Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 313 érintkezés megakadályozásán kívül más bajjal ne sújtsák a fogva levőt. Ez határozott kijelentése annik, hogy itt nem büntetésről, hanem tisztán praeventiv intézkedésről van szó. Eme szabály megtai'tása fölött minden oly esetben, midőn vizsgálat van folyamatban, a vizsgálóbíró van hivatva őrködni. A vizsgálóbíró ismeri az eset körülményeit. 0 tudja meghatározni, lehetséges-e megengedni, hogy a fogva levő mással érintkezhessék-e vagy sem. Különösen ha a collusio veszélye miatt van valaki fogva: akkor lehetetlen megengedni, hogy a vizsgálóbiró tudta nélkül mással beszélhessen, vagy éppen ellenőrzés nélkül levelet írjon vagy kapjon. Ama szabály, hogy a védőnek a vizsgálat alatt rendszerint a vádirat benyújtása után pedig mindig joga van a terhelttel ellenőrzés nélkül beszélni és levelezni, a vizsgálóbiró rendelkező jogát némileg korlátozza. Ennek további megszorítása abban áil, hogy sohasem szabad megakadályozni írásbeli kérvényeknek vagy panaszoknak rendeltetésűk helyére küldését (154. §. 3. bekezdés). Arra nézve nem szab a javaslat határt, hogy a másokkal való érintkezés mennyi időre tiltható el. Ezt a biró belátására bizza, ki kötelességszeríüeg eme jogát a javaslat humánus szellemének megfelelőleg, de egyúttal az eljárás megbénítása veszélyének figyelemre méltatásával fogja gyakorolni. A fennebbi rendelkezések logikai következménye ugyan, hogy minden oly esetben, hol a vizsgálóbiró nem vezet vizsgálatot, a fogva levő ellen felügyeleti jogot sem gyakorolhat, mégis félreértések elkerülése végett czélszerünek látszott ennek határozott kifejezést is adni (154. §. 4. bekezdése). A kellő kímélet szempontja, továbbá a szabadságvesztés-büntetés és az előzetes fogvatartás közötti külömbségnek külső eclatans kifejezése azt követelné, hogy az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság, különálló, tisztán e czélra szolgáló épületben, ne pedig ugyanott legyenek foganatosítva, hol az elítéltek büntetésüket állják ki. E kétségtelenül igazságos és humánus követelménynek azonban hiába adna a javaslat kifejezést, mert ez viszonyaink között úgy sem lenne megvalósítható. Lehetetlen még a kímélet ama követelményének is több esetben megfelelni, hogy minden előzetesen fogva levő külön helyiségbe helyezve legyen. Ezért volt szükséges az együttes elhelyezésre nézve oly útmutatást adni, mely megakadályozza, hogy az eljárás sikerét összebeszéléssel meghiúsítsák, hogy az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság gonosztevők iskolájává fajuljon, hogy gyilkosokat és rablókat vétségek elkövetőivel zárjanak össze, és hogy müveit emberek kénytelenek legyenek a legkezdetlegesebb műveltséget is nélkülöző egyének között esetleg ártatlanul hónapokat eltölteni (152. §. 3., 4. bekezdés), A méltányosság követelménye, hogy az előzetesen fogva levők ne chablonszeríí elbánásban részesüljenek, hanem a mennyire csak lehetséges, szokott foglalatosságaiktól és kényelmi czikkeiktől eltiltva ne legyenek. Mindennek azonban csak oly feltétel alatt lehet helye, ha a szokásos foglalatosság vagy kényelem czímén kivánt kedvezmény nem veszélyezteti a letartóztatás czélját és sem az intézet általános házi rendjével, sem a közbiztonság érdekeivel ellentétben nincs. A mit a vizsgálati fogolytól a lehető legfontosabb ok nélkül soha megtagadni nem lehet: ez a saját költségén való élelmezés, ruháinak és ágyneműjének használata (155. §.). A javaslat humánus irányzatát legjobban kifejezésre juttatja a 153. §., mely szerint a vádtanács megengedheti, hogy a terheltet az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság egész tartama, vagy egy része alatt lakásán őrizzék. E kivételes intézkedés az 1843-iki javaslatba is bele volt foglalva. Az 1843. évi javaslat 216. §-a ugyanis igy szól: »Az elzárt a bűnvizsgálati fogházban tartatik; a btínvizsgáló biró azonban a vizsgálat ideje alatt akármikor a vádlottnak kívánatára s költségére annak tulajdon lakásábani őriztetését elrendelheti, ha ez által az elzárás czélját szinte biztossággal elérhetni.« Ezen kivételes intézkedést a terhelt kímélete érdekében a javaslat is elfogadta; mindKtPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET 40