Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 273 gáltatás orgánumainak áll feladatában a gyanút a praeparatorius eljárás folyamán a valószínűség, a főtárgyalás alkalmával pedig a bizonyosság fokára emelni. I) Kérdés tárgya lehet, nem volna-e czélszertí a javaslatban, úgy, mint azt az osztrák törvény a főtárgyaláson való kihallgatásra vonatkozólag teszi, elvi szabályul külön kimondani, hogy a terhelt a hozzá intézett kérdésekre nem tartozik feleim. Tudvalevő, hogy az osztrák perrendtartás szerkesztői a törvényben jelenleg foglalt elvi kijelentéssel nem érték be, hanem azt kívánták, hogy a biró mindig figyelmeztesse a terheltet, hogy nem tartozik a hozzá intézett kérdésekre felelni. Glaser a hetedik német jogászgyülésen tett és elfogadott ily értelmű indítványát a képviselőház bizottságában (1868—1869.) is érvényesítette (»Beantwortet der Angeklagte die Anklage mit der Erklürung, er sei nicht schuldig, so hat ihm der Vorsitzende zu eröffnen, dass er nicht verpflichtet sei, die an ihn gerichteten Fragen zu beantworten etc.«) és az ez idő óta keletkezett minden osztrák javaslatban feltalálható e rendelkezés.' Az urak házának bizottsági e szavakat: »dass er nicht verpflichtet sei die an ihn gerichteten Fragen zu beantworten« kihagyta, de jelentésében kiemelte, hogy ez a kihagyás nem jelent érdemleges változtatást, hanem csak meg akarja előzni a terheltnek ama téves felfogását, hogy hallgatásra utasítják, a mivel csak helyzetét súlyosítaná. így került az osztrák törvénybe (245. §. utolsó bek.) a következő rendelkezés: »Der Angeklagte kann zur Beantwortung der an ihn gerichteten Fragen nicht verhalten werden.« E szerint csak elvi kijelentést tesz a törvény, de nem rendeli, hogy erre a vádlottat a kihallgatáskor figyelmeztessék. Ily általános elvi kijelentést foglal magában az 1882. és 1886. évi javaslat is. De arra valóban nincs szükség, mert ha a törvény minden egyes rendelkezéséből világosan következik, hogy a vádlottnak joga van a feleletet megtagadni: akkor ennek külön elvi kijelentése csak tautológia. c) A javaslat rendelkezéseinek szellemével ellenkeznék oly magyarázat, mely a vádlott hallgatását súlyosító körülménynek tudná be. Ha joga van a terheltnek a hallgatásra, úgy e jognak következményeit következetesen le is kell vonni. Ügyelni kell a bíróságnak arra, hogy senki szemére ne vesse a terheltnek hallgatását, hogy f senki azt mint terhelő körülményt ne érvényesítse, vagy éppen az ítélet indokolása annak ne nyilvánítsa. C) A htrmadik nagyobb jelentőségű elvi kérdésre, hogy miért mellőzte a javaslat a terhelt kihallgatásánál az ügyfél-nyilvánosságot, a vizsgálatról szóló fejezetben előadottak nyújtanak bővebb felvilágosítást. Itt csak annyit szükséges kiemelni, hogy a javaslat (132. §. 2. bek.) a terheltnek a nyomozás és a vizsgálat szakában való kihallgatásánál facultative két tanú alkalmazását engedi meg. A két tanú jelenléte, mint említve volt, nem kötelező, hanem a nyomozó, illetőleg a vizsgáló hatóság belátásától függ. Ha a javaslat nem haladt is az angol jog nyomán és fontos gyakorlati okokból nem is tartotta czélszerünek az ügyfél-nyilvánosság behozását, rendelkezései mégis egyazon czél szolgálatában állanak, és ez az, hogy a terhelt kihallgatása első sorban védelmi eszköznek tekintendő. Kimondja ezt a javaslat, midőn rendeli, hogy a terhelt kihallgatása kezdetén általában csak azért kell a büntetendő cselekményt megjelölni, hogy erre a terhelt összefüggő, körülményes nyilatkozatot tehessen (133. §. 2., 3. bek.) és midőn a terheltnek a kihallgatásban alkalmat kivan adui arra, hogy minden ellene fenforgó terhelő adatot megismerhessen és ezek ellen magát védelmezhesse (133. §. 3. bek.). Mindenik rendelkezés a leghatározottabb tiltakozás amaz elavult felfogás ellen, mely csak bizonyító eszközt keresett a terhelt kihallgatásában, és mely a beismerés kicsikarására fordította minden gondját. Mennyire kívánja a javaslat ezt kizárni, KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET. 35
