Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

316 870. szám. A harmadik általános instructionalis szabály, hogy t. i. minden hatóságnak és közegének kötelessége az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság lehető megrövidítésére törekedni, azt fejezi ki, hogy lehetőleg gyorsan be kell fejezni a nyomozást vagy a vizsgálatot, hogy a szükséges tárgyalásokra lehető rövid határnapok tüzendők ki, hogy nem szabad jelentéktelen adatok megszerzése végett az eljárás menetét megakasztani stb. Collusio veszélye miatt elrendelt letartóztatás, vagy vizsgálati fogság esetében első sorban kötelessége a hatóságnak a veszélyeztetett bizonyítékokat kimeríteni. Határozott kötelességmulasztást követne el a vizsgálóbíró, ha előbb más bizonyítékok összegyűjtésével, vagy a felvételével foglalkoznék és csak napok vagy éppen hetek múlva venné fel ama bizonyítékot, melyet a collusio veszélyétől féltett. 2. A javaslat 158. §-a hasonlókép nagyfontosságú s olyan rendelkezést tartalmaz, melynek alkalmazásánál a hatóságoknak a lehető legnagyobb óvatossággal kell eljárni. E §. ugyanis azt a jogot adja a törvényszéknek, hogy az előzetes letartóztatást vagy a vizsgálati fogságot a kir. ügyészség által bejelentett felebbezés esetén akkor is fentartsa, ha ama vádra nézve, mely az előzetes letartóztatás vagy a vizsgálati fogság elrendelésének alapjául szolgált, a terheltet felmentette vagy irányában az eljárást megszüntette. E rendelkezés az opportunitás alapján nyugszik s a javaslat azt akarja vele elérni, hogy súlyos büntettek a humanismus túlhajtása miatt büntetés nélkül ne maradjanak. Vannak esetek, midőn a bizonyítékok összekuszáltak, midőn az összetett bizonyítás mellett kell az igazságot kutatni, s megtörténhetik, hogy a törvényszék nem tudván biztos megállapodásra jutni, megszünteti az eljárást, illetőleg felmenti a vádlottat. Kétségének számtalan okai lehetnek. A bizonyítékok mérlegelése annyiféleképen történhetik, a hány individuális felfogással felruházott biró tetjesíti. Ama körülmények, melyek a beszámítást illetőleg a büntetést kizárják, vagy melyek, mint a dolus és a culpa sokféle árnyéklatai, a cselekmény minőségére gyakorolnak befolyást, mindannyi forrásai a kétségnek és a nézeteltérésnek. Ezzel a jogi bizonytalansággal, melyet elkerülni nem, csak csökkenteni lehet, számol az idézett §., midőn megengedi, hogy a törvényszék, ha nem bízik teljesen felmentő ítéletének vagy megszüntető végzésének helyességében, a terhelt szabadlábra helyezését felfüggeszthesse. Ily kétség esetében igazolt a kivétel a 158. §. első bekezdésének szabálya alól, az elővélemény nem szól többé a fogvatartás helytelensége mellett és az államnak érdeke, hogy a terhelt szabadlábra helyezése ne veszélyeztesse a még véglegesen be nem fejezett eljárás eredményét, előtérbe lép. A szabálynak nagy jelentősége azonban kötelességévé tette a javaslatnak, hogy a kivétel óvatos kezeléséről gondoskodjék. Ez okból kimondja, hogy a terhelt további fogvatartása csak »rendkivül nyomós okból, kivételesen rendelhető el«, továbbá hogy másik föltételül a Mr. ügyészségnek mind a határozat érdeme, mind a terhelt szabadlábra helyezésének elrendelése ellen bejelentett perorvoslata szolgál. Az intézkedés kivételes voltának hangsúlyozása arra fogja a törvényszéket birni, hogy az eset körülményeit a legnagyobb gondossággal mérlegelve döntsön a terhelt érdeke és az igazságszolgáltatás igényei között. A rendkívül nyomós okok, melyeket e mellett figyelembe venni tartozik, taxatíve fel nem sorolhatók, de magától értendő, hogy azoknak általában is az előzetes letartóztatás vagy a vizsgálati fogság elrendelésére (141. §.) elégségeseknek kell lenni. Közéjök, a felső bíróság megváltoztató határozatának lehetősége mellett, a bűncselekmény nagy súlya és a terhelt szökésének nagy valószínűsége is fognak tartozni. Hogy a terhelt szabadlábra helyezésének felfüggesztését a törvényszék határozatának