Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 393 megfélemlítse az ellenfelet és elhomályosítsa a valóságot. A bírónak egyáltalán, de főképen az előkészítő eljárásban, hol a felek rendszerint nincsenek jelen, nagyon óvatosan kell a szembesítést alkalmazni és még árnyalatát is el kell kerülni annak, hogy ez a lelki tortura kinzó eszközévé sülyedjen. A javaslat egyazon okokból, melyek a tanukötelesség tekintetében a terhelt és hozzátartozói közötti viszony szempontjából mérvadók voltak, ezeknek szembesítését csak akkor engedi meg, ha a terhelt kívánja. 2. Második alaki kelléke a tanúkihallgatásnak az, hogy annak élőszóval kell történni, »Testes, qui non viva voce, sed in scriptis deposuerunt, nihil probant: judex debet testem videre, audire et cum eo loqui« (L. Cod. de testibus és G. 3. Dig. cod. tit.) már a római jogban elismert tétel volt (212. §.). Az igazságszolgáltatás nem fogadhat el oly tanuságtételt, mely a mesterkéltség, a kiszámítás jellegét hordja magán. A »propria voce« elbeszélés követelménye leginkább képes megakadályozni azt, hogy a tanú külső befolyások eszköze legyen, vagy ha ilyenné vált, e módszer legalkalmasabb a tanuk betanult vallomásának leleplezésére. Nem szabad tehát megengedni, hogy a tanú írásbeli beadványnyal helyettesítse szóbeli tanuságtételét, vagy egyszerűen felolvassa írásba foglalt vallomása*. Vannak azonban oly különös esetek, midőn meg lehet engedni a tanúnak, hogy jegyzeteket használjon. Számok, számtalan részletkérdések esetén ily jegyzetek használatától nem lehet eltiltani a tanút. Megtörténhetik, hogy a tana azonnal a tett után, midőn az még teljes egészében élénk emlékezetében van, feljegyzi észleletéit és e feljegyzését a tanuságtételre magával hozza. Ily esetben megengedheti a biró, hogy e feljegyzést a felelet előtt megtekinthesse. Természetesen a körülményekhez képest meg kell győződnie a birónak, hitelt érdemlő feljegyzések-e ezek, vagy betanított, tollba mondott hazugságok. Azt sohasem szabad megengedni, hogy a tanú írásból mondja tollba vallomásait. Midőn a sértett fél írásbeli beadványban teszi feljelentését: ekkor, a mennyiben a beadvány tartalmához kétség nem fér, megengedhető a feljelentésnek felolvasása a sértett előtt, mely felolvasás arra az esetre, ha a feljelentő kinyilatkoztatja, hogy a feljelentés tartalmához ragaszkodik, tanúvallomásnak tekinthető. A tanúnak szóbeli kérdezése és szóbeli válaszának szabálya alól kivételnek vau helye, ha süketek, illetve némák tanuságtételéről van szó. Az előbbi esetben a kérdezés, az utóbbi esetben a válasz történik Írásban. Ha ily úton az eredmény nem érhető el, vagy ha a kihallgatást teljesítő biró, vagy biróság és jegyzőkönyvvezető a tanú nyelvében jártassággal nem bírnak, alkalmas tolmács alkalmazandó (140., 216. §§.) Ezekhez az alaki kellékekhez járul természetesen az is, hogy bíró nem teljesíthet az eljárásban tanúkihallgatást jegyzőkönyvvezető nélkül és hogy az ügyfélnyilvánosság rendszerint az előzetes eljárásban teljesített tanúkihallgatásnál ki van zárva, melyekről egyébiránt fennebb volt szó. A kihallgatás tartalma tekintetében csak nagyon kevés szabály állítható fel, mindazáltal ily szabályokul a következőket jelöli meg a javaslat: a) A kihallgatás megkezdése előtt a tanú figyelmeztetendő, hogy legjobb tudomása és lelkiismerete szerint köteles a tiszta és teljes valóságot vallani, s hogy vallomását esetleg esküvel kell megerősítenie (210. §. 2. bek). Természetesen azokkal szemben, a kik esküre nem kényszeríthetők, a figyelmeztetésnek utóbbi része elmarad. b) A kihallgatás tulajdonképeni kezdete a tanú személyiségének és az eljárás czéljából szükséges viszonyainak megállapítása. E czélból megkérdezendő a tanutói neve, kora, szülő- és lakóhelye, családi állapota, vallása, foglalkozása és különösen fontos az eljárás czélja érdekében annak KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET. 50
