Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 251 2. Büntetendő cselekmény miatt emelik-e vádat? 3. Nem forog-e fenn az eljárást kizáró ok? Az első kérdésre nézve a javaslat III. és IV. fejezeteinek rendelkezéseit fogja szem előtt tartani, tekintettel lesz továbbá a 4. §-ra is. A második és harmadik kérdésre nézve az anyagi jog adja meg a felvilágosítást. A vádbeli cselekménynek a törvény alá való vonásánál a 8. §-ban előirt névszerinti minősítést fogja alkalmazni. Azt fogja vizsgálni, vájjon az indítványban foglalt tényállás, feltéve, hogy való, a büntető törvények szerint büntetendő cselekmény-e. A harmadik kérdésre nézve még azt fogja kutatni, nem áll-e az eljárás útjában a 12 éven alóli életkor, az indítvány vagy felhatalmazás hiánya, az elévülés vagy a kir. kegyelem és esetleg nem forognak-e fenn az eljárás megszüntetését eredményező egyéb okok. Magától értetődik, hogy a vizsgálóbíró előzetes megfontolás tárgyává tartozik tenni a saját és a törvényszék illetékességének kérdését is. A vizsgálóbíró e szempontok figyelembe vétele mellett vagy elrendeli a vizsgálatot, vagy az arra irányuló indítványt elutasítja. Határozata a javaslat 378. §-a értelmében felfolyamodással támadható meg, mely esetben a vizsgálat elrendelésének kérdésében a vádtanács határoz. A vádtanács határozatát, akár felfolyamodásra, akár a nélkül volt hozva, az eljárás meg nem akaszthatása indokából végérvényessé kellett tenni. (107 §.). 5. A vádelv volt irányadó a vizsgálat határainak megállapításánál. Alakilag a 102. §. vonja meg a határokat, rendelvén, hogy a vizsgálat a perbefogás czéljából és csak addig foly, mig a czél, vagy az implicite benne foglalt ama kérdésnek tisztázása, hogy a perbefogásra ok fenn nem forog, elérve nincs. De szükséges volt a vizsgálat anyagi határát (tartalmát) is lehető szabatossággal megjelölni. Ezt teszi a 106. §. s e meghatározásnál az indítványból, azaz a vádló vizsgálati indítványából, ha pedig ilyet nem tett (103. §. d) pont), vádindítványából indul ki. Mindenekelőtt a tettazonosság követelményét állítja fel, midőn azt rendeli, hogy tárgyilag csak az indítványban megjelölt tett, alanyilag pedig csak az ugyanott megjelölt személy ellen rendelhető el a vizsgálat. E ponton külömbözik leginkább a modern vádalakú vizsgálat az inquisitorius per vizsgálatától, melyben a biró azt tartotta kötelességének, hogy minden gyanú alapján,, mely bárminő büntetendő cselekményre látszott mutatni, ujabb és ujabb kutatásokat eszközöljön. Hogy mit kell tettazonosság alatt érteni, ez bővebben van kifejtve a főtárgyalásról szóló XVIII. fejezet indokolásában. Minek minősíti a vádló a cselekményt, az a birót semmiképen sem kötheti. A vizsgálóbíró csak azt köteles vizsgálni, vájjon a tett névlegesen (8. §. 1. bek.) vonható-e az anyagi büntető törvény valamely rendelkezése alá. A javaslat nem szorítja meg a vizsgálóbíró tevékenységét oly kizárólag az indítványban foglalt tettre és személyre, hogy őt minden más büntetendő cselekménynek, vagy erre mutató adatnak figyelmen kivül hagyására kötelezné. Ellenkezőleg azt rendeli (106. §. második bek.), hogy a vizsgálóbíró, ha oly jelenségek jutnak tudomására, melyek a vizsgálatnak más tettre vagy személyre való kiterjesztését mutatják szükségesnek, az ebbeli adatokat a halaszthatatlan intézkedések megtétele mellett a vádlóval közölni tartozik. E rendelkezés annak az elvnek folyománya, hogy az állam a büntetendő cselekményeket hivatalból köteles nyomoztatni. Már a javaslat 87. §-ában a hatóságokra általában kimondott kötelesség is ebből az elvből származik. Sem ez, sem a 106. §. 2-ik bekezdésében foglalt rendelkezés nincs ellentétben a vádrendszerrel, mert egyik sem azt mondja, hogy e tudomásra juttatás az indítvány vagy utasítás természetével bir. A vádelv megsértésének ez csak annyiban volna vehető, a mennyiben az ilyen tudomásrahozás legalább közvetve a vád folyamatba tételére kötelezne. A javaslat szerint eszközlendő értesítés azonban csak egyszeríí 32*