Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szára. 279 önfeláldozás, más büntetendő cselekmény eltitkolásának czélzata, anyagi jutalom igen gyakran voltak rugói a beismerésnek. Már Ulpianus beszél el egy esetet, hol a rabszolga gyilkossággal vádolta magát, csak azért, hogy ura hatalmából kikerüljön és hozzáteszi: »Si quis ultro de malefieio fateatur, non semper ei fides habenda est, non nunquam enim aut metu, aut qua alia de causa in se coníitentur«. Angol irók a leghitelesebb adatok alapján irják, hogy Chinában sokan jutalomért halállal büntetendő cselekményt vállalnak magukra, pusztán családjuk anyagi helyzetének javítása czéljából. Gyakori pedig az eset, hogy fiatalabb családtagok az öregebbek helyett, rabszolgák urok helyett, puszta önfeláldozásból magukra vállalnak büntetendő' cselekményeket. A hazai gyakorlatban is vannak példái a hamis beismerésnek. Nem ok nélküli tehát a beismerés bizonyító erejét a tárgyi körülményekkel való összhangzástól tenni függővé. S ezért a javaslat, habár tartózkodást tanúsít is a beismerés kellékeinek felsorolásában, mégis ama rendelkezésben, hogy az eljárást vezető hatósági közegnek kötelessége beismerés esetén is a terhelt bűnösségére vonatkozó egyéb bizonyítékokat megszerezni, útmutatást ad arra, hogy az oly beismerésnek, mit semmi más bizonyíték nem támogat, hitelt adni alig lehet, Tévedés volna azonban a tételt úgy magyarázni, mintha a javaslat azt követelné, hogy a nyomokat hagyó cselekményeknél a tényálladék, beismerés mellett is minden körülményre nézve okvetlenül megállapítva legyen. Ily értelmű rendelkezés már határozottan sértené a bizonyítékok szabad méltatásának rendszerét, mert sok esetben a tényálladék teljes kipuhatolása lehetetlen és mégis oly jelenségek forognak fenn, melyek a biró meggyőződése szerint a beismerést teljesen megerősítik. Ugyancsak bizonyító rendszerének következménye az is, hogy javaslat nem szól a beismerés különféle fajairól, a határozott vagy határozatlan, egyszerű vagy minősített, nyilt vagy hallgatag beismerésről, hogy nem mondja meg, mily jogszerű kellékekkel kell birni a bizonyítékul elfogadható beismerésnek, miként kell megítélni az önkéntes vagy kényszerített, a birói vagy bíróságon kívüli beismerés értékét, és hogy hallgat arról is, osztható vagy oszthatatlan-e a beismerés és mily feltételek mellett lehet azt visszavontnak tekinteni stb. De ha minderről hallgat is a javaslat, ez nem azt jelenti, hogy az óvatosságnak mindama szabályai, melyeket a beismerés mérlegelésére nézve a tudomány és törvényhozások századok óta felállítottak, teljesen értékteleneknek kívánná nyilvánítani. Ama körülmény, hogy az érintett osztályozások és mérlegelő szabályok a javaslatból kiszorultak, távolról sem egyértelmű azzal, mintha azok a bizonyítékok mérlegelésének tág területén kalauzul nem szolgálhatnának. A bizonyítás tanának legújabb tqdományos fejlődése mutatja, hogy a szabad bizonyítás rendszere alapján álló tudományos művek mily haszonnal értékesítik a legális bizonyítás tanának a beismerésre vonatkozó életre való elveit. Glaser, ki a bizonyítás modern jogáról a legnagyobb és legértékesebb munkákkal gazdagította a bűnvádi perjogi irodalmat, elismeri, hogy a beismerés feltételeit a tudomány mai állása szerint is össze lehet foglalni ama szavakban, melyeket a legális bizonyítás tana alapján álló 1853-iki osztrák perrendtartás 264. §-a fejez ki (Beitrage zur Lehre vom Beweis 335. lap 221. jegyzet). A javaslatban meg nem oldott és meg nem oldhatott fentebbi nagyjelentőségű kérdésekre nézve a birói szabad meggyőződés nem fordulhat útmutatásért máshová, mint a folyton haladó tudomány forrásaihoz és a gyakorlati élet tapasztalataihoz. Egynek kiemelése azonban nem mellőzhető, és ez az, hogy a javaslat szerint, mely a bizonyítékok szabad méltatásának rendszerén építi fel bizonyító eljárását, nemcsak a beismerés tekinthető bizonyító eszköznek, hanem a terhelt mindennemű nyilatkozata alkalmas arra, hogy a birói meggyőződés alapjául szolgáljon. 10. A javaslat 140. §-a a jegyzőkönyv hűségét és megbízhatóságát biztosítja. Azt akarja elérni, hogy a kihallgatásról szóló jegyzőkönyvbe a terheltnek csak valódi és szándékának
