Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
30 870. szám. vádlónak is jogában áll, a mint jogában áll tanukat és egyéb bizonyítékokat megjelölni; némely vizsgálati cselekményeknél (pl. elzárásnál) véleménye meghallgatandó és a vizsgálóbíró köteles ó't legalább minden hetednap a bttnvizsgálatról értesíteni. De ezentúl az egész vizsgálat egyedül a vizsgálóbíró feladata. Kizárólag ö van hivatva a feljelentés átvételére, és önállóan folytatja az eljárást addig, mig sikerült neki a »tényálladékot« annyiban megállapítani, hogy a perbefogószék a perbefogás törvényességét megítélhesse. Ez a vizsgálat tehát egészen inquisitorius. Nyomozó minőségét feltüntetik még azok a rendelkezések, hogy a vizsgálóbíró a tanúval a kihallgatás eló'tt tétet esküt, hogy a szembesítésnek már a vizsgálat folyamán korlátlanul van helye, s hogy a vallomást megtagadó terhelt figyelmeztetendő', hogy magatartása a védelmi eszközök hiányosságára és a gyanú megeró'sitésére vezethet. A magánvád fejlettebb alakját a javaslat nem ismeri. A személyes vagy vagyoni jogaikban károsultak két cathegoriáját egyazon szempontból tárgyalja s egészen a franczia rendszert fogadva el, polgári keresetet (action civile) ad a »kár megtérítésére és a sérelem orvoslására«. Ha a vizsgálat be van fejezve, a vizsgálati íratok a közvádlóhoz teendó'k át és itt kezdó'dik a per accusatorius része: a vádaláhelyezés (perbefogás). Teljes egyenló'ség a felek között itt sincsen. Mig ugyanis a közvádló tartozik a vádaláhelyezésre vonatkozólag hat nap alatt »véleményét« előterjeszteni 8 e nélkül birói határozat nem hozható, addig a védelem csak facultativ. A terhelt tehet Írásbeli előterjesztést a perbefogás elhárítására, de nemcsak, hogy meghallgatása nem kötelező', de kifogásai, — kivéve azt az esetet, ha a közvádló is azon a nézeten van, hogy új, fontos körülményeket hozott fel, melyek a vizsgálat kiegészítését teszik szükségessé, — a határozathozást semmikép sem késleltethetik. A magyar javaslatok között az 1843-iki volt az első', mely külön vádaláhelyező eljárást alkotott, tette azt lényegileg a franczia törvény 217—240. szakaszainak utánzásával. Átvette a eodenak ama rendelkezéseit, hogy a vádaláhelyezés kérdése az iratok alapján döntendó' el, hogy a terhelt meghallgatása nem szükséges, hogy a tanácskozás zárt ülésben történik és hogy a döntés végleges. Annak a biztosítéknak, melyet a franczia törvény a perbefogó eljárásnak a főtörvényszék elé utalásával kivánt megszerezni, a magyar javaslat akkép tett eleget, hogy külön perbefogó biróságot rendszeresített, melynek határozata ellen perorvoslatnak nem adott helyt. Minél közelebb jut az ügy az ítélethez, annál vádalakúbban szervezi az 1843-iki javaslat az eljárást. Ebben is a franczia minta után indult. Ha a perbefogást kimondták, a közvádló beadja vádlevelét és a bizonyítékok lajstromát, az elnök a tárgyalásra határnapot tüz ki 8 a vádlevél párját közlik a vádlottal. Már a perbefogó eljárás alatt van helye védő által való képviseletnek, még tágabb körűvé van téve e jog a vádaláhelyezés után. A főtárgyaláson, melyet a javaslat jellemzően »büntető per«-nek nevez, teljesen keresztülvive látjuk a vádalakot és a felek egyenjogúságát. A birák visszavetésénél egyenlő jogokkal vannak felruházva, a kir. ítélőtábla eló'tt folyó perekben ugyan némi korlátozással (alkalmasint, mert szervezeti nehézségekbe ütközött volna), mely azonban a vádlottat kedvezményben részesiti. A felek egyenlőségét a javaslat annyira tiszteletben tartja, hogy a code 311. czikkének azt a rendelkezését, hogy a védő a törvénytiszteletre figyelmeztetendő', a közvádlóra is kiterjeszti. A tárgyalás menete ez: két nappal a tárgyalás eló'tt a vádlottal közlendő' az itélőbirák névjegyzéke, s joga van a kir. tábla tanácsából tizenötöt, a törvényszék tanácsából hármat visszavetni, kivéve az elnököket, kiknek részvétele csak kizáró ok alapján támadható meg. A törvényszéki bírákra nézve ugyané jog illeti meg a közvádlót is. Miután a vádlott az általános kérdésekre vallott, felolvassák a perbefogó végzést és a vádlevelet, erre a közvádló szóval is előterjeszti a vádat. ^ Az eljárás közvetlensége és nyilvánossága tárgyában kiemelendó'k a következő rendelkezések: A tárgyalás nyilvános és rendszerint félbeszakítás nélkül folyik. A vizsgálati iratokból