Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

270 870. szám. kérdésekre válaszolni; sőt egyik szabálya szerint arra kell figyelmeztetni a terheltet, hogy határozottan és igazán feleljen a kérdésekre. A terheltnek és tanuknak elővizsgálati kihallgatásánál ki van zárva a vádló, a védő (tanúkihallgatásnál a terhelt is). Nem mulasztotta el a kritika megjegyezni, hogy az osztrák perrendtartás azzal, hogy a terhelthez az igazmondás figyelmeztetését kell intézni, nagy következetlenségbe esett, mert hí félnek kívánja tekinteni a terheltet: akkor nem szabad még amaz erkölcsi kötelezettségre sem figyelmeztetni, hogy igazat mondjon (Ullmann, Holtzendorf Handbuch I. 88. lap), Wahlberg pedig (Kleine Schriften II. 298. lap) azt jegyzi meg az erre vonatkozó indokolásra:*) »Carpzov és más büntető jogászok a régi jó időkből a kormány-javaslat indokolásában kifejezett büntető perjogi dogmától nem tagadnák meg elismerésüket.« Az osztrák perrendtartás általános jellemzésére még csak annyit kell megjegyezni, hogy rendelkezései szerint (198—206. §§.) ki van zárva minden közvetlen vagy közvetett kényszer. Az eljárást a terhelt beismerésének kieszközlése czéljából késleltetni nem szabad, a terheltnek tudomására kell hozni kihallgatása kezdetén a büntetendő cselekményt és kihallgatás közben alkalmat kell neki adni, hogy az ellene fenforgó minden terhelő adatot megismerjen és azok ellen védelmét előterjeszthesse. Nem szenved tehát kétséget, hogy eme perrendtartás a terhelt kihallgatását nem ama czélból illeszti az eljárás keretébe, hogy a terhelt önmaga ellen szolgáltasson bizonyító eszközt és hogy a vizsgálóbíró minden áron beismerések kieszközlésére törekedjék, hanem azzal első sorban hathatós védelmi eszközt kivan a terheltnek nyújtani. 6. A német birodalmi perrendtartás előkészítse alkalmából szintén beható tanácskozás tárgya volt a terhelt kihallgatásának nagyjelentőségíí kérdése. Nemcsak a javaslat indokolása, de maga a törvény is határozottan ama czélt tulajdonítja a terhelt kihallgatásának, hogy ez alkalmul szolgáljon arra, hogy a terhelt magát a reáháruló gyann ellenében tisztázza s a javára szolgáló tényeket érvényesíthesse. Az indokolás annak is kifejezést ad, hogy habár a kihallgatás akkor, midőn a terhelt beismerést tesz, mint önként nyújtott bizonyító eszköz, a mai eljárásban is a legnagyobb becscsel bir, mégis nem szabad azt követelni, hogy a terhelt akarata ellenére a terhelő bizonyítást maga segítse elő. Az indokolás azzal, hogy a törvényjavaslat a terhelt kihallgatásának czélját üzetesen meghatározta és hogy nem vette fel rendelkezései közé a terheltnek igazmondásra való figyelmeztetését, teljesen védve látja a terheltet minden visszaélés ellen. Azt azonban nem tartotta czélszerű'nek a német perrendtartás javaslata, hogy a terheltet kihallgatásakor kifejezetten figyelmeztessék, miszerint a hozzáintézett kérdésekre felelni nem tartozik. A bizottság tárgyalása alkalmával a Hertz-Eysoldt-Klotz-féle indítvány egyik része oda irányult, hogy a terhelt, kihallgatása kezdetén, expreesis verbis figyelmeztetendő volna, miszerint »nyilatkozata a főtárgyaláson ellene bizonyítékul lesz felhasználható«. Ez indítvány azzal volt indokolva, hogy »a birói tekintélyt sérti, ha a biró a terhelttől a vád tekintetében ama jogosultság szine alatt követel feleletet, hogy a terhelt válaszolni tartozik, és ez a választ egyszerűen megtagadhatja. Ezért szükséges, hogy az indítványozott kitanítás a kihallgatást megelőzze«. Schwarze ez indítvány ellenében megjegyezte, hogy az ily figyelmeztetés éppen az ellenkezőjét eredményezheti annak, a mit az indítványozók elérni óhajtanak, mert a terhelt abban egy nemét fogja látni a fenyegetésnek és azt fogja hinni, hogy le akarják beszélni a nyilatkozattételről, következőleg ily figyelmeztetés után hallgatni fog és ezzel csak súlyosítja helyzetét. A bizottság nagy többsége osztozott a Schwarze által érintett aggodalmakban és az indítványt elvetette. Az angol jognak e kérdésre *) Auch der Beschuldigte ist daher gehalten zu dieser Offenbarung der Wahrheit mitzuwirken; er ist nicht mindetverpflichtet, dem Grerichte die Mittel zur Ausweisung seiner Unschuld darzubieten, als das Gestandniss einee von ihm verübten Verbrechona abzulegen, wann _er gleichjzu letzteren weder direot, noch indirect gezwungen werden kann.