Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 387 hozások rendelkezései okoztak: nem a kizárás, hanem a mentesség álláspontjára helyezkedett. A hozzátartozók személyes érzelmeire bizz a , hogy kívánnak-e tanúskodni, el nem zár azonban senkit, mert igazságtalan volna a hozzátartozók mentő vallomásaitól megfosztani a vádlottat. A biró fogja mérlegelni, mit érnek a vallomások és nem fogja szem elől téveszteni, hogy egyrészről a terhelő vallomásnak sokszor a legnagyobb családi egyenetlenség, érdekközösségből származó boszú, üldözés a forrása; másrészről figyelmére méltatja, hogy a mentő vallomások forrása gyakrabban fakadnak a sziv érzelmeiből, mint gyökereznek az objectiv megfigyelő tehetségben. Ezért a mentesség nemcsak arra az esetre szól, midőn a tanú a helyzet körülményeinél fogva kénytelen volna hozzátartozója ellen terhelő vallomást tenni, hauem még akkor is megtagadhatja a hozzátartozó a tanúságtételt, ha a viszonyoknál fogva mentő vallomást tehetne. A mentesség kiterjed a terhelt ellen folyamatban lévő mindennemű bíínperre, a pernek minden szakaira, sőt helye van a hozzátartozó terhelt egyéb bűntársaival szemben is, mihelyt a vallomás el nem különíthető (207. §.) A tanú, ha a mentesség jogáról lemondott is, azzal ugyanannak a kihallgatásnak további szakában, sőt későbbi kihallgatása alkalmával ismét élhet és ez esetben vallomása határozottan kifejezett akarata ellenére figyelembe nem jöhet. Mentesség iránti jogukra az illetők kihallgatásuk előtt, vagy mikor a kérdéses viszony kiderül, mindig figyelmeztetendők. Ha e figyelmeztetés elmaradt vagy a tanú kifejezetten le nem mond e jogáról, továbbá ha a figyelmeztetést és lemondást jegyzőkönyvbe nem vették, a vallomás semmis, A lemondás ennélfogva nem vélelmezhető. Abból, hogy a kiváltságolt maga tette a feljelentést vagy magánvádlói minőségben lép fel, nem szabad a figyelmeztetés mellőzhetésére következtetni. Mind a figyelmeztetésnek, mind a lemondásnak jegyzőkönyvbe foglalása oly imperativ rendelkezése a javaslatnak, melynek megsértése a vallomást semmissé teszi; azaz : ily vallomás figyelembe nem vehető (206. §.). A figyelmeztetésnek és jegyzőkönyvbe foglalásnak minden kihallgatás alkalmával ismétlődnie kell, mert ha a főtárgyaláson ismétli is a tanú szórói-szóra az előleges eljárás során tett vallomását, a figyelmeztetés elmaradása, illetve ennek jegyzőkönyvbe nem foglalása az egész vallomást megfosztja erejétől. A figyelmeztetés, valamint jegyzőkönyvbe vételének kötelezettsége megvédik a tanúnak mentesség iránti jogát s egyúttal adatot nyújtanak a vallomás bizonyító erejének megítélésére. A mentességre jogosult hozzátartozók körének megvonásánál lehetőleg az az eszme szolgált vezérelvül, hogy mindaz felmentve legyen a tanukötelesség alól, ki a viszony természetes bensőségénél fogva a terhelő vallomástétel által legszentebb erkölcsi érzelmeivel jutna összeütközésbe. A német és osztrák perrendtartás által vont körök egyike sem teljesen kielégítő. Az osztrák perrendtartás kihagyta a,jegyeseket, a német pedig az unokatestvéreket, nevelőszülőt, nevelt gyermekeket, gyámot és gyámoltat. A javaslat a mentességet a terheltnek fel- és lemenő rokonaira, unokatestvéreire és ezeknél közelebb oldalrokonaira, házastársára, jegyesére, fel- vagy lemenő ágbeli sógoraira, a házastárs testvéreire, saját testvérének házastársára, továbbá az örökbefogadó vagy nevelőszülője, örökbefogadott vagy nevelt gyermekeire, gyámjára, gondnokára, gyámoltjára vagy gondnokoltjára terjesztette ki. E viszonyok közöl csak néhány szorul közelebbi felvilágosításra. a) A jegyesi viszony. A rokonszenv és ragaszkodás, mely a jegyeseket egybefnzi, nem csekélyebb, sőt néha erősebb, mini; az, mely házastársak között fennáll. Ha ez utóbbiakat nem kényszerítjük arra, hogy egymás ellen terhelő vallomást tegyenek, e mentességre az előbbiek is méltán számíthatnak. 49*
