Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 187 kiváló gyakorlati jelentőséggel és a jogérzetre meggyőző hatással bírnak. Minden elvi kifogások daczára érezzük, és ezt az intézmény ellenei sem képesek egészen tagadni, hogy a felebbezés a helyes igazságszolgáltatásnak hathatós és más által nem pótolható garantiája. A controversia ily állásában annak megoldására csak a történelmi fejlődés és a törvényhozás talajául szolgáló államnak társadalmi és törvénykezési viszonyai nyújthatnak támogatást. A felebbezés régi intézmény. Feltaláljuk azt már a rómaiaknál, hol a magistratusok ítéletét a comitiákhoz, később a császári hivatalnokok ítéletét a princepshez és consistoriumához felebbvinni lehetett. A középkorban a ténykérdést istenítélettel vagy esküvel oldották meg s ezért a felebbezésuek a dolog természeténél fogva szűk tér jutott. Azonban a római és canoni joggal, habár nagyobbrészt csak a vádlott javára és változó alakban, mindinkább elterjedt. Kivételek Németország és Anglia. Az előbbi országban a régi gyakorlat az nj eszméknek szívósan ellentállott. V. Károly b. perrendtartása (Peinliche Halsgerichts-Ordnung) hallgatással mellőzte, az 1530. évi törvény (Reichsabschied) a birodalmi törvényszékhez intézését megtiltotta, s így fejlődött ama túlnyomó gyakorlat, mely büntető ügyekben a felebbezést kizárta. Helyette megengedték a vádlottnak a határidőhöz nem kötött és többször is igénybe vehető további védelmet (remedium ulterioris defensionis). Angolországban a római és canoni jog befolyása alig észlelhető, a jogrendszer egészen nemzeti alapon fejlődött. Ez okozta, hogy a középkorben annyira elterjedt, de a római és canoni jog érvényre jutásával mindinkább megszűnt népbiráskodás Angolhonban megmaradt és a mai esküdtszéki intézmény nyé fejlődött. Részint ez intézmény természetének, részint a felébbvitelt kizáró középkori traditióknak tulajdonítható, hogy az angol bűnvádi eljárás a ténykérdés fölülvizsgálatára vezető perorvoslatot nem ismer. A felebbezés ujabbkori alakzatának kútforrását a franczia bűnvádi perrendtartásban kereshetjük. Már az 179l-iki code des délits et des peines szabályozta s rajta az 1808. évi code d'instruction criminelle és az 1856. évi június 13-iki törvény csak alaki változtatásokat tettek. Az 1808-iki törvénykönyvnek jelenleg is érvényes határozatai szerint a felebbezésnek helye van a rendőri és correctionalis bíróságokhoz tartozó (172., 199. ez.), vagyis azokban a kihágásokat és vétségeket tárgyazó ügyekben, melyekben állandóan alkalmazott birák és nem esküdtek ítélnek. Felebbezés tárgyává nemcsak az ítélet ténybeli alapja, hanem rendelkezéseinek, valamint a megelőző eljárásnak törvényellenessége is tehető. A rendőri birák ítéleteit a correctionalis törvényszékek, ezeknek első fokban hozott ítéleteit a feltörvényszékek (cours d'appel) vizsgálják fölül. Mindkét esetben tárgyalás van a felebbviteli bíróság előtt, melyen a már vallomást tett, sőt még uj tanuk is kihallgathatok (175., 211. ez.). Ily alakban és ily korlátok között nyert érvényt a felebbezés az I. Napóleon által meghódított országokban, melyek közöl Belgium és Olaszország ez intézményt mai napig is megőrizték. A code d'ins-truction criminelle hatását azokban az országokban is észlelhetni, melyekre formális érvénye ki nem terjedt, a mennyiben a jelen század elején létrejött bűnvádi eljárási törvények a felebbezést általában elfogadták. A 40-es években megindult reformmozgalmaknál nagyobbára ugyancsak a code d'instruction szolgált mintául és ott, hol az esküdtszékeket behozták, a felebbezés az állandóan alkalmazott birák elé tartozó ügyekre érvényben maradt. Érdekesek a törvényhozás áramlatainak változásai Németországban. Az 1805. évi porosz törvény a felebbezést csak a vádlottnak engedte meg. A berlini főtörvényszék területén szóbeli eljárást életbeléptető 1846. évi július 17-ki törvény a felebbezést a franczia rendszerhez képest szabályozta. Korlátozó rendelkezéseket tartalmaz az 1849. évi 24*