Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. sxám. 189 perrendtartás felhasználásával szerkesztendő ujabb törve'nynek 1861-ben kezdődött előmunkálatait a felebbezés szabályozása tárgyában felmerült nézeteltérés lényegesen késleltette. Még az 1867-iki javaslat nagyjában megmaradt a felebbezésnek 1850-iki törvényszerinti rendszere mellett, melylyel utóbb az 1869. és 1872-iki javaslatok szakítottak. Az 1873-ban létrejött törvény megszorítás nélkül fentartja a felebbezést a járásbíróságok ítéletei ellen (463. §.), de a törvényszékekhez és esküdfbiróságokhoz tartozó ügyekben lényegesen korlátozza (283., 345. §§.). Nevezetesen kimondja, hogy annak egyedül a büntetés kiszabására és a magánjogi igényekre iiézve van helye s hogy azzal az előbbi tekintetben a vádlott terhére csupán a büntetés rendkívüli enyhítése esetében, a vádlott javára pedig ily rendkívüli enyhítésnek mellőzéee esetében lehet élni. Továbbá a semmiségi esetek közé (281. §. 5. bek.) olyat is felvett, mely a semmítőszéknek is befolyást enged a ténykérdés megoldására. Végül a semmítőszéket az ujrafelvétel tekintetében korlátlan joggal ruházza fel (362. §.) s ekként a semmiségi panasznak sok tekintetben a felebbezés hatályát tulajdon'tja. Hazánkban a felebbezésnek, az általános részben vázolt történelmi adatok szerint, igen régi traditiói vannak. A XVI. századig használata csak kevés megszorítás alá esett, a későbbi gyakorlat, valószínűleg a Németországban uralkodó áramlat után indulva, korlátozása felé hajlott. A Hk. III. r. 11. ez. 7. § ának egyedül a városi polgárok emberölés miatt folyamatba tett ügyeire, továbbá az 1563: XLT. törvényezikknek hasonlóképen csak ily ügyekre vonatkozó, tehát kivételes intézkedéseinek nem éppen helyes értelmezése mellett, Kittonich (Dir. meth. VIII. fej. 4. kérd. 3. §.) a XVII. század elején már azt állítja, hogy a felebbezést büntető ügyekben egyedül világosan jogtalanul halálra ítéltek érdekében lehet használni. Mindazáltal eme megszorítás csupán a nemnemesekre nézve nyert általános hatályt, mig a nemesek büntető ügyeiket folyton a hétszemélyes tábláig vitték. Erre mutat az 1791: XLIII. t -ez., mely a nemesek felebbezés iránti jogát fennállónak elfogadván, abban a halálra, vagy ennek megfelelő 3 évi rabságra, illetve 100 botra ítélt nemnemeseket is részesíti. Vitchetich szerint (152. §.) a gyakorlat városi polgároknak még polgári jogok elvesztésére szóló ítélet ellen is megengedte a felebbezést a hétszemélyes tábláig, királyi engedelem mellett pedig a felebbezéssel egyébként kizárt esetekben is lehetett élni. További kibővítést nyert a nemnemesek felebbezés iránti jogi az 1836: XVII. t.-cz. 1. §-ában azokra az ügyekre, melyekben hivatalvesztést mondtak ki, vagy a nemesi előjogokkal bíró bűntárs felebbezett, illetve a tiszti ügyész felebbezni tartozott volna, úgyszintén az 1844: VI. t.-cz. 28. §-ának e) pontjában és az 1844: VII. t.-cz. 5. §-ának 9-ik bekezdésében a váltóhamisítás és büntetendő bukás eseteire. Ily állapotban találta a felebbezés ügyét az absolut korszak törvényhozása, melyről már a monarchia másik államára vonatkozó adatok között történt említés. A hazai törvényeknek és gyakorlatnak visszaállítása után (1861.) az országbírói értekezlet elve (Id. tk. sz. II. 2. §.), hogy a nemnemesek a nemesek állapotához felemelve legyenek, következetes alkalmazást nyert s azóta a kétfokű felebbezés a Királyhágón innen, Fiume kivételével, tekintet nélkül a vádlott állására és az ügy minőségére, volt igénybe vehető. Az 1872-iki törvényjavaslat alapján fejlődött gyakorlat ezen csak annyiban változtatott, hogy a károsított félnek egyedül magánjogi igényei tárgyában adott felebbezés iránti jogot, de ezt is kizárta, ha amaz igények polgári per útjára utasítva voltak Legújabb idevágó törvényeink (1880:XXXVII. t.-cz. 43. §., 1883: VI. t.-cz.) a felebbezés keretét egyedül a fokra nézve szorították meg, kimondván, hogy a kir. járásbíróságok hatásköréhez tartozó ügyekben a másodfokú bíróság ítélete ellen csak kivételesen van helye felebbezésnek. Mint bűnvádi eljárásunk sajátszerűségét fel kell említenünk a hivatalból való felebbezést és fölülvizsgálatot. A múlt század végén kibocsátott és a jelen század folyamában ismételt