Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
870. szám. 245 1. a Reichsgericht és az esküdtbíróság elé tartozó ügyekben; 2. há az államügyészség indítványózza; 3. ha a terhelt kívánságára a törvényszék elrendeli; 4. egyéb ügyekben csak akkor, ha vizsgálati ügyekkel függnek össze. Ebből az összehasonlításból látszik, hogy a franczia, osztrák, német tételes jog szerint a birói vizsgálat kötelezö'leg csak a legsúlyosabb cselekmények tekintetében van fentartva, egyébként a concret eset körülményei szabják meg azt, kell-e vizsgálatot tartani vagy nem. Az 1843-iki magyar javaslat, melynek anyagi jogi része az úgynevezett kettős felosztást követte (tehát csak bűntettet és kihágást ismert), a »bfíuvizsgálatot« a cselekmények mindkét fajára nézve kötelezővé tette (92., 100. és Toldalék 24—45. §§.) és kivételt egyáltalában nem állapított meg. Ama külömbség még is fenforog, hogy a bűntettekre az ítélőbiróságtól szervileg különválasztott vizsgáló hatóságot szervezett (10., 28. §§.), míg a kihágásokat sommás eljárásban egyazon rendőri hatóság által vizsgáltatja és biráltatja el (Toldalék 61. §.). A modern tételes jogok tehát nagyban eltérnek az 1843-iki javaslat irányától, ezért a jelen javaslat sem követheti, valamint az 1882-iki javaslatét sem, mely eltekintve a tettenkapás esetétől és a főtárgyalás alkalmával elkövetett büntetendő cselekményektől, minden, tehát a középfokú bűntettekre nézve is kötelezö'leg irta elő a vizsgálatot. Sőt vétség esetében sincs teljes facultativ vizsgálat, mert ha a terhelt bele nem egyezik a mellőzésbe, akkor vizsgálatot kell tartani. A vizsgálatnélküli eljárást tehát már vétségek esetében is megakadályozhatja a terheltnek minden indokolás nélküli kijelentése, hogy a vizsgálat megtartását kívánja (117., 369., 370. §§.). Az 1882-iki javaslatnak csaknem teljesen kötelező vizsgálati rendszere valamint az irodalomban, úgy szaktestületekben a legélénkebb kritika tárgya volt. Rámutattak mindenekelőtt arra, hogy rendszere mellett a vizsgálatok száma vég nélkül felszaporodik, mert a mennyi lenne a bűntett vagy vétség, csaknem annyi vizsgálatot is kellene tartani. Ez rendkívíil fokozná a bíróság munkaterhét, mert nemcsak a vizsgálóbiráknak, de ama szerepnél fogva, melyet a vádtanács a vizsgálati eljárásban betölteni hivatva van, a testületi bíróságnak munkatérbe is nagy arányokat öltene. E munkateher a hátralékok felszaporodására, a vizsgálatok menetének lassítására és igy végeredményében a vizsgálati fogság tartamának meghosszabbítására vezetne. ' Reámutattak arra, hogy az eljárás súlypontja önkéntelenül a vizsgálatra hárulna át és rendkívül fokozódnék az előkészítő eljárás befolyása a főtárgyalásra. Reámutattak ama nagy pénzügyi túlterhelésre, melylyel a kötelező birói vizsgálat rendszere járna, mi kétségen kívül, ha csak nem az volna a szabály, hogy a járásbíróságok fognák a vizsgálatot rendszerint teljesíteni, a vizsgálóbirák számát, esetleg többes vádtanácsok felállítását vonná maga után. De az eljárási költségek is, melyek felmentés, vagy az elítélt vagyontalansága esetén mindig az államkincstárra nehezednének, minden ok nélkül szaporodnának. Kiemelték ama károkat is, melyek a kötelező vizsgálati rendszer mellett a nagy közönségre is hárulnának, a mennyiben a tanukötelesség terhét legtöbbször ok nélkül növelnék, mert ha birói vizsgálat nélkül is tisztázható volt az ügy és mégis kénytelen a biróság vizsgálatot tartani: akkor valóban teljesen czéltalanul fokozza az állam a tanukötelességnek külömben sem nagy buzgalommal viselt terhét. Felhozták azt is, hogy a terheltre nézve is igazságtalan, midőn kénytelen a perelőkészítés czéljából a concret esetben teljesen fölösleges, de kötelezővé tett vizsgálat hosszú menetét tűrni és költségeit viselni.