Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

174 870. szám. Az 1853. évi osztrák b. perrendtartás 64. §-a szerint a vizsgálóbíró és a kir. ügyészség között vizsgálati teendőkre nézve felmerülő nézeteltérés és a vizsgálóbíró elleni panasz esetében a törvényszék határoz. A 65. §. szerint a törvényszéknek a vizsgálat alatt hozott végzései, a mennyiben nem vonatkoznak kizárólag bizonyítékok megszerzésére, külön, esetleg kétfokú felfolyamodással voltak megtámadhatók. Ezt az 1858, évi május 3-iki szabályrendelet a vizsgálati fogságot elrendelő végzésekre szorította meg, megengedvén, hogy egyéb sérelmek a vádhatározat vagy a megszüntető végzés elleni felfolyamodásban kifejthetők, az egyes vizsgálati cselekmények tárgyában tett indítványok pedig a végtárgyaláson ismételhetők legyenek. Az idézett perrendtartás 202. §-a továbbá még a vádhatározat és a megszüntető végzés ellen is megengedi a kétfokú fel folyamodást az eltérő határozatok esetében, mit az 1858. évi május 3-iki szabályrendelet annyiban módosított, hogy a végtárgyalásra való közvetlen idézést hozta be, mely ellen felfolyamodás nem használható. A felfolyamodásnak engedett tág tér káros hatása kivált a Királyhágón inneni részekben mindinkább elviselhetetlenné vált. Már a bűnvádi eljárás egyöntetűsége tárgyában előterjesztett 1872. évi törvényjavaslat lényegesen megszorította a végzések elleni perorvoslatot, a mennyiben 115. §-a szerint azt csak a külön megjelölt esetekben és a harmadfokú bírósághoz csak kivételesen engedte meg. A felebbezéssel megtámadható végzések voltak: a letartóztatás, a vizsgálati fogság és vádaláhelyezés, illetve az eljárás megszüntetése tárgyában hozottak. Mindazáltal a törvényjavaslat ebbeli határozatai általános gyakorlattá nem váltak, mivel azokhoz a kir. Curia nem alkalmazkodott. Nem oly nagy mértékű megszorítást állapított meg a BTK-eket életbeléptető 1880: XXXVII. t.-cz. 45. §-a, mely a kir. törvényszék által a vizsgálat megindítása vagy folytatása tárgyában hozott határozatot és a kir. tábla által helybenhagyott vádhatározatot nyilvánította inappellabilisoknak. Üdvös hatást gyakorolt már ennyi is az eljárás gyorsítására és a felsőbb biróságok teendőinek apasztására, de korántsem eleget. Az 1892. év végével elintézetlenül maradt bűnvádi ügyek száma még mindig 8014-et tett a kir. curiánál és 4924-et a kir. ítélőtábláknál; a perorvoslattal megtámadott végzések végelintézése gyakran egy évet és többet vesz igénybe; a törvényszékeknél egy évet meghaladó idő óta folyamatban lévő és ítélettel el nem intézett ügyek száma még igen nagy. A javaslat, e nehézségek megszüntetése végett, két irányban kíván az eddigi gyakorlattól eltérni. Előbb is a kétfokú felfolyamodást csak igen kivételesen engedi meg, továbbá csak ama végzések ellen ad önálló perorvoslatot, melyek a vádló vagy a terhelt lényeges érdekeit érintik és melyek ellen a végzést hozó bíróság eljárása közben, vagy eljárását befejező határozatának fölül vizsgálata alkalmával orvoslás nem nyerhető. A kétfokú fölülvizsgálatot a jog ujabb fejlődése szerint mindinkább mellőzik. Eltekintve költséges és az eljárást lassító hatásától, nincs is jogosultsága. Ha egy és ugyanabban az ügyben már két bíróság döntött, nevezetesen, ha az ügyfeleknek alkalmuk volt az elsőfokú bíróság határozatában esetleg előfordult hibákat és tévedéseket felderíteni, a fölülvizsgáló bíróság határozata véglegesnek teljes megnyugvással elfogadható. Legfeljebb akkor igazolható, hogy az ügygyei még egy harmadik, egybeállításánál fogva kiváló garantiákat szolgáltató bíróság foglalkozzék, ha ezt az igazságszolgáltatás fontos érdekei vagy jelentékeny magánérdekek követelik. A kifejtett általános tekintetekhez a végzésekre nézve még az is járul, hogy ezek csak abban az esetben ügydöntők, midőn a terhelt javára az eljárás megszüntetése tárgyában vannak