Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

388 870. szám. A jegyesi viszony meghatározása Németországban sok controversiára adott okot. A vita a körül forgott, hogy mentességi okul elegendó'-e a tényleges jegyesi viszony, hogy szükséges-e ünnepélyes eljegyzés, vagy hogy a biró belátására bizzák-e ennek megítélését. Leghelyesebb a mi viszonyaink között e kérdést a biró belátására bizni és ha úgy látja, hogy házasságkötésre irányzott viszony tényleg fenforog: akkor a mentesség joga megadható. b) Házastársi és sógorsági viszony. A házassági viszonynak, hogy mentesség alapjául szolgálhasson, törvényesnek kell lennie. Ha tehát valamely házasságot a bíróság érvénytelennek mondott ki: úgy ezt a büntető' biró sem tekintheti házasságnak. Az ily házasság alapján keletkezett sógorsági viszony sem tekinthető ilyennek. Ha azonban a házasság válás vagy halál okából szűnt meg: fagy a mentesség továbbra is fennáll a házassági, illetve sógorsági viszonyban volt egyénre nézve. 2. Ügyvédek; közjegyzők; orvosok; sebészek; gyógyszerészek; szülésznők és segédjök. Ezek arra nézve, a minek tudomására a hivatásukkal járó bizalomnál fogva titoktartás kötelességével jutottak, a tanúságtétel kötelessége alól mentesek. Két feltételhez van tehát kötve a mentesség, u. m.: 1. hogy hivatásuk gyakorlatában és 2. titoktartás kötelessége alatt jussanak valaminek tudomására. E feltételek nélkül, melyeket a bírónak szigorúan kell megvizsgálni, a tannkötelesség alól nincs mentesség. Mihelyt pedig a fél a titoktartás alól fölmentést adott, akkor a tanúságtétel meg nem tagadható. A javaslat a tanuzás alól felmenő hivatáskörök megállapításánál nem terjeszkedett ki minden hivatásra, melynek alapja a fél részéről táplált bizalom, csakis a legfontosabb oly bizalmi állásokat tette kiváltságosaknak, melyekben határozott kötelesség-összeütközést szülne a feltétlen tanukötelesség. a) Ügyvédek. Az ügyvédek tanumentességét már a római jog elismerte : »Mandatis cavetur ut praesideS attendant, ne patroni in causa cui patrocinium praestiterunt, testimonium dicant (L. 25. Dig. de testibus) s e tétel igazsága minden időben elismerésre talált. Kötelessége az államnak arról gondoskodni, hogy ügyét-baját minden polgár őszintén és igazán közölhesse ügyvédjével s még árnyéka se kísértsen annak, hogy az ügyvédi tanács kérése közben tett nyilatkozat miatt felelősségre fogják őt vonni. A kiváltság helyesen nemcsak a védőre, hanem általában az ügyvédre terjed ki és nemcsak arra, a mit a terhelt közöl az ügyvéddel, hanem bárki részéről történt is a bizalmas közlés, mely harmadik személynek árthat. Nem szükséges természetesen az sem, hogy az ügyvéd tényleg a terhelt ügyét vigye. Elég ha a terhelt vagy megbízottjai bizalmas közlést tettek neki e czélból, ő azonban az ügy vitelére nem vállalkozott. A mentesség semmi esetre sem terjed ki arra a tudomásra, mit az ügyvéd mint bizalmas barát szerez, mert a mentesség csak arra nézve jogosult, miről ügyvédi szakértelmének igénybevétele czéljából tett közlés alkalmával értesült. b) Közjegyzők. E hivatáskörre nézve a mentesség elismerése nem oly átalános, mint az ügyvédség tekintetében. A német perrendtartás alkotása alkalmából azzal az érveléssel, hogy a közjegyzők az állam képviselői és »titokkal« nera foglalkoznak, a mentességet nem ismerték el. (»Der Notar sei in seinem amtlichen Beruf — mondta Lasker — Vertreter des Staates, Vertreter der Offentlichkeit und habé mit Geheimnissen nichts zu thun.«) Greyer ezt egyenesen »Unterlassungssünde«-nek nevezi. Francziaországban a régi jog a mentesség szempontjából egy vonalba helyezte a közjegyzőt az ügyvéddel. A későbbi jog ismét ingadozóvá vált, a mennyiben a »code pénal« 378. czikkét eltérőleg magyarázták. A semmítőszék 1830. július 23-iki határozatában a közjegyzők mentessége ellen nyilat-