Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

396 870. szám. polgárok inkább elhallgatják a büntetendő cselekményeket, mintsem hogy gyakran jelentéktelen bűnügyek miatt négyszer, ötször megjelenésre kötelezzék őket. Pénzügyi érdek, mert minden megjelenés fölösleges kiadást okoz; és közgazdasági érdek, mert a productiv munkától elvonni az állampolgárokat nemzetgazdasági kár. Ha a lelkiismeretes biró le is számol ez érdekek kímélésének reá is háruló kötelességével, a törvényhozó még sem mulaszthatja el sanctióról gondoskodni oly biró ellen, a ki feltűnő könnyelműséggel, puszta szeszélyből, ötletszerű kapkodásból többször idézi meg a tanút, kit els.ő kihallgatása alkalmával is körülményesen kikérdezhetett volna. Az ily bírót méltán sújthatja a vádtanács, illetőleg a helytelen eljárást észrevevő ítélőbiróság rendbirsággal és teljesen méltányos, hogy a tanú kívánságára ugyanőt a vádtanács az okozott időveszteség és munkamulasztás miatt kárpótlásra kötelezze. e) A javaslat 192. §. első bekezdésében ki van mondva, hogy tanuk gyanánt, a mennyiben kihallgatásuk szükségesnek mutatkozik, hivatalból vagy a felek kérelmére megidézendők mindazok, a kikről fel lehet tenni, hogy a bűncselekményről és a bűnvádi eljárásra nézve fontossággal biró ténykörülményekről közvetlen észleleten alapuló tudomásuk van. Ebből a rendelkezésből következik, hogy lehetőleg kerülendő a fölösleges siámú tanuknak, vagy az ügyről tudomással nem biró egyéneknek megidézése. A legnagyobb visszaélést követik el ez irányban a bíróságok. »G'est la un abns, — mondja Hélie — que la jurisprudence a toujours voulu represser.« A római jog és a glossa számtalan forráshelye igazolja, mennyire intették a bíróságokat, hogy in »effrenato numero^ ne idézzék maguk elé a tanukat. A panasz azóta majd mindenütt ismétlődik és folytonos »instructiók« daczára újra szükséges hangsúlyozni Arcadius parancsát . . . »ne effrenata potestate ad vexandos homines superflua multitudo testűim protrahatur.« Szabályt természetesen nem lehet felállítani, a bírói tapintatra s a felek discretiójára kell bizni, hogy a bizonyítékok felhívásának joga visszaéléssé ne sülyedjen. A biró és kir. ügyészség azonban kétségen kívül súlyos kötelességmulasztást követnek el, ha a tanuk kiválasztásában lelkiismeretességet nem tanúsítva, minden helyes ok nélkül a polgárok egész csoportját hívják tanukul, kik közöl kettőnek vallomása is elegendő volna. A mennyire megrovandó, ha a tanukat ok nélkül többször vagy fölösleges számban idézik meg, épp oly helytelen volna, ha a »fölösleges« vagy »nem fölösleges* fölötti tépelődés miatt releváns tanukat teljesen mellőznének, vagy a már kihallgatott tanuknak ujabb körülmények folytán szükségessé vált kihallgatása elmaradna. Végre is a valóság kitudása lévén a főczél, az erre vezető hathatós eszközöktől elállani nem szabad. Csak az szükséges, hogy az eszköz valóban czélra vezető legyen és a biró vagy királyi ügyész a fölöslegesnek felismert vagy könnyen felismerhető tanukat mellőzni kötelességének tartsa. B) A jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvek általános kellékeit a javaslat 120—121. §-ai határozzák meg. A jegyzőkönyvnek olyannak kell lenni, mint a tiszta tükörnek, mely a kép minden vonását, legcsekélyebb árnyalatát hűen adja vissza. Ki, mit kérdezett és a kérdésre a tanú hogyan felelt; ennek történeti hűséggel kell leirva lenni a jegyzőkönyvben, mert külömben czéljának nem felel meg. Igen természetesen ennek elsőrendű feltétele, hogy az, a ki a jegyzőkönyvet fölveszi, teljesen elfogulatlan legyen és ne fogjon pártot előre a vádlott mellett vagy ellene. Külömben sötéten vagy világosan színez és elég egy hamis árnyalat, hogy a kép mást mutasson, mint a mi történt. Alig követne el a biró nagyobb tévedést, mint ha abban a hitben, hogy tökéletesebbé teszi a jegyzőkönyvet, a tanú által soha nem hallott, annál kevésbbé használt kifejezésekkel