazott bírákat ismer, kiknek téleteit egyfokú, eltérés esetén kétfokú felebbezéssel teszi megtámadhatókká. Az 1850-iki