Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám 185 helyes eldöntésére csak ugy, sőt jobban képes, mint az első fokban eljáró. Éppen mert csak szabad meggyőződése szerint határoz, a bizonyításra vonatkozó szabályokat az alsóbb fokú biróra nem erőszakolhat és nem is kell attól tartani, hogy a felebbviteli bíróság gyakorlata bármely birót törvény által biztosított jogának feladására bírhasson. Ha a fölülvizsgáiat lehetősége az elsőfokú birót a tényállás gondos kiderítésére és ítéletének alaposabb indokolására serkenti, ez az Ugy érdekében csak kívánatos. De be nem látható, hogy miért volna ezzel az eljárás súlypontja a vizsgálatba helyezve, midőn az ítélőbíró működését főleg a főtárgyalás terén fejti ki és ugyanott uyilik neki a legkedvezőbb és legbiztosobb alkalom a való kiderítésére és meggyőződésének megállapítására. A felebbezés terhére rótt káros következményeket részint tagadják, részint túlzottaknak jelentik ki. Szerintök az, hogy a felebbezés elsőfokú bíróban a felelősség érzetét csökkentené, nem igen fér össze az imént tárgyalt fejtegetésekkel, melyek szerint az ••elsőfokú birót éppen gondosabb és kimerítőbb eljárásra ösztönzi. Ellenkezőleg a felebbezés kizárása esetében lehetne attól tartani, hogy az elsőfokú biró a ténykérdés megoldása tekintetében nyert souverain hatalmával visszaél. A reproductio eredményének gondos és aggódó bírálat alá vétele a másodfokú ítélet értékét aligha csökkenti. És ha a másodfokú biró kétség esetében megváltoztató ítélethozásától tartózkodik, csak az áll be, mit a felebbezés ellenei általában kívánatosnak tartanak: az elsőfokú bíróság ténybeli megállapításainak véglegesítése. Az első- és másodfokú bíróság ítéletei közti eltérés éppen a fölülvizsgálat gondosságáról és a felhozott jogsérelmek figyelembevételéről tesz tanúságot, tehát annál kevésbbé fogja a közönség jogi meggyőződését zavarni, mert ez az egyedüli út az elsőfokú bíróságok judicaturájában fejlődött ellentétek kiegyenlítésére. Mindenesetre jobban bántja az általános jogérzetet, ha világosan igazságtalan ítéletnek megváltoztatása egyáltalában nem, vagy csak bizonytalan sikert igérő mellékutakon érhető el. Nem áll az, hogy a felebbezés a bírák önérzetét sértené, mert csak a tévedés, mint általános emberi gyöngeség ellen akar óvszert nyújtani. A semmiségi panasz, melyet a felebbezés ellenei megtartani kívánnak s melynek alapja éppen az, hogy a biró a törvényt nem tudta, vagy kellőleg meg nem értette, tulajdonképen sokkal sértőbb tartalommal bir. Egyébként a helyes igazságszolgáltatás főérdekeivel szemben a birói kar érzékenysége nem jöhet figyelembe. Nem szerencsés a hivatkozás az esküdtszékre. Ez tagjainak nagy számánál és teljes függetlenségénél, a felek érdekeit biztosító visszavetés jogánál, a vizsgálat kötelező voltánál, az egész eljárás körülményesebb, a vád és védelem előkészítését könnyítő természeténél fogva az állami bíróságokkal párhuzamba nem helyezhető. A mellett az esküdtek határozatának megtámadhatatlansága nincs is általában elfogadva, nevezetesen a bíróságnak felfüggesztés iránti joga tévedés esetében, lényegesen korlátozza azt, és a felebbezésnek kizárása az esküdtszéki eljárásban nem elvi szükség. Áttérve a költség kérdésére, a felebbezés szószólói arra hivatkoznak, hogy a felebbezés az eljárási költséget növeli ugyan, és a másodfokú bíróságoknak, illetve személyzetöknek szaporítását teszi szükségessé, de hogy ezt nagyon is ellensúlyozza az elsőfokú birák szaporítása, melyet a felebbezés mellőzése az ítélet garantiáinak emelése végett követel, nemkülömben a semmítőszéknek, mint egyedüli felebbviteli bíróságnak nagyobb ügyforgalmával járó személyzetszaporítás. A magánfelekre nézve pedig kétségtelenül kedvezőbb, ha a közel fekvő másodfokú biróságnál gyors orvoslást találnak, mint ha panaszukat az ország fővárosában székelő és a nagy munkahalmaz miatt lassan működő semmítőszék elé kénytelenek vinni. A felebbezés körüli eljárás ezélszeríí szabályozásának nehézségei — így folytatják a felebbezés pártolói — kétségtelenül nagyok, de nem nagyobbak, mint sok más jogintézKÉPVH. IROMÁNY. 1892 —97. XXVIII. KÖTET. - 24