Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870, szám. 249 Ha a kötelező vizsgálatnak a javaslatban meghatározott körét összehasonlítjuk akár a német, akár az osztrák törvények álláspontjával, kétségtelen, hogy a vizsgálat mellőzhetésének határa tovább terjed a jelen javaslatban, mint az említett törvényekben. Mert mig e javaslatnak intézkedései szerint csak a halállal és életfogytig tartó fegyházzal büntetendő cselekmények tekintetében nem mellőzhető a vizsgálat: addig az említett törvények szerint, mivel az esküdtszék és a Reichsgericht eljárásának tárgyát képező ügyek rendszerint olyanok, melyek öt évi szabadságvesztés-büntetést meghaladó büntetés alá esnek, már az öt éven fölüli büntetéssel sújtott ügyekben kötelező a vizsgálat. Minthogy azonban a tettenkapás és beismerés esetében az öt éven fölüli, határozott tartamú szabadságvesztés-büntetéssel sújtott cselekmények már a scrutinialis eljárás szakában is tisztába hozhatók és a vizsgálat szüksége éppen nem elvi következménye a cselekmény súlyosságának: az, hogy a jelen javaslat eltért az említett törvényhozásoktól, alaposan nem kifogásolható. A garantiát nem abban keresi a jelen javaslat, hogy a teljesen liquid, bár nagyon súlyos természetű ügyekre reákényszerítse az adott esetben fölöslegesnek bizonyuló formális birói vizsgálatot, hanem abban, hogy az öt éven fölüli szabadságvesztés-büntetéssel sújtott cselekményeknél a vád alá helyező eljárás nem, mellőzhető. A még ezek daczára is netán fenmaradt aggodalmat teljesen megszüntetik a szakasz további rendelkezései, melyek szerint vizsgálatnak van helye még a kitett esetekben is, ha azt a kir. ügyészség indítványozza; ha a vádat egyedül magánvádló képviseli; ha a terhelt oly adatok alapján indítványozza, a melyekből kitűnik, hogy a vizsgálat a védelem előkészítése végett kívánatos; végre ha a vádtanács más okból szükségesnek látja (103. 3. pont). A felsorolt esetek az ügyek individuális igényeihez simulnak és biztosítékot adnak arra nézve, hogy az ügyek kellőleg előkészítve kerüljenek a főtárgyalásra, és másrészt, hogy vizsgálat csak ott legyen, a hol a nyomozás anyagából elégséges tájékozás nem szerezhető. Hogy a vizsgálat elrendelendő, ha azt az ügyészség indítványozza, magától értetődő intézkedés. A közvádlónak ebbeli kívánsága egyszerűen azt jelenti, hogy a nyomozat adataiból nem volt képes arra nézve tájékozást szerezni, vájjon a főeljárást kérheti-e vagy sem ? Ennek megítélését bátran lehet a dominus litis-re bízni, kinek érdeke a per mielőbbi lefolytatása és ítélet nyerése. Ama feltevésre, hogy a kir. ügyészség rosszakaratú felperes módjára, mellékczélokból fogja a hosszabb utat választani, közhatóságnál gondolni sem szabad. A vizsgálóbírónak a 105. §. 2. bekezdésében szabályozott elutasító joga ebben az esetben is csorbítatlanul fennáll. A gyakorlatban ennek a rendelkezésnek alig lehet tehát káros hatása. Másképen áll a dolog, ha a vádat csupán magánvádló képviseli. Hivatalos jelleggel nem biró személy indítványának nem lehet az eljárás nemére döntő befolyást engedni. Nem is tekintve ugyanis azt, hogy a magánvádlót többnyire magánérdek vezérli, mely tapasztalat szerint, nem igen válogatja az eszközöket, s mely néha nem az ítéletet, hanem az ellenfél perbenállását tartja szem előtt: a magánvádlónak általában nincs annyi jogi képzettsége és annyi elfogulatlansága, hogy a vizsgálat kívánatos vagy nem kívánatos voltát az ő belátásától lehetne függővé tenni. Ezen kivül az általa teljesített nyomozás ritkán lesz oly alapos, mint a kir. ügyészé, kinek erre mindenesetre több eszközei vannak. Mindez azt javasolja, hogy ily esetekben a vizsgálat ne legyen mellőzhető. Ez az oka, hogy csupán magánvádló által képviselt ügyekben a vizsgálat kötelezőnek van kimondva. Ha a kir. ügyésznek meg van adva az a jog, hogy a vád alaposabb felszerelése végett vizsgálatot kérhessen, nem volna igazságos a gyanúsítottat e jogtól megfosztani. A védelem alapos előkészítése a modern bűnperben éppoly fontos, mint a vád bizonyítékának megszerzése. Nehogy azonban a gyanúsított oly ürügy alatt, hogy védelme kívánja, bármikor kérKÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET. 3S