Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
290 870. szám. helyezendő, ha nem visszaeső, vagy ha a büntetés maximuma két évnél rövidebb fogház (emprisonnement). Ha a vizsgálóbíró rendelte el a szabadlábra helyezést, az ügyésznek a felügyelő tanácsnál joga van az ellen orvoslást keresni. A »chambre du conseik előtt az eljárás contradictorius. A szabadlábra helyezésnek elrendelése — kivéve, hol ez obligatorius — biztosítékhoz köthető. A biztosítékot mind a terhelt, mind bármely harmadik személy nyújthatja. E) Belgium. Valamint Francziaországban, úgy Belgiumban is módosítandónak tartották a »code d'instruction criminelle«-nek a jelen kérdésre vonatkozó rendelkezéseit. Ez a perrendtartás, mint már fennebb is említve volt, csaknem discretionarius jogkörrel ruházta fel a vizsgálóbírót. Ugy a bűntettek, mint a vétségek miatt jogában állott letartóztatást (mandat de dépöt, mandat d'arrét) elrendelni, de nem volt joga a letartóztatást megszüntetni. Eme rendszert lényegesen megváltoztatta az 1852-iki febr. 18. törvény. Mindenekelőtt határvonalat vont a »m. d'arrék és a »m. de dépőt« között. Az előbbinek helye volt a capitalis büntetésekkel sújtott cselekmények esetében, az utóbbi pedig a határozott tartamú fegyház-, börtön- és fogház-büntetéssel fenyített cselekmények miatt terheltek ellenében volt alkalmazható. Az utóbbi esetben azonban az állandó lakóhelylyel biró terhelt szabadlábon volt hagyandó, ha a cselekmény nem volt súlyos és kivételes körülmények között elkövetve. A »m. d'arrét» kötelező volt halállal vagy életfogytiglan tartó szabadságvesztéssel sújtott cselekmények esetében, de ha a tett csak határozott tartamú szabadságvesztéssel sújtatott, a terhelt szabadlábon volt hagyandó, feltéve, hogy a vizsgálóbíró és az államügyész ama véleményben voltak, hogy az igazságszolgáltatás érdekei a letartóztatást nem követelik. Eme törvény tehát a »mandat d'arrét«-nek jellegét, melylyel az 1808 iki Code ruházta fel, fentartptta, a »m. de dépőt«-ra nézs T e azonban lényeges változás ama rendelkezése, hogy megszűnik, ha azt öt nap alatt a felügyelő tanács jóvá nem hagyja. Továbbá megengedte eme törvény, hogy a vizsgálóbíró az ügyész indítványára a letartóztatást megszüntesse, a terheltnek pedig jogot adott arra, hogy az eljárás minden szakában kérhesse szabadlábra helyezését. A felügyelő tanácsnak egyébiránt hivatalból is joga volt a letartóztatást megszüntetni. A leglényegesebb reformot kezdeményezte az 1874. április 20-iki törvény, mely a »mandat de dépo«-t megszüntette és a »mandat d'arréU-ra nézve is lényeges módosításokat tartalmaz. E törvény egész Európában a legszabadelvííbb. Fontosabb rendelkezései a következők. A vizsgálóbíró a terhelt kihallgatása után letartóztató parancsot (mandat d'arrét) bossáthat ki, ha a tett három havi correctionalis, vagy ennél súlyosabb büntetést von maga után. De ha a terhelt állandóan Belgiumban lakik: akkor a vizsgálóbíró eme parancsot csak súlyosító és kivételes körülmények között és akkor adhatja ki, ha ezt a közbiztonság érdeke követeli. Eme súlyosító és kivételes körülményeket mindig meg kell a parancsban említeni. Ha a tett 15 évtől 20 évig tartó fegyház, vagy ennél súlyosabb büntetést von maga után: akkor a vizsgálóbíró a terheltet csak az államügyészszel egyetértőleg hagyhatja szabadlábon. A letartóztatás megszüntetendő, ha azt a felügyelő tanács a kihallgatást követő öt nap alatt helyben nem hagyja. A felügyelő tanács határozatait a vizsgálóbíró előadására contradictorius eljárás után hozza. Ha a felügyelő taüács a vizsgálat tárgyát tevő ügyben egy hó alatt nem határozott: akkor a vádlott szabadlábra helyezendő, kivéve, ha a felügyelő tanács, az ügyész, terhelt vagy védőjének meghallgatása után egyhangúlag hozott, indokolt határozatban a letartóztatás fentartását közérdekből szükségesnek nem mondja ki. Minden hó elteltével — a mennyiben a felügyelő tanács ez ügyben még nem határozott — ez az eljárás ismétlendő. A vizsgálóbírónak a vizsgálat alatt az államügyészszel egyetértőleg joga van a terheltet ama kötelezettség mellett szabadlábra helyezni, hogy ez, ha kívánják, minden vizsgálati cselekménynél, meg fog jelenni. Egyébiránt a szabadlábra helyezés az eljárás minden szakában, s
