Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 81 a tanúvallomások csak akkor olvasandók fel, ha a felek kívánják és a tanú meg nem jelent, a szemlejegyzökönyveket, szakértői véleményeket és egyéb okiratokat felolvassák ugyan, de a szakértők szintén kihallgathatok. A tanuk egyenkint, a többi tanuk távollétében hallgatandók ki s a bíróság által történt kihallgatásuk után, a vádlott és védője, a biróság egyes tagjai és a közvádló is intézhetnek hozzájuk kérdéseket, mit a javaslat keresztkérdésnek nevez. A bizonyító eljárás után a sértett előterjeszti magánjogi követelését, azután következnek a vád és védbeszédek. A vád, úgy látszik, nem terjeszthető ki a perbefogó végzésben nem foglalt bűncselekményekre, hanem csak a tárgyalás folyamán felmerült »nehezitő körülményekre« történhetik hivatkozás. A tárgyaláson a védelem szükségbeli s ha erről a vádlott nem intézkedik, hivatalból rendelendő védő. Különös figyelmet érdemel a javaslat ama része, mely »az itélethozásrók szóló fejezetben az esküdtszéki eljárás hasonlatosságára a tény- és a jogkérdés elválasztására tesz kísérletet. A tanácskozás és a szavazás a következő öt kérdés fölött történik: 1. való-e a »btíntett« (tehát a btk. megállapította ismertetőjeleknek megfelelő cselekmény)*) és annak nyomós körülményei? 2. Valók-e azok a súlyosító körülmények, melyek a vádlevélben nem foglaltatnak, de a melyekre a vád az eljárás közben kiterjesztetett? 3. Be van-e bizonyítva a tett a vádlott ellen? 4. Valók-e a felhozott mentő bizonyítékok? 5. Milyen bűntett van bebizonyítva, s mi a törvényes büntetése? Az Ítéletet szavazattöbbséggel hozzák, a szavazatok egyenlősége esetén a vádlottra kedvezőbb vélemény lesz ítéletté; egyebekben a szavazás meglehetősen bonyodalmas. Az ítélet csak bűnösre vagy felmentésre szólhat, mely utóbbi minden megszorítás nélkül mondható ki. Szükségkép kiterjed a magánjogi igényekre is, melyek csak akkor utalhatók polgári perre, ha bebizonyítva nincsenek. Indokolni csak a marasztaló ítéletet kell, a felmentő határozatot csak akkor, ha a tett nem bűncselekmény. A meg nem jelent és el nem fogatható vádlott ellen nem lehet ugyan büntető ítéletet hozni, de végzésileg makacsnak nyilvánítandó s a polgári igény tárgyában az eljárás megejtendő. A rendszerrel némi ellentétben, marasztalni engedi a javaslat a meg nem jelent bűntársat, de csak feltételesen, mert kézrekerülése esetén az ítélet csak abban az esetben hajtható végre, ha az eljárás megújítását nem kívánja. A bizonyítás eszközei a rendesek. A két classicus (»teljes érvényességűt) tanú intézménye fenn van tartva. Tüzetesen ki vannak emelve a gyanús tanúságtétel esetei s a javaslat a bizonyításnak részletes, de természetesen nem teljes skáláját is állítja fel, kimondván többek közt azt is, hogy csupán gyanujelek alapján nem lehet elitélni. A felebbvitel a szerint, a mint első fokon a kir. tábla, vagy a törvényszék itélt, két, illetőleg egyfokú. Használható mind az érdemben, mind alaki sérelmek miatt. Utóbbiak gyanánt a 407. §. a következőket sorolja fel: illetéktelenség és a biróság szabálytalan alakítása, a vád- vagy védelmi jogok korlátozása, a nyilvánossági és »egyéb« szabályok megsértése. A vizsgálati eljárás sérelmei miatt csak akkor van orvoslat, ha azok ellen a tárgyaláson kifogást tettek. Az egyik pertárs felebbezése folytán az ügy a többiekre nézve is felebbezettnek tekintendő. A magánjogi igények tárgyában hozott Ítélet ellen a károsultnak nincs perorvoslata, de joga van a polgári biróság előtt új pert indítani. Ugyané joga van a káró sultnak, ha a büntetésre és a kár megtérítésére Ítéltet a felebbviteli biróság felmenti. Hivatalból felebbezendők azok az ügyek, melyekben a közyádló öt évi vagy ennél nagyobb büntetést kért, továbbá a hivatali sikkasztás, a hivatalos hatalommal való visszaélés és a választás tárgyában elkövetett bűntettek miatt kelt ítéletek. A felebbviteli biróság tárgyalása nyilvános, de nem szóbeli. *) A » bűntettekről és büntetésekről*: szóló javaslat 1. §-a íg/ szól: »Bármely cselekvés vagy mulasztás csak annyiban tekintethetik bűntettnek, a mennyiben az ellen büntetést rendel a jelen törvény*.