Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szára. 411 E helyen kellett intézkedni arról az esetről is, midőn a tanúnak az eskü lényegéről és fontosságáról nincs kellő fogalma. Az ilyen tanú szintén nem bocsátható esküre. Az eskü csak akkor bir perjogi biztosíték jellegével, ha annak valódi jelentőségét és fontosságát képes felfogni az, a kinek vallomását esküvel kell megerősíteni. E nélkül az eskünek nincs sem erkölcsi becse, sem a vele egybekötött büntetőjogi sanctiónak nincs semmi jelentősége. Nehogy tehát az eskü üres formalitássá törpüljön: nem kell azt kivenni azoktól, a kik annak fontosságát felfogni nem képesek. 5. Az ötödik pont szerint nem eskethető meg az a tanú, a kire nézve kitűnik, hogy a terheltnél oly ellenségeskedésben áll, mely ezt terhelő vallomásának valódiságát kétségessé teszi. \ Hogy mit kell érteni ellenségeskedés alatt, annak fogalmát meghatározni lehetetlen. Oly külömböző alakban léphet az fel, hogy annak mérlegelését a biró belátására kell bízni. A javaslat által elfogadott utóeskü rendszere mellett a biró, a tanú vallomásából könynyebben megítélheti, mennyire vezette a tanút a szenvedély, rosszakarat és boszú, mint az előeskü rendszere mellett, midőn a biró még azt sem tudja, miként fog a tanú vallani. A terheltnek az a semmivel sem indokolható állítása, hogy a tanú ellenséges érzelemmel viseltetik ellene, tekintetbe nem vehető. Az ellenségeskedést nem szabad vélelmezni, annak bizonyítottnak kell lenni és a bizonyításról gondoskodni nemcsak a vádlottnak, hanem a kir. ügyészségnek és a bíróságnak is kötelessége. Különösen meg kell figyelni a tanú egyéniségét. Ha a biró azt tapasztalja, hogy a tanú természete boszuálló, ártani vágyó és másrészről nem jelentéktelen as a kár vagy büntetés, mélyet vallomása áltál okozni kivan: akkor ezek erős adatok az ellenségeskedés fenforgása mellett. Az ausztriai semmitőszék kimondta (1851. július 2-án), hogy közönséges családi czivakodások és súrlódások (»gewöhnliche Familienzwistigkeiten und Reibungen) az itt feltételezett ellenségeskedésnek nem tekinthetők. Hasonlóképen több alkalommal kimondta ez a biróság, hogy az elkeseredés, melyet a sértett fél rendszerint az ellen táplál, ki jogaiban megsértette, ily ellenségeskedésnek nem tekinthető (1851. június 30.). Ebből önként következik, hogy az ellenségeskedés okát az eljárás tárgyául szolgáló büntetendő cselekmény körén kívül álló körülményeknek kell képeznie. Ha ez nem úgy volna, úgy minden sértett fél, károsított és ezek rokonai ki volnának zárva az eskütételből. Egész sora van azoknak az ausztriai semmítőszéki határozatoknak (1852. július 29., 1852. szept. 30., 1854. május 17.) is, melyek kimondták, hogy az a körülmény, mely szerint a tanú a terhelttel perben áll, egymagában ellenségeskedésnek nem tekinthető. Az, hogy hosszú, vagy rövid ideig tart-e az ellenségeskedés: irreleváns körülmény, de fontos, hogy a külső cselekményekben nyilvánuljon. 6. A haotdik pont szerint nem lehet esküre bocsátani azt, a kinek vallomása valamely lényeges körülményre nézve valótlannak bizonyult és nem mutatható ki, hogy ez tévedésből származott. Hogy mi a »lényeges« vagy »nem lényeges« körülmény, azt általános jogszabályba foglalni nem lehet. A terhelt ruházatának leírása egyszer nagyon jelentéktelen, máskor, midőn gyanujelek összetalálkozásáról van szó, fontos mozzanat lehet. Mindig csak az eset körülményeiből lehet ezt megítélni. Hogy a kizáró ok érvényesüljön, szükséges, hogy a vallomás valótlansága bebizonyítva legyen, következéskép az az ok, hogy nem látszott a tanú szavahihetőnek, nem lehet elegendő. Különösen óvakodni kell attól, hogy a tanú kizárassék az eskütételből oly esetben, midőn láthatólag érett és higgadt megfontolás után változtatja meg vallomását. Megtörténhetik, hogy éppen nem szándékosan, hanem csakis emberi gyöngeségből tévedt a tanú. A tévedés természetét szintén gondosan kell a birónak vizsgálni, mert ha feltűnő 52*
