Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 389 kozott, e határozattól azonban elvileg a »Lamarre« ügyben éppen Hélie előadása következtében eltért (1853. június 10.) s ez idő óta ez az állandó gyakorlat. Az uj franczia javaslat nem sorol ugyan fel taxatíve egyetlen bizalmi állást sem, mert ezekről átalánosságban szól: »Les personnes dépositaires de secrets, á raison de leur état, de leur profession ou de leurs fonctions sur les faits, qui leur ont été confiés« (57. ez.), de a közjegyzőt az indokolás szerint ebbe a körbe vonja (»Aussi un notaire ne pourra valablement déposer sur les secrets confiés par son client«). A belga javaslat (101. ez.) szintén a bizalmi állások közé veszi fel a közjegyzőt. »Les notaires — mondja Thonnisen jelentése —ne sönt pas des officiers ministeriels, simplement chargés de rediger les conventions arrétées entre leurs clients. Ils donnent des conseils aux parties et leur font connaitre la nature et l'étendue de leurs droits, ils deviennent les dépositaires des secrets des familles, et celles ont le droit d'exiger, que ce depót sóit inviolable.« Valóban a mindennapi élet tapasztalatával jő ellentétbe, a ki tagadja, hogy a közjegyző a családok legnagyobb titkainak letéteményese. Nem puszta mechanikai functiót gyakorol a közjegyző, hanem a legkényesebb ügyekben tanácsadója a hozzáforduló közönségnek, mely megnyugvással avatja be a legrejtettebb titokba is a közjegyzőt. Méltányos tehát, hogy a tanumentesség egyazon kiváltságával birjon a közjegyző is, mint az ügyvéd. c) Orvosok, sebészek, gyógyszerészek, szülésznők. A humanitás követelménye, hogy az orvosok a tanumentesség kiváltságával felruházva legyenek. Az élet fentartásának joga ellen vétene a törvényhozás, ha nem állítana fel biztosítékot, hogy az orvossal tett közlés titokban maradhat még akkor is, ha a betegség bűntett elkövetésére vall. Természetesen az orvos tanumentessége sem feltétlen. Ez csupán azokra a tényekre szorítkozik, melyekről orvosi hivatásának teljesítésében és titoktartás kötelezettsége alatt vett tudomást. Ha nem köti titoktartás kötelezettsége az orvost, vagy a tényekről nem orvosi minőségében értesült: úgy nincs tanumentessége. A tanumentességnek csak addig van jogosultsága, mig a titok közlése az egyén valamely kétségbevonhatatlan jogát, vagy a család becsületének érdekét sérti. Helyesen mondja Hélie: »la dispense des témoignages ne peut appartenir á aucune profession, elle nait uniquement de la nécessité de soutenir tin intérét ou un droit«. A javaslat nem is kívánja teljes mentességgel felruházni az orvost a hivatása gyakorlatában észleltekre nézve, hanem ezt csak arra az esetre szorítja, midőn titoktartás köti az orvost. Ez álláspont teljesen megfelel a franczia judicatura felfogásának is, mely szerint nem elegendő, ha az orvos tanumentessége érdekében arra hivatkozik, hogy hivatása gyakorlatában jutott valaminek tudomására. Szükséges, hogy titoktartás kötelezettsége forogjon fenn. A Perrére által közölt eset, melyben a franczia seramítőszék 1845. július 26-án határozott, közelebbről felvilágosítja ez álláspontot. Saint Pair orvos párbaj folytán Girardon okozott testi sértést gyógyítván, ennek tárgyában tanuságtételének megtagadását azzal indokolta, hogy hivatásának gyakorlatában észleltekről nem tartozik vallani. Az orvos kifogását a vizsgálóbíró nem ismerte el alaposnak és a tanúságtétel megtagadása miatt megbüntette. A főtárgyaláson ismét megjelent az orvos és eskü alatt állította, hogy titoktartás kötelezettsége mellett hivatott a beteghez »que ce qui s'était passé entre lui et le sieur Girard était confidentiel, ajoutant que ce n'était que secrétement qu'il avait été introdnit prés du blessé«. Az esküdtszéki bíróság e nyilatkozat folytán felmentette az orvost a tanúságtétel alól. A semmítőszék mindkét bírói határozatot helyeselte. A vizsgálóbíróét azért, mert az orvos első kihallgatása alkalmával