Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

312 870. szám. akadjon, rendeli, hogy minden oly esetben, hol a felterjesztendő iratok nélkül az eljárást folytatni nem lehetne, azok csak hiteles másolatban küldendők fel. Kötelessége azonban a felterjesztő bíróságnak gondosan mérlegelni azt, hogy a fölülvizsgálathoz mely iratok szükségesek, nehogy pótlás iránti intézkedésre adjon okot. A javaslatnak most részletezett rendelkezéseire ama gyakorlat adott alkalmat, hogy a bíróságok bármely közbeeső kérdésre vonatkozó jogorvoslat alkalmából, az Összes iratokat felterjesztették a felébbviteli bírósághoz és addig, mig az iratok vissza nem érkeztek, az ügyben az eljárás szünetelt. Ily eljárás tovább fenn nem tartható, mert esetleg fontos nyomok és adatok mennek veszendőbe, ha a vizsgálóbíró az összes iratok elküldésével felmentve érzi magát a további eljárástól. Másrészről a felebbviteli bíróságnál is gyorsabban megy a fölülvizsgálati eljárás, ha csak az eldöntendő kérdéssel szoros kapcsolatban álló iratok vannak felterjesztve. III. Az előzetesen letartóztatottak és a vizsgálati foglyok elhelyezése és a velők való bánásmód. (152-156. §§.) Az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság czélja szabja meg végrehajtásuknak tartalmát. Ha a czél az, hogy a terhelt meg ne szökjék, vagy hogy össze ne beszélhessen társaival, a tanukkal stb., vagy hogy meg ne változtathassa és meg ne semmisíthesse a nyomokat, akkor minden megszorítás vagy kényszer, mely a czél keretén kívül áll, jogtalanság. Ez az általános elv szabja meg az irányt, melyet az előzetes fogvatartás végrehajtásának szabályozásánál követni kell. Ha már a római jog (L. I. Cod. IX. 4. de cust. reor.) és a közönséges német jog (Carolina 11. czikke) a vizsgálati foglyok enyhe bánásmódját hangsúlyozták; ha a franczia code d'instruction criminelletől kezdve (Livre II. Titre VII. chap. II. Des prisons, maisons d'arrét et de justiae) a legújabb időkig minden törvényhozás hódolt e felfogásnak: akkor teljesen fölösleges a javaslat humánus álláspontjának bővebb indokolása. Nem lehet feladata a bűnvádi perrendtartásnak, hogy a vizsgálati foglyokkal való bánásmód minden részletére kiterjeszkedjék; de addig is, mig más törvény nem intézkedik a vizsgálati fogság végrehajtásáról, a bűnvádi perrendtartás feladataihoz tartozik, az előzetes fogva tartás természetét és végrehajtásának lényegét meghatározni. Ebben nincs eltérés a törvényhozások között; legfeljebb abban mutatkozik véleménykülömbség, hogy több vagy kevesebb részletességgel történjék-e a szabályozás. A német birodalmi perrendtartás, bár a particularis törvényhozások, különösen az 1850-iki hannoveri, tüzetesen foglalkoztak e kérdéssel, csak egy szakaszt (116. §.) szentel a vizsgálati foglyokkal való bánásmód kérdésének. Ennek azonban nem az az oka, hogy nem tartotta volna a német törvényhozás szükségesnek a részletesebb szabályozást, de azt addig is, mig birodalmi törvényben egységes szabályozást nyerhet a letartóztatás, vizsgálati fogság és a büntetések végrehajtása, az egyes államok autonóm törvényhozásának tartotta fenn. Az újabb törvények között kétségtelenül leghumánosabbak és a túlságos részletezést kikerülve legpraegnansabbak az 1873-iki osztrák törvénynek vonatkozó rendelkezései (183-189. §§.), Ama két általános szabályt, melyet az osztrák törvény 183. §-ában fejez ki, a javaslat is felvette. Hogy a legnagyobb kímélettel kell az előzetes fogvatartást foganatosítani és hogy az előzetes fogvatartás czélján kiyül eső minden kényszert és megszorítást mellőzni kell: nélkülözhetetlen útmutatás arra, hogy tulaj donképen a »custodia«-n és a külső világgal való