Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 315 IV. Az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság megszüntetése. (157—168. §§.) 1. Ama három általános szabály, melyet a javaslat 157. §-a tartalmaz, nagy jelentőséggel bir, mert ezeknek jól felfogott értelmezése van hivatva megakadályozni azt, hogy az előzetes letartóztatás vagy a vizsgálati fogság tartama ok nélkül hosszúra nyúljon. Midőn a javaslat imperative kimondja, hogy az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság azonnal megszüntetendő, mihelyt a kir. ügyészség a vádat elejtette : a pótmagánvád rendszerének egyik rossz oldalát kívánja ártalmatlanná tenni. Nehogy a terhelt a pótmagánvádra jogosultak jelentkezése rendszerint eredménytelenül kitűzött határidőt fogságban tölteni kényszerüljön, a javaslat anticipálja a kir. ügyész ellátásának rendes eredményét, az eljárás megszüntetését. S ezt megnyugvással tehette. A kir. ügyészség a javaslat 42. §-a értelmében oly hathatós ellenőrzés alatt áll, hogy a könnyelmű vádelejtésektől nem kell tartani. Ez a hathatós ellenőrzés azt fogja eredményezni, hogy az elsőfokú bíróságok mellett alkalmazott kir. ügyészek csak akkor fognak visszalépni a vád képviseletétől, ha a vádnak semmi alapja sincsen, ha bizonyos az, hogy büntető ítélet nem hozható. Ha már most a kir. ügyészség vádelejtésének ez az értelme, akkor a közvádló visszalépése után nemcsak felesleges a terheltnek további fogvatartása, hanem egyúttal igazságtalan is; mert minél kisebb a vád fentartásának és sikerének valószínűsége, annál bizonyosabb, hogy a személyes szabadság előleges korlátozása nem lesz büntető ítélettel helyrehozható. Ha a kir. ügyészség részéről történt vádelejtés után pótmagánvádló lép fel, a fennebbiek után nagyon valószínű, hogy sikert nem arat s az eljárás vagy megszüntető végzéssel, vagy felmentő ítélettel fog végződni. Ezért egészen helytelen volna az előzetes letartóztatást vagy vizsgálati fogságot ilyenkor továbbra is fentartani. Nehogy a gyakorlatban azt a szabályt tévesen magyarázzák, reá kellett mutatni, hogy sem többet, sem kevesebbet nem kíván kifejezni, mint a mi imént kifejtve volt és nem jelenti azt, hogy a magánvádló által képviselt vád esetén ne lenne joguk a hatóságoknak előzetes letartóztatást vagy vizsgálati fogságot elrendelni. A közvádló visszalépésének leggyakoribb indoka az, hogy elegendő bizonyítékai nincsenek. Ha a magánvádló bizonyítékokat tud felmutatni s az eljáró hatóság úgy találja, hogy a letartóztatás egyik vagy másik törvényes alapja (141. §.) fenforog, akkor az előzetes kényszerítő intézkedés kétségtelenül újra foganatba vehető. Midőn a javaslat kimondja második szabályként, hogy az előzetes letartóztatás s vizsgálati fogság azonnal megszüntetendő, mihelyt az elrendelés oka megszűnt, ezzel kötelességökké teszi az eljáró hatóságoknak, hogy az ügy minden újabb fejleményében gondosan mérlegeljék a körülményeket és hivatalból helyezzék szabadlábra azt, kinek további fogvatartása szükségtelen. Oly esetben, midőn a letartóztatás egyéb oka megszűnt ugyan, de egy másikra mutató körülmények forognak fenn: akkor tekintettel ama szabályra, hogy a letartóztatás okának megszűntével a letartóztatás is megszüntetendő, nem szabad egyszerűen a letartóztatást fentartani, hanem ki kell a rendelkezőnek mondania, hogy az előbbi, pl. a szökés gyanúja miatt elrendelt letartóztatást, a gyanuok elenyészte miatt megszünteti, de mivel ujabb körülmények a collusio veszélyére mutatnak, a letartóztatást emez okból ujolag elrendeli. Ez fontos, mert a fogvatartás okai kihatnak módozataira is, továbbá, mert külömben nem bir kellő tudomással a letartóztatott arról, hogy mi a fogvatartásnak tulajdonképeni alapja és a miatt hathatósan nem is fejtheti ki védelmét 40*