Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

780. szám. 55 láma. A jogtörténelem meggyőző és már fennebb érintett adatokat nyújt arról, hogy hazánkban a perorvoslatok használata a legrégibb időktől fogva gyakorlatban volt és hogy a perorvoslatok mellőzhetetlenségének érzete mind törvényhozásunknak sűrű intézkedéseiben, mind joggyakorlatunkban élénk kifejezést nyert. Még akkor is, midőn a nyomozó rendszer uralkodóvá lett és közbú'ntettek tárgyában a felebbezést majdnem mindenütt kiszorította, ez nálunk nem történt, sőt még világos törvény (1729: XXX. t.-cz.) ellenében is érvényt szerzett magának ama meggyőződés, hogy nemes-embertől a király bíróságához való felebbvitel meg nem tagadható. Mióta a nyugalmasabb idők és alkotmányos jogaink elismerése megengedték nemzetünknek a bűnvádi eljárás szabályozásával való foglalkozást, törvényhozásunk a felebbezés jogának kiterjesztése felé hajol. Az utóbbi évtizedek joggyakorlatában nyilvánuló népmeggyőződés pedig a majdnem korlátlan kétfokú felebbvitelt honosította meg. Népünk és jogászközönségünk megszokta a hétfokú felebbezést. Ennélfogva a felebbezésnek teljes átmenet nélküli eltörlése nagy ráskódtatást idézne élő, erős ressensust keltene és végeredményében az igazságszolgáltatás biztonságába vetett bizalmat rendítené meg. Mindaddig, mig elsőfolyamodású bíróságainkat szervezeti biztosítékokkal és szellemi sitlyuknak folytonos növelésével jelentékenyebb mértékben meg nem erősíthetjük; mindaddig, mig közvéleményünkben meggyőződéssé nem érlelődik az a tudat, hogy a bünpernek összes biztosítékait nem a felső fokon, hanem a jól szervezett, képzett és tapasztalt birokból álló magas színvonalú elsőbiróságok előtt a vádrendszer, a szóbeliség és a közvetlenség elvei szerint lefolyó eljárásban kell keresni: addig a felebbezésnek fokozatos korlátozására kell törekedni, de teljes eltörlése nem hozható megnyugvással javaslatba. A javaslat, a most kifejtett vezéreszmét követi. Kétségtelen, hogy habár a járásbíróságok Ítéletei ellen használt felebbezés felülvizsgálatát a törvényszékhez utalta (547. §.), habár továbbá a törvényszéki eljárás előkészítő szakában s különösen a vádhatározat ellen használt felfolyamodásoknak száma előreláthatólag jelentékenyen csökkenni fog: mégis a kir. ítélőtáblák büntető tanácsainak jelenlegi személyzete a szóbeliség és közvetlenség elveinek alkalmazásával nem lesz képes elintézni a törvényszékektől felérkezendő összes felébbezéseket. Ez okból a javaslat elkerülhetetlenül szükségesnek találta a törvényszéki ítéletek ellen használható felebbezés korlátozását. Ez természetszerűleg csak az aránylag legcsekélyebb súlyú bűncselekményeknél volt javasolható (382. §.). A perorvoslati fejezet részletes indokolásában felsorólt statisztikai adatok valószínűvé teszik, hogy a felebbezésnek ezúttal tervezett korlátozása nem lesz elégséges, a mennyiben kir. ítélőtábláink e korlátozás daczára túlsók teendővel lesznek elhalmozva. A javaslat azonban ennek teljes tudatában sem ment tovább a korlátozásban. Ettől ugyanazok a tekintetek tartották vissza, melyek a felebbezésnek teljes eltörlése ellen szólnak. A mennyiben a javaslatnak törvényerőre emelkedése és életbeléptetése után a tapasztalat csakugyan azt fogja bizonyítani, hogy a kir. Ítélőtáblák a felülvizsgálatra váró ügyeknek nagy tömegét a személyzetnek némi szaporítása mellett sem intézhetik el kellő gyorsasággal: akkor esetleg még tovább kellene menni a felebbezés korlátozásával. Remélhető, hogy az akkor, ha a közönség a most javasolt csekélyebb megszorításokhoz hozzászokott és elégtelenségökről meggyőződött, nagyobb rázkódtatás nélkül keresztülvihető lesz* A felebbezésnek a törvényszéki ügyekben megkisérlett korlátozását a javaslat más biztosítékokkal ellensúlyozza. Ilyen: a semmiségi panasz (426. §.) a törvényszéknek nem felebbezhető ítélete ellen; továbbá az a rendelkezés, hogy a törvényszék ítélete a 382. §. 2. pontjában meghatározott esetekben csak akkor nem felebbezhető, ha azt a törvényszék egyhangúlag hozta.